Barion Pixel

Tudástár

Nagyon jól sikerült az Aradi Fanni és Horváth Bence által tartott érdekvédelmi képzés, amelyre a február 15-16.-i hétvégén került sor. A képzés fő témája a Zselicet is átszelő 2*2 sávos gyorsforgalmi út megépülése ellen lehetséges kampány stratégia és lehetőségek helyi civil erőként. 

A 2 napos képzés során megtanultuk az érdekérvényesítés lépcsőit, valamint a csoportszervezés eszközeit, melyet egy élő példával is elmélyítettek az oktatók. 

Készítettünk hatalomelemzést, a saját zselici problémánkat nagyító alá vetve, mely különösen hasznos a későbbi munkafolyamataink során.

A témában való elmerülést több interaktív feladat is segítette, mint pl. a “hatalommal”való tárgyalás, vagy a cselekvési idővonal készítése. 

Összességében egy tömör, jó felépítésű, képzésen vehettünk részt, nagyszerű oktatókkal. 

Levente

___________________________________________________________

Ez a műhely az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink#CERV

Megosztás Facebookon
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás