- 2023. szeptember 19.
A Közélet Iskolájában az aktív állampolgárság, az önszerveződés és az érdekérvényesítés eszközeit tanítjuk képzéseken és más programokon. Csatlakozz hozzánk, ha te is tennél azért, hogy egyre többen kezdjenek el szerveződni...
Először vettem részt a Közélet Iskolája képzésén, és remélem, lesz még rá alkalmam a jövőben is.
Ez a kurzus először valósult meg az online térben, aminek, mint mind tudjuk, megvan a negatív és a pozitív oldala is. Egyértelműen pozitívnak tartom, hogy könnyebb a képzés időpontjaihoz szervezni az életed, mikor a részvétel a saját otthonodból vagy valójában bárhonnan kivitelezhető. Féltem tőle, hogy az online tér miatt odavész majd a közvetlenség, és gyakran akasztja majd meg a programot valamilyen technikai malőr. Ennek ellenére az első alkalom után nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a szervezők 100 %-osan felkészültek, hogy minden zökkenőmentesen működjön. A virtuális tér ellenére a résztvevők aktívak voltak, a szervezők pedig nagy figyelmet szenteltek annak, hogy mindenki szóhoz juthasson és egyenlően vegyen részt a kurzuson.
Bár sokunknak van már elege a Zoom találkozókból és a képernyő folyamatos látványától, az interaktív feladatok és a csoportos foglalkozások gyakran elfelejtették velem, hogy a kollégiumi szobámban ülök teljesen egyedül.
Nem voltak konkrét elképzéseim róla, mit fogok itt tanulni. Úgy éreztem minden információ hasznos lesz számomra, ami az érdekvédelmi kommunikációt érinti. Azzal a szándékkal is érkeztem, hogy amit itt megtanulok, az a jövőben mindig jól jön majd. Nem csalódtam. A négy alkalom lehetőséget nyújtott megismerkedni a jó kommunikáció alapjaival, mint a saját és a szervezetünk értékeinek ismerete és a narratívaépítés. A későbbiekben megtanulhattuk, milyen a jó hír, sajtóközlemény, hogyan érdemes vagy nem érdemes nyilatkozni a kamerának; begyakoroltuk, hogy foglaljuk össze a szervezetünk munkáját 1 percben; és csoportosan szerveztünk kampányt. Az elméleti és gyakorlati feladatok egymást váltották, így szerintem minden résztvevőnek emészthetőbbé vált a tartalom, és a képzés dinamikája biztosította, hogy ne égjünk ki a 3. óra végére.
Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom a Közélet Iskolája képzéseit, mert teret adnak a tanulásra, érzékenyítésre, találkozásra. Az online tér pedig jó lehetőség lehet azoknak, akik nehezen oldanák meg az utazást vagy az időbeosztásuk nem engedi, hogy személyesen is résztvegyenek a találkákon.
Czinege Noémi beszámolója
Támogatod, hogy egy igazságos országban éljünk, ahol mindenkinek megvan a tudása és képessége ahhoz, hogy kiálljon az érdekeiért
Segíted a magyarországi mozgalmi és civil szféra fejlődését
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.