Két napot töltöttem a Közélet Iskolája, Stratégiai tervezés képzésén. Az alapítvány, ahol önkéntes vagyok, válságban van, és épp egy újratervezés előtt áll, ezért ez a két nap remek lehetőség volt, hogy belevessük magunkat a stratégiai tervezés alapjaiba. Két önkéntes társammal együtt vettem rész a tréningen, más szervezetekhez hasonlóan.

Pénteken a legfontosabb tudnivalók elmondása után, egy játékkal indítottunk. A gyakorlat során kicsit átgondolhattuk szervezetünk felépítését, és világosan kiderült, hogy senki sem azért jött, mert egy teljesen tökéletesen működő szervezet tagja. Egyelőre legalábbis. Na, de nincs még veszve semmi!

Ezt követően belevetettük magunkat a stratégiai felépítéséhez szükséges fogalmak tisztázásába. Az első nap a vízió, a változás elmélet és a misszió fogalmak újra és újra megértésével telt. Több példán keresztül megnéztük, melyik szervezet hogyan fogalmazhatná meg saját vízióját egy olyan mondatban, amivel minden tag egyet tud érteni. Délután mindenki a saját szervezetén dolgozott a társaival, utána pedig kisebb csoportokban elmondtuk egymásnak mire jutottunk. Én összezavarodva, kicsit kétségbe is esve és rengeteg kavargó kérdéssel a fejemben indultam el az első nap estéjén.

Másnap izgatottan érkeztem azt remélve, hogy a tegnapi zavarodottságom után pár fontos kérdésemre választ kapok. Második nap azzal haladtunk tovább, hogy milyen rövid és hosszú távú céljaink vannak, és ennek eléréséhez mit kell tennünk.

Mélyvízbe dobva, egy beszédet kellett írnunk, melyet 5 év múlva mondanánk el a saját szervezetünk tagjainak. Két motiváló beszédet hallgattunk meg, és annyira meggyőzőek voltak, hogy én azonnal úgy éreztem, hogy közösségi lakásban szeretnék élni a többi szuperkedves lakótársammal, és közben gyerekeket szeretnék táboroztatni, hogy iskolaigazgatók lehessenek.

Délután ismét a saját szervezetünkön tovább dolgozva célokat állítottunk fel, tevékenységekről beszéltünk, és újra és újra belecsúsztunk abba, hogy összekevertük a víziót és a missziót, vagy egy tevékenységet célnak könyveltünk el. Ezekre a hibákra viszont mindig rávilágítottak a többiek a kérdéseikkel, akiknek kiscsoportokba beszámoltunk a terveinkről. Zárásként mindenki elmondhatta, hogy milyen volt számára a képzés. És megkaptuk az útleveleinket, mely arra ösztönöz, hogy még több remek programon vegyünk részt a Közélet Iskolájával.

Nagyon intenzív és motiváló két napon vagyunk túl. Remek emberekkel ismerkedtünk meg, akik mind tenni szeretnének egy jobb társadalomért. Viszont az is mindenkinek világossá vált, hogy ez még csak a nulladik lépes volt afelé, hogy egy jól működő szervezetben tevékenykedjünk.

Abban viszont megállapodhatunk, hogy mindannyian azt szeretnénk, hogy jobb legyen a világunk, és ezért teszünk is. Ez a közös víziónk?

Bottka Eszter Anita