Barion Pixel

Tudástár

A képzésre elsősorban a munkahelyem delegált. Kezdetben nehezen indultam el, nem tudtam mit is takar majd pontosan a képzés. Bíztam benne, hogy majd új módszereket sajátítok el, amit a gyerekek csoportos foglalkozásán hasznosítani tudok. Ebben igazam volt, minden más, amit tanultam csak ráadás volt.

 A képzés felépítése nagyon dinamikus volt, a képzőink, Flóra és Panni nagyon jól működtek együtt, minden a csoport által hozott problémát azonnal és profin kezeltek, maga a képzés felépítése, a feladatokra hagyott idő is mutatta számomra, mennyire átgondolt és jól felépített az egész. Flóra és Panni megteremtették a biztonságos környezetet és a jó hangulatot. Minden, a csoporttal készített munkánkat kiraktak a falra, amitől az egész teremnek lett egy nagyon otthonos, barátságos környezete. A képzés során leginkább kiscsoportokban dolgoztunk. Voltak fogalom megbeszélések, foglalkozáskidolgozás, testrajz készítése. A képzőink lendületes tempót diktáltak, figyeltek arra, hogy ne húzzuk el az időt, vagy ne váljon unalmassá egy-egy feladat.

A képzés első alkalma két napos volt, 8-8 órát ölelt fel. A képzés nagyon pörgős volt, nem volt ideje senkinek sem unatkoznia. Az első nap leginkább a csoportdinamika kiépítéséről és egymás megismeréséről szólt játékokon keresztül. A kedvenc foglalkozásom az első napon a „szembekötős” volt, ahol párokba kellett rendeződnünk, a páros egyik szemét bekötötték és egy akadálypályán kellett keresztülmennie a társa iránymutatásával, időre. A játék során nemcsak a párunkkal, de az egész csoporttal összhangba kerültünk. Bár be volt kötve a szemem, teljes biztonságban éreztem magam, ami az egész képzés hangulatát jól mutatja. A második nap leginkább a kritikai pedagógia megismeréséről szólt. Ezen a napon számomra a legkedvesebb foglalkozáselem a fogalmak kiscsoportos tisztázása és értelmezése volt. Bármennyire is száraznak, iskolainak hangzik egyáltalán nem volt az, köszönhetően a már korábban leírt lendületes csoportvezetésnek és a képződő felek nyitottságának.

A csoport nagyon változatos volt, más-más területeken dolgozó emberek, más felkészültséggel, háttérinformációval, egy azonban közös volt mindannyiunkban, fejlődni akarunk és minél több tudást magunkba szívni. A csoportban biztonságban éreztem magam, odafigyeltünk egymás mondandójára, igényeire. Rengeteget tanultam magáról a kritikai pedagógiáról is és új játékokat, módszereket sajátítottam el. Nem beszélve arról, hogy mennyi mindent tanultam a feladatok során magamról is. Érdekes, hogy 6 évet tanultam az egyetemen, hogy tanár lehessek, de a kritikai pedagógiáról egyetlen egy szó sem esett. A kritikai pedagógia bevezetése pedig létfontosságú lenne a magyar oktatási rendszerbe, kötelezővé tenném minden tanárnak és oktatónak ezt a képzést!

Sok mindent elmentettem magamnak, amit a képzésen tanultam. Az egyik legfontosabb, amire évek múltán is vissza fogok emlékezni, hogy mennyire fontos minden szakembernek, hogy képezze önmagát, és hogy milyen magas színvonalon juthatok hozzá ezekhez a képzésekhez a Közélet Iskolájában. A másik, amire vissza fogok emlékezni, hogy a kész munkákat, akár egyéni, akár csoportos, tegyük ki jól látható helyre a foglalkozás helyszínén.

Köszönettel a képzés első két napjáért:

Éliás-Szabó Nikoletta Kinga

Megosztás Facebookon
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás