Barion Pixel

Tudástár

Az Országszerte program jóvoltából 2024. októberében a Balaton térségében dolgozó
civil szervezetek számára szerveztünk Stratégiai tervezés képzést a Közélet
Iskolájának támogatásával.


Nem egyszerű felgyorsult világunkban mindenre időt szakítani, így az optimális két nap
helyett egyetlen napba sűrítették be a képzők a tudnivalókat. A vízió, misszió
megfogalmazására két csoportot alkottunk, az a jövő feladata lesz, hogy a képzés során
megszerzett tudást használva a szervezetek a tagságukkal határozzák meg a célokat és az
eléréshez vezető utat, tevékenységet.


A Lovas Kikötő táj-érték közösség két éve szervez képzéseket, egy korábbi pályázat
elnevezése szerinti a balatoni Értékmentő közösségeknek. A résztvevők pozitív
visszajelzései közül kiemelnénk, hogy a földrajzi közelségen túl az azonos értékválasztás, a
térség problémáinak ismerete megkönnyíti az egymásra hangolódást, s a közös tervezés
során egymást is segítették a résztvevők tapasztalataik és ötleteik megosztásával.
A legnehezebb feladat a szünetek után a társaság figyelmének újbóli megragadása
bizonyult, hiszen annyi téma maradt kibeszéletlenül, hogy a résztvevők az egymással
ismerkedéssel tölthető időt is igyekeztek tágítani. A képzők számára így a napirend tartása
plusz munkát adott, amit kedvesen, de következetesen sikerült megoldaniuk.


A jó hangulathoz és a feszített tempó tartásához hozzájárult a Lovas Kikötő által felszolgált
választékos ebéd, a rendelkezésre álló kávé és frissítő, melynek költségeit nagyobb részben
a Közélet Iskolája a képzés mellé biztosított.


A résztvevők a zárókörben elégedettségükről számoltak be, a sikeren fellelkesülve és az
igényeket megismerve próbálunk további képzést szervezni a Balatonnál.

Tarróné Andrea és a lovasi Stratégiai tervezés képzés résztvevői

__________________________

Ez a képzés a Közélet Iskolája Országszerte programja keretében valósul meg. Ha érdekelnek további képzések és programok szervezetépítés, társadalmi változás és érdekvédelem témában, akkor látogass el a Közélet Iskolája honlapjára!

#kozosertekeink #CERV 

A képzés az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósult meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.

Megosztás Facebookon
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás