A képzésről való írást Tesszával és Ágival kell kezdeni, akik a facilitátorai a képzésnek. (Ha nem tudod, mit jelent ez a szó, megnyugtatlak, a képzés első napjáig én sem tudtam.)
A két kurzusvezető végtelen lelkesedéssel és türelemmel vezetnek be az általuk kialakított stratégiai tervezés világába.
Kiegyensúlyozott dinamikájuk, egymásra épülő humoruk lehetővé teszi, hogy ezt a kényelmetlen helyzetet megfelelő módon dolgozhassuk fel. Az, hogy ketten vannak, ezentúl azt is jelenti, hogy egymásra is tudnak kritikus szemmel figyelni.
Hogy miért kényelmetlen a helyzet?
Mert tanulni nehéz. Új világokkal, nézőpontokkal és a civil szférában előforduló problémákkal először szembenézni ledöbbentő, türelmet és nyitottságot igényel.
Korábbra írom ezeket a tulajdonságokat, mint magát a stratégiai tervezést, mert a képzés meglepően domináns elemei az ezeket fejlesző, komfortzónából kiugrasztó játékok, amikre szükség is van, hogy feloldja az egyhelyben ülést és a tömör, megerőltetést igénylő tananyagot.
A tananyagról és a kurzus felépítéséről nem szeretnék írni, hogy azt mindenki maga akarja kipróbálni. Annyit tennék csak hozzá, hogy az online elérhető kézikönyv, bár értelmezhető magában, sokkal többet ér, ha itt élőben, valódi gyakorlati példákkal együtt átbeszélésre kerül.
Ajánlómat rövidre fogva nem kezdek el írni a csodálatos ellátásról, segítőkészségről, az ingyen kapható tananyagokról mert ezekről bővebb információt szerezhetsz, amint befejezted az olvasást.
Mayer Roland, résztvevő
További résztvevőink mondták:
„Akkor értettem meg igazán, hogy mennyire fontos a stratégiai működés, amikor rájöttem, hogy mennyi szervezeti problémánk van a hiánya miatt.”
„Kézzelfoghatóvá tette a hosszútávra való gondolkodást.”
„A stratégiai tervezés fókuszálja a munkát a legfontosabb feladatokra, nem forgácsolódik szét az energia.”
„Strukturálta a gondolkodásom, kreatív megoldásokra sarkallt.”
„Túl hosszú lenne felsorolni, mik a képzés tanulságai, így inkább csak egyet mondok: érzékenység.”
„Szeretnéd tudni, hogy érdemes fejlődő szervezeteddel továbblépni? Gyere el!”
Jelentkezés körülményei: 2023. március 25-26-án vettem részt a Közélet Iskolája lakóhelyi érdekvédelem képzésén. A képzésre a Facebookon találtam, nem ismertem korábban a Közélet Iskoláját. A jelentkezés részeként egy rövid online...
A Küzdelmeink története (mozgalmak.hu) a magyar tiltakozási események egyedülálló adatbázisa, amely a magyar társadalmi mozgalmak rendszerváltás utáni történetébe enged betekintést. Az adatbázis pedagógiai szempontból ahhoz nyújt eszközt, hogy egy érdekvédő, aktivista csoport felfedezze...
A Küzdelmeink története a magyar tiltakozási események egyedülálló adatbázisa (https://mozgalmak.hu/), amelyet műhelyfoglalkozás-sorozattal mutatunk be a szélesebb közönségnek. Mostanáig két műhely valósult meg, először a munkásmozgalommal, majd a nőmozgalommal foglalkoztunk. Munkások...
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.