Barion Pixel

Tudástár

Három év kihagyás után a Közélet Iskolája újból megszervezte nyári egyetemét.  A két napos intenzív program a mindennapokból való kilépés, az egymáshoz való kapcsolódás és a közös tanulás lehetőségét adta a 62 résztvevő számára.

A Kezdjük el a jövőt! cím arra a munkára utal, amely előttünk áll egy egyenlőbb, demokratikusabb, részvételi, és az emberek érdekeit szem előtt tartó társadalom és politika megteremtése érdekében. Ezen az úton már eddig is sokat haladtunk, de a választási eredmények, és az ebből levonható tanulságok új kihívások elé állítottak minket, amelyekre szintén igyekeztünk reagálni a program összeállításakor.

Ennek keretében szólt foglalkozás a választási kampányok és a közösségszervezés kapcsolatáról, kerekasztal-beszélgetésben dolgoztuk fel a 8. kerületi alulról szerveződő kampányok történetét, amelynek (eddig) utolsó epizódja idén tavasszal is eredményes volt, és műhelyfoglalkozáson harangoztuk be az aktivisták kiégésének megelőzését szolgáló később meghirdetett képzésünket. A programok zömét ugyanakkor külső szervezetek biztosították, bemutatva saját tevékenységüket, céljaikat és hasznos ismereteket adva át a résztvevőknek.

Tanulhattunk civil koalícióépítésről, szakszervezeti érdekérvényesítésről, progresszív teológiai irány születéséről, a láthatatlan munkáról, a mozgássérült emberek helyzetéről. Kipróbálhattunk több társasjátékokat, de sor került éneklős foglalkozásra, és gondolkodhattunk a növényekkel való azonosulás és a közösségben élés lehetőségein is. A szüneteket pedig olyan szervezetek tették izgalmasabbá a standjukkal, mint az Aszexuális Közösség, az IndaHouse és a Tudatos Ifjúságért Alapítvány.

A részletes programot itt lehet visszanézni

Megosztás Facebookon
Miért közösségben dolgozunk a társadalmi változásért? Hogyan építsünk olyan csoportot, ami hatásosan dolgozik a céljaiért és jól is érzik magukat a tagok a csoportban? Hogyan építsünk kiszámíthatóan és átláthatóan működő...
A Közélet Iskolája célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az önszerveződéshez szükséges tudást és képességeket. Képzéssel, stratégiai tervezések vezetésével, kutatással és tudástermeléssel támogatjuk a civil szervezeteket és alulról szerveződő csoportokat...
A Közélet Iskolája célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az önszerveződéshez szükséges tudást és képességeket. Képzéssel, stratégiai tervezések vezetésével, kutatással és tudástermeléssel támogatjuk a civil szervezeteket és alulról szerveződő csoportokat...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.