Nem vagyok gyakorló pedagógus, de több évig tartottam foglalkozást kisiskolásoknak, illetve különböző témákat vizuális, művészeti eszközökkel is feldolgoztam, kamaszokkal és felnőttekkel egyaránt. Már régebben is hallottam a Közélet Iskolájának erről a képzéséről, és mivel egyre többet szeretnék a jövőben pedagógiával, emberekkel foglalkozni, úgy éreztem, itt az idő, hogy részt vegyek.

Sosem szerettem iskolába járni, kimondottan utáltam a frontális, tekintélyelvű – sok esetben megszégyenítéssel is járó – oktatást. Mindig érdekelt, vágytam rá, milyen lehet demokratikusan tanulni, olyan légkörben, ahol nem szorongok állandóan, nem érzem kínosan magam, ha „rosszat” mondok.

Azt is meg akartam vizsgálni, hogy az általam tartott foglalkozások, pedagógiai munkák során nem termelem-e újra észrevétlenül a formális oktatásból hozott berögzült káros működéseket.

Bár ezek az érzések nagyon beleégnek az emberbe, azt hiszem, ez a képzés sok mindent feloldott bennem, sikerült átkereteznie az oktatáshoz való viszonyomat, új perspektívákat adott.

Felszabadító, felkavaró, felébresztő.Ezek azok a jelzők, amik több héttel a Közélet Iskolája képzése után is felidéződnek bennem. Egy olyan márciusi hétvégét tölthettem el pedagógiával foglalkozó résztvevőkkel és elkötelezett képzőkkel – Udvarhelyi Tesszával és Végh Pannival –, ami nagyon nagy hatással volt rám, igazi szemléletformáló élményt nyújtott.

Mi az a kritikai pedagógia? Ki az a Paulo Freire? Miben más ez a képzés, mint a hagyományos tudásátadás? A tanulás általában miért privilégium? Lehet-e a társadalmi egyenlőtlenségeken javítani pedagógiai szemlélettel? Ki hallott már a bögötei anarchista iskoláról? Az oktatás mindig politikus? Ilyen kérdésekkel és gondolatokkal szembesül az, aki részt vesz a képzésen; újra-és újra elgondolkodik rajtuk, magában és mással is vitázik ezekről, felülírja, más nézőpontokból közelíti meg – és újabb gondolatoknak ad táptalajt.

A kritikai pedagógia nem egy módszer, nincsen konkrét recept, hogyan kell csinálni, hanem egy szemlélet, ami irányt ad ahhoz, hogy a hagyományos, tekintélyelvű, hierarchikus oktatási keretből kitörjünk és a tudás egy közösen formálható összességgé váljon. Ennél nem az a hozzáállás érvényesül, hogy a tanár beletölti a tanulóba a tananyagot, majd elvárja, hogy a tanuló visszamondja mindenféle megkérdőjelezés nélkül a hallottakat, hanem a tudás megszerzése egy kölcsönös folyamattá válik. A tanár-diák szerepek dinamikusan változnak, nincsen elnyomás, nincsen visszaélés a hatalmi státusszal, egyenlőség van.

A képzésen többek között a társadalmi szintű elnyomás típusairól és módszereiről, a pedagógia szerepéről, különböző diskurzusairól beszélgettünk, vitatkoztunk, gondolkoztunk. Emellett játszva tanultunk: fórum színházaztunk, néma élőszobrokat alkottunk, testtérképet rajzoltunk az oktatással és tanulással kapcsolatos élményeinkről; nyitottak voltunk egymás gondolataira, meglátásaira, és megismerkedtünk a kritikai pedagógia magyar gyökereivel is. Ráadásul egy szuper csapat verődött össze, akikkel nagyon inspiráló volt a közös munka – és lesz is még két hétvégén keresztül. Remélem, néhányukkal sikerül folytatni és megvalósítani a közös ötleteinket.

Mindenkinek ajánlom ezt a képzést, aki formális oktatásban vett részt, és szeretné megtapasztalni, milyen más körülmények között tudást cserélni. Az új tapasztalat révén a résztvevő felszabadul, késztetést érez, hogy tegyen valamit egy igazságosabb társadalomért. Ha a kritikai pedagógia szemléletét többen továbbadjuk másoknak, akkor hatékonyabban változtathatjuk meg a saját helyzetünket és a rendszert, amiben élünk.

Thury Lili beszámolója