Barion Pixel

Tudástár

Június 22.-én egy egész napos pénzügyi újratervező képzésen vettünk részt a KIA és a NIOK közös
szervezésében. A képzést Seress Lili és Porkoláb Anikó vezették, akiknek sikerült befogadó, nyitott
légkört teremteniük, és a nap során végig figyelni a felmerülő szempontok közössé tételére. A keretek jól
átláthatóak, egyben rugalmasak voltak, a facilitátorok a beszélgetések során előkerülő témák alapján
dolgozták át a képzés menetét úgy, hogy a számunkra fontosabb kérdésekre több idő jusson. Sokféle
szervezet képviseltette magát rendkívül különböző költségvetésekkel, ez azonban nem akadályozta, sőt
inkább segítette a beszélgetések előregördítését.


A képzésen esett szó a stratégia szerepéről a pénzügyi tervezésben, melyhez a jelenlévők hozzá tudták
kapcsolni saját szervezeti tapasztalataikat. Ezt követően a forrásteremtés módjaival és fontos
alapelveivel foglalkoztunk, melyben a szervezeti dilemmák és nehézségek is előtérbe kerültek. Nagyon
sok praktikus, egyben stratégiai szempont előkerült a pénzügyi tervezéssel kapcsolatban, mint például a
több lábon állás, a legkiszámíthatóbb forrástípusok, vagy a forrásteremtés sikerességének lehetséges
forgatókönyveihez igazodó tervezés. Ezután a tervezéshez és pénzmozgás-követéshez kapcsolódó
táblázatokat tekintettük át közösen, majd rátértünk a sokak által leginkább várt részre, a krízishelyzetek
kezelésére és a pénzügyi újratervezés szempontjaira. Valójában már nagyon sok alapelv, amit a pénzügyi
terv készítésénél meghatároztunk, reagál a krízishelyzetekre, de az utolsó témablokkokban ezeken túl
további szempontokat is kaptunk. A kockázatelemző táblázat például egy fontos eleme lehet egy
szervezet fennmaradásának, mert beépíti a működésbe, hogy alapvetően is számoljunk kockázati
tényezőkkel és ezekre adható lehetséges forgatókönyvekkel.


A képzés tehát egyrészt nagyon hasznos alapelveket szolgáltatott, másrészt praktikus, gyakorlati
tudásokat is áramoltatott a szervezetek között. A tapasztalatokból való kiindulás végig jelen volt, nagyon
sokat tanultunk egymástól, a másik előtt álló kihívásokból, és megoldási javaslatokat is igyekeztünk adni
egymás számára. Ennek köszönhetően sok szempont érvényesült, egy-egy kérdéskör kapcsán többféle
verzióval is megismerkedhettünk. Például a pénzügyekhez kapcsolódó táblázatokhoz kapcsolódóan egy
nagy körben osztottuk meg egymással, ki milyen táblázatokat használ, majd Anikó mutatott be
részletesen számos, különböző területeken alkalmazható táblázati sablont (külön a kisebb és a nagyobb
projektekre, bonyolultabb kiadáskövetésre stb.). Ezek mellett egy résztvevő jóvoltából egy nagyon
egyszerű cashflow-táblázatot is megismerhettünk. Lehet, hogy kívülről nem tűnik olyan izgalmasnak, de
valójában nagyon sok gyakorlati tudáshoz jutottunk hozzá azzal, hogy hosszasan elmerültünk a
pénzmozgások követésére alkalmas módszerek tanulmányozásában, és ezek előnyeit és hátrányait
közösen megvitattuk.


A képzésen alkalmazott munkaformák és módszerek változatossága is elősegítette mind a bizalmi,
fesztelen légkört, mind a problémacentrikus és kreatív gondolkodást, és a szervezetek közötti
kapcsolódást. Bár a program 10:00-től 18:00-ig tartott, nem is tűnt olyan hosszúnak ez a képzés.


Köszönjük a szervezőknek a készülést és a lehetőséget, hogy egymástól tanuljunk ezekben a pénzszerzési
szempontból nehéz időkben!

Megosztás Facebookon
A Gyönyörű küzdelem (Beautiful trouble) a kreatív ellenállás kézikönyve, ami a Közélet Iskolája fordításának köszönhetően most már az angol, német, török, francia, spanyol és orosz kiadás után magyarul is olvasható!...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.