Az online képzések végén mindig elhangzott a kérdés „mit visztek magatokkal az aznapi programokból?”
Részemről a következőket:
Mit vittem magammal? A tudást.
Azt – a mai pandémiás helyzetben nélkülönözhetetlen – formát, hogy online beszélgessünk, tanuljunk, értelmes dolgokat osszunk meg egymással.
A tudást, ami a civil szférában (is) segíti munkánkat.
A tudást, ami konkrét és a gyakorlatban egy az egyben használható.
A tudást, ami olyan területekre terjed ki, ahol valóban „fekete lyukak” találhatók, pl. online felületek használata a csoportos megbeszélésekben, csoportok hatékony szervezése….
Mit vittem magammal? Az együtt gondolkodás, együtt munkálkodás rendszerét.
Köszönettel tartozom, hogy megismertem a civil területeken aktívan és lelkesen dolgozó embereket, akikkel konkrét feladatokon keresztül, élesben gyakoroltuk a közösségi, demokratikusan meghozott döntéshozatalt.
A moderátor irányításával külön szobákban „villám randiztunk”, készítettünk elő olyan helyzetmegoldásokat, amiket bemutattunk a teljes csoportnak, elmondva a folyamat során tapasztalt stratégiákat.
A közösség nem létezhet egyéni bánásmód nélkül: a chat falon bármikor jelezhettük, ha egyéni elakadás, kérdés merült fel, amire megoldást kaptunk tőletek.
Mit vittem magammal? A módszereiteket.
Azt, hogy a szervezetünkben ne legyenek előre leosztott szerepek, mindenki próbálkozhasson minden területen, természetesen szervezeti keretek között. Ezt azért tartom kiemelkedően fontosnak, mert így a tagok még jobban aktivizálódnak, fejlődnek képességeik és jobban fogják értékelni társuk munkáját, ha már ők is saját bőrükön tapasztalták az adott feladat megoldásának nehézségeit.
Megerősítettetek abban, hogy – túl a pozitív hozzáálláson – itt szabad rontani, téveszteni és egymásnak segítve lehet a megoldásokat egészen a tökéletes szintig kidolgozni.A szituációs játékok teret engedtek mindenki számára mind a kreativitás, mind a humor beépítésére.
Mit vittem magammal? A reményt.
Első körben benneteket, a személyiségeteket, ami a fiatalságba vetett hitemet erősítette.
A reményt abban, hogy (pedagógusként) az oktatás a jövőben az általatok moderált stílusú lesz a diákok számára, ahol a fejlődést a pozitív megerősítés segíti és a tévesztést megengedő, nem az azonnali szankcionáló hozzáállás lesz a fontos. Előtérbe kerül a személyiség fejlesztése, nem annak durva bántása, eltiprása.
A reményt abban, hogy az élet minden területén jó irányban változik majd az emberek közti kommunikáció, nem is beszélve a parlamenti vitakultúráról.
Végül a reményt abban is, hogy részt vehetek a további képzéseiteken. 🙂
Körmendi Csilla
Mézeshegy Közérdekű Csoport
