A Közélet Iskolája 2019. októberében tette közzé a felhívást a rendszerváltás utáni társadalmi mozgalmakat vizsgáló részvételi akciókutatásában való részvételre. A jelentkezők közül kiválasztott nyolc fő 2020. január 10-én találkozott először, hogy három együtt töltött nap végére csoporttá alakuljon, és megkezdje a közös munkát. Beszámoló a Küzdelmeink története és jövője című részvételi akciókutatás alapozó képzéséről.
A Küzdelmeink története és jövője részvételi akciókutatás háromnapos alapozó képzésén kutatótársainkkal, a részvételi akciókutatás módszertanával, illetve leendő kutatásunk témájával, a rendszerváltást követő társadalmi mozgalmakkal is meg kellett ismerkednünk. A téma körülhatárolásának nagyvonalúsága szándékos: a részvételi akciókutatás értelmében a kutatás területének leszűkítése, kérdéseinek és eszközeinek konkretizálása egy olyan feladat, amelyet nem a kezdeményezők végeznek el előzetesen, hanem a kutatók, közösen. Azaz, a kutatás pontos irányának kijelölése már a kutatás része: mi az a kérdés, ami minket közösségként foglalkoztat, amire nemcsak választ keresünk, de amiben változást is el akarunk érni?
Részvételi akciókutatást (RAK) klasszikusan hátrányos helyzetű csoportok tagjai végeznek; a kutatók érintettsége az, ami a részvételüket indokolja, és amiből organikusan következik a kutatás témája, a kutatás során feltárt tudás, illetve az elért hatás is. Utóbbinak több rétege is lehet: akciók révén változást szándékozik elérni a kijelölt területen, de változást eredményez a kutatás felszabadító ereje a kutatókban magukban is. Az alapozó képzésen több RAK kutatást is megismertünk mint előképet. A PUKAR egy mumbai Nyomornegyedben kezdeményezett részvételi akciókutatást, amely során a nyomornegyedben lakó fiatalokat képeztek ki „mezítlábas kutatóknak”, hogy őket alkalmazva mérjék először fel a negyed egészségügyi helyzetét, majd, miután fény derült a védőoltások drasztikusan alacsony szintjére, tájékoztassák a lakosokat az oltások szükségességéről.
A RAK egy „pragmatikus” értelmezése tette indokolttá, hogy a kutatásban a részt vevő „mezítlábas kutatók” önállósága erősen korlátozott volt, hiszen közreműködésük a többnyelvű és -vallású negyed zárkózott közösségének megszólításához nélkülözhetetlennek bizonyult. Ezzel szemben a Researchers for Fair Policing Stop & Frisk projektjét „kritikai” RAK-ként azonosítottuk, hiszen mélyebb részvételt tett lehetővé: mind a kutatást, mind az abból születő kampányt maguk az érintettek, az indokolatlan rendőri zaklatások elszenvedői határozták meg és alakították. Nemcsak jogszabályi változtatást tudtak elérni, a kutatás felszabadító erejű volt a résztvevőkre nézve is: felismerték saját ártatlanságukat egy rendszerszintű problémával szemben, és képességüket, hogy ellene közösségként, sőt, mozgalomként szerveződve tegyenek.
Magyarországon megvalósult RAK-ként ismertük meg az Önállóan lakni, közösségben élni Csoport történetét, az A Város Mindenkié által végzett Utca és jog kutatást, illetve a Mikor van itt a tetteknek ideje, ha nem most? programot. Az érintettség, majd a belőle következő akciók ezeknél a kutatásoknak világos. Az Önállóan lakni, közösségben élni csoport a mozgáskorlátozott emberek lakhatási és életkörülményeivel foglalkozik, de például elérte azt is, hogy a 3-as metró felújításának legyen része az állomások akadálymentesítése; az Utca és jog kutatás hajléktalan emberek bevonásával bizonyította a rendőrség részéről őket érő hátrányos megkülönböztetést az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt, megelőző lépésre kötelezve a BRFK-t; a Tettek ideje pedig a magyarországi lakhatási mozgalmak történetét tárta fel és mutatta be. Mindezekkel szemben a Közélet Iskolája által most kezdeményezett Küzdelmeink története és jövője a részvételi akciókutatások között is rendhagyónak számít, hiszen a kutatók többségében középosztálybeliek. Érintettségük mégis abban nyilvánul meg, hogy mindannyian valamilyen módon kötődnek a civil szférához.
Az alapozó képzésen témánkat, a rendszerváltás utáni társadalmi mozgalmakat párhuzamosan kezdtük el megismerni kutatótársaink ezekhez fűződő viszonyával.
Mit várunk közelmúltunk, az elmúlt három évtized társadalmi mozgalmaitól? Láthatóvá akarjuk őket tenni, hogy elért de gyakran el nem ismert sikereiket értékelni tudjuk, belőlük inspirációt nyerjük? Vagy újra felfedezhető szerveződési formákat, mozgalmi technikákat keresünk, örökös de leleplezendő akadályokat, visszatérő hibákat, amelyekből tanulhatunk? Az 1990-es, a 2000-es és a 2010-es évek fontosabb politikai és gazdasági eseményeit és mérföldköveit külön-külön idővonalakon azonosítottuk be, majd ugyanezeken az egy-egy évtizedet lefedő idővonalakon tüntettük fel a társadalmi mozgalmak és kezdeményezések létrejöttét, tiltakozások megvalósulását. A három idővonal még sok elemzést igényel, de első benyomásként mindenképp megállapítható volt, hogy a társadalmi mozgalmakra irányuló emlékezetünk rendkívül szórványos, látszólag hiányzik az egyes mozgalmak közötti folytonosság, nincs meg a tudás- és tapasztalatátadás, a fenntarthatóság rutinja. Tehát, bár kellemes csalódás volt a politikai eseményekre reagáló, vagy azoktól függetlenül alakuló társadalmi mozgalmak nagy száma, azok többségükben elszigeteltnek és pillanatnyinak tűntek. Hogy ezeknek a küzdelmeknek a történetével kapcsolatban pontosan mit szeretnénk megtudni, azt a csoportnak közösségként kell meghatároznia. Már az idővonalak közös összeállítása is gyakran gazdagodott személyes élményekkel, ezt követte az alapozó hétvége talán legmeghatározóbb tapasztalata, önmagunk politikai szocializációtörténetének elmesélése és rögzítése. Kiderült, hogy bár a csoport összetétele vegyes (van aki urbanisztikával, van aki környezetvédelemmel foglalkozik; van, aki közvetlen lakókörnyezete jobbá tételéért küzd, van aki a globális felmelegedés következményei ellen; van, aki ezt civil szervezet munkatársaként teszi, van aki nemzetközi mozgalom aktivistájaként; és van, aki a helyét keresi), abban egységes, hogy politikailag érdeklődő és aktív egyénekből áll, akiket a hétköznapjaikban határoznak meg nemcsak a közéleti ügyek, de a velük kapcsolatos tettvágy is.
Az alapozó képzés végén összeállított ütemterv szerint a Küzdelmeink története és jövője csoport heti rendszerességgel találkozik, márciusig határozza meg a kutatás irányát és módszereit, szeptemberig végzi el a lehető legkorábbi ponttól akciókat is kezdeményező kutatást, amelynek az eredményeit (az előállított tudást és az elért változást) decemberben mutatja be.
A kutatás a Rosa Luxemburg Alapítvány támogatásával valósul meg.
Zsámboki Miki beszámolója
