- 2025. június 30.
Június 22.-én egy egész napos pénzügyi újratervező képzésen vettünk részt a KIA és a NIOK közösszervezésében. A képzést Seress Lili és Porkoláb Anikó vezették, akiknek sikerült befogadó, nyitottlégkört teremteniük, és...
Lehetőségem volt idén is részt venni a Közélet Iskolája Érdekérvényesítés és bázisépítés című képzésén. Ugyan hasonló tartalmú képzésen már részt vettem, mégis sokat tanultam ez alkalommal is. Ennek okai a képzés természetében gyökereznek, részben a folyton változó közösségemben, ahol később alkalmazom a tanultakat. Ezúttal úgy érzem, a csoportszervezéssel kapcsolatos gyakorlatok voltak azok, amik sokat segítenek majd.
A képzések megújuló jellegéhez az is hozzátartozik, hogy más és más szervezetektől más és más képviselők voltak jelen. Ezáltal minden alkalommal új közösség áll össze, ahol az új találkozások mellett régi ismerősök is vártak. Mivel a képzés erősen gyakorlati alapú, hozott példákon gyakoroltunk, megosztottuk a tapasztalatainkat és ez természetesen mindig aktuálissá teszi a tanultakat. A módszerek és a tananyag is folyamatosan frissül. A kurzust tartó tanárok felkészültségét is bizonyította ez.
Úgy érzem, mind a hangulat nagyon jó volt, hiszen a két nap alatt egy kisebb közösség alakult ki a résztvevők között és a tanultakat is tudom majd hasznosítani hazaérve.
Nagy Antal (A Város Mindenkié Pécs)
Fotó: Várady István
Támogatod, hogy egy igazságos országban éljünk, ahol mindenkinek megvan a tudása és képessége ahhoz, hogy kiálljon az érdekeiért
Segíted a magyarországi mozgalmi és civil szféra fejlődését
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek