Barion Pixel

Tudástár

Még fél éve sincs, hogy Szegeden elkezdtem önkénteskedni egy szexuális kisebbségekkel foglalkozó informális csoportnál, így mindig keresem azokat az alkalmakat, amikor többet megtudhatok a közösségszervezés és érdekvédelem alapvetéseiről. Ezért is nagy várakozással indultam neki a Közélet Iskolája legújabb képzésének, és nem kellett csalódnom.

Ahogy korábban, úgy most is egy sokszínű társaságba csöppentem, akik között találtam civileket, önképzőket, de olyanokat is, akik egy adott pártcsaládot képviseltek a kétnapos képzés során. Az pedig külön öröm volt számomra, hogy az önkormányzatiság témáját feldolgozó képzésre nem egyedül, hanem másik két csoporttaggal együtt érkezhettem. Velük a közösségünket is érintő önkormányzati vállalásokat és azok remélt hatásait én is komplexebb módon fel tudtam mérni, mindezt a jövő évi önkormányzati választásokra való felkészülés jegyében, amikor különösen nagy szükség lesz az érdekérvényesítő szerepünkre, hogy számunkra is elfogadható döntések szülessenek helyi politikai szinten. Miközben másoktól, tőletek tanultunk, valójában a saját erőinket fedeztük fel.

Köszönöm a Közélet Iskolájának azt a platformot, ahol a vélemények szabadon és bátran megütközhettek!”

Hegedűs Gábos, önkéntes aktivista, Szegedi LMBT Közösségért Csoport

Fotók a képzésről >>>

Fotó: Várady István

Megosztás Facebookon
Fernengel Ági vagyok, a Közélet Iskolája vezetője, és már 7 éve dolgozom itt. Itt érzem a legjobban otthon magam, és szerintem a legjobb az otthonban, hogy minél többen a magunkénak...
Megjelent A választás mindenkié! 3.0 – Közösségi tapasztalat-tár és gyakorlati útmutató a demokratikus változáshoz.  Ha lemaradtál, itt visszanézheted! Áprilisban mutatta be legújabb választási kisokosát a Közélet Iskolája és a C8...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.