- 2023. szeptember 19.
A Közélet Iskolájában az aktív állampolgárság, az önszerveződés és az érdekérvényesítés eszközeit tanítjuk képzéseken és más programokon. Csatlakozz hozzánk, ha te is tennél azért, hogy egyre többen kezdjenek el szerveződni...
Anya kiáll és beszél – Anyák önmagukról, közéletről, aktivizmusról (Napvilág Kiadó – Közélet Iskolája)
Az itt szereplő aktivisták életének és munkájának egytől egyig az elhivatottság, a teherbírás, az önkritika, az együttérzés, a szolidaritás és egy jobb világba vetett hit az alapjai. Mindannyian tudatos érdekvédők: tudják, hogy miért küzdenek, és azt is, hogy ezt hogyan szeretnék elérni. A legtöbben másokkal együtt, közösségben dolgoznak, mert anyaként nagyon jól ismerik az odafigyelés, az együttműködés és a türelem szükségességét és erejét.
Azt reméljük, hogy a kötet inspiráció lehet azoknak a nőknek és partnereiknek, akik egyszerre nevelnek gyerekeket és végeznek közéleti munkát, illetve hasznos fogódzó lehet azok számára, akiket foglalkoztat a gyerekvállalás gondolata, de tartanak az anyaság elszigetelő hatásától.
A könyv reményeink szerint azok számára is példákat mutat, akik maguk kiváltságos helyzetben vannak és szeretnék jobban megérteni a közéleti szerepvállalásban akadályozott társaikat, hogy ezáltal empatikusabban, szolidaritással, partneri alapon tudjanak viszonyulni hozzájuk és velük együtt küzdhessenek egy igazságos társadalomért.
A könyv megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban, a Napvilág Kiadó honlapján és a Közélet Iskolájában. Most már e-könyv formátumban is letöltheted!
Ha nálunk vásárolsz könyvet, azzal közvetlenül a munkánkat támogatod! Ha tőlünk vennéd meg a könyvet, írj emailt ide: kozeletiskolaja@gmail.com vagy vásárold meg bármelyik budapesti eseményünkön.
E-könyv formátumban is elérhető ide kattintva!
A könyvbemutatón rendezett kerekasztal-beszélgetés itt meghallgatható!
Élettörténetek:
Badzsó Istvánné Angéla
Baranyi Krisztina
Bende Anna és Kovács Vera
Bolba Márta
Csordás Anett
Dánielné Tóth Beáta
Dömösi Emese
Fazakas Pálma
Hoffmann Kriszta
Horváth-Kertész Noémi
Keszler Viki
Laborczi Dóra
Peksa Kama
Seres Barbara
Szilvásy Zsuzsanna
Várnai Anna
Szerkesztők: Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza
Fotók: Csoszó Gabriella
Borítókép: Krasznahorkai Emma
Az interjúkat készítette: Gimes Dóra, Csengei Andrea, Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza
Támogatod, hogy egy igazságos országban éljünk, ahol mindenkinek megvan a tudása és képessége ahhoz, hogy kiálljon az érdekeiért
Segíted a magyarországi mozgalmi és civil szféra fejlődését
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.