Barion Pixel

Tudástár

Veled is előfordult már, hogy ültél egy fontos, személyes érintettségű vagy munkahelyi megbeszélésen, és azt érezted, nem juttok egyről a kettőre? Talán még azt sem tudtad, hogy mi ott a keresnivalód, esetleg a háttérben húzódtál meg, és senki nem figyelt fel rád, vagy az is lehet, hogy a fejed felett döntöttek valami téged is érintő fontos kérdésről… Azt hiszem, ez mindannyiunknak ismerős érzés, legalább egyszer megtapasztaltuk az említetteket.

Van azonban megoldás, és a jó hír az, hogy ennek nem kell így lennie, hiszen egy kellően felkészült és megfelelő technikákat alkalmazó moderátor figyelmesen észreveszi és lehetőségeihez képest korrigálja azokat a problémás helyzeteket, amelyeken egy-egy beszélgetés vagy megbeszélés félrecsúszhat, elveszítheti jelentőségét.

Életem első Közélet Iskolája képzésén vettem részt Miskolcon, ahonnan úgy érzem, kellő felvértezettséggel térhettem haza, és már alig várom, hogy élesben próbáljam ki a tanultakat. A képzők felkészültsége és nyitottsága, a csoportdinamikához alkalmazkodása tette lehetővé, hogy olyan tudásra tehessünk szert, amit a mindennapjainkban is kamatoztathatunk. A klasszikus tudásmegosztáson túl nagyon sok interaktív feladatban volt részünk, példákon keresztül láthattunk követendő és kerülendő moderátori hozzáállásokat, illetve szerepeket, és különböző szituációs játékokban frissen szerzett ismereteinket is kipróbálhattuk.

Nagyon ajánlom ezt a képzést mindenkinek, aki szeretné kicsit jobban megismerni a kettőnél több főt számláló beszélgetések működését, akinek fontos, hogy a szervezete vagy egy csoportja hatékonysága fejlődjön a jól moderált beszélgetések által.

Köszönöm Juli és Tessza, biztosan találkozunk még!

Béres Zsuzsi beszámolója

Megosztás Facebookon
A Gyönyörű küzdelem (Beautiful trouble) a kreatív ellenállás kézikönyve, ami a Közélet Iskolája fordításának köszönhetően most már az angol, német, török, francia, spanyol és orosz kiadás után magyarul is olvasható!...
A Közélet Iskolájában az aktív állampolgárság, az önszerveződés és az érdekérvényesítéseszközeit tanítjuk képzéseken és más programokon. Csatlakozz hozzánk, ha te is tennél azért, hogy egyre többen kezdjenek el szerveződni és...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás