Június első hétvégéjén búcsúztunk el az idei kritikai pedagógia képzéstől. Az utolsó alkalomra már
mindannyian megküzdöttünk a legnagyobb kihívással: megtartottuk a próbafoglalkozásunkat. Ezek
tapasztalatait dolgoztuk fel, tapasztalat és feldolgoznivaló pedig bőven akadt. Mégis, a feszített tempónak
köszönhetően két további módszert is kipróbálhattunk, amelyeket délelőttönként vendégfacilitátorok
hoztak el nekünk. Végső erőnkből ezután arra is jutnia kellett, hogy zárásként megtervezzük, hogyan
tesszük majd munkánk elemévé mindazt, amit itt kaptunk. Nézzük meg, hogyan telt a tanfolyam utolsó
két napja.

Szombat délelőtt a Szerveződj! társasjátékot próbáltuk ki. Játékosokként együtt küzdöttünk három
véletlenszerűen kiválasztott társadalmi ügyért. Mi dönthettük el, hogy kik vagyunk a történetben —
érintettek, vagy éppen aggódó szülők –, majd a hatalomkártyáink biztosította eszközökkel közösen
felépítettük kampányukat. A játék közben sokat tanultunk a kampányépítés módjáról, és ami talán a
legjobb, lelkesen és harcra készen fejeztük be, azzal az érzéssel, hogy változást elérni lehetséges. Ezután a
Szerveződj! alkalmazhatóságáról is kérdezhettük a Közélet Iskolája facilitátorait.

Délután a foglalkozásainkat beszéltük meg, és egyikünk nekünk is megtartotta a sajátját, így közösen
gondolkozhattunk azon, milyennek szeretnénk a jövő Magyarországát, és mit tehetünk érte.
A vasárnapot a kritikai térképészet felfedezésével kezdtük, Thury Lilivel. A megközelítés szerint a
térképek sohasem semlegesek politikailag, és nem csak ábrázolják, hanem formálják is a világot. Először
olyan térképeket ismertünk meg, amelyeket ezek tudatában, és a társadalmi változtatás céljával alkottak
meg – a kritikai térképet elnyomott csoportok hozzák létre, és a cselekvésre buzdít. Ezek megalkotói,
módszereik és témájuk mind különlegesek voltak, és több a térkép fogalmának elvont és újító
értelmezésén alapult. Kiscsoportokban mi is készíthettünk kritikai térképeket. A képzés alatt annak
negyvennyolc órájához képest elképesztően sok izgalmas gyakorlatot kipróbáltunk, és én ezt élveztem a
legjobban, nagyon ösztönző, és egyszerre nagyon vicces is volt.

Ezen a napon két foglalkozást is tartottunk társainknak, méghozzá szünet nélkül. Először a zsákmány
szóval játszva ismerkedtünk azzal, hogyan zsákmányoljuk ki önmagunkat, és ezalatt nagyon vigyáztak
ránk, nehogy ez is megterhelő feladattá váljon. Ezután gyakorlattársammal arra kértük a többieket, hogy
gyerekkori emlékeik felidézésének segítségével foglalkozzunk az iskolai nehézségekkel, talán megértve
valamit, talán tenni is, akár részeseivé válva az oktatáspolitikai reformnak, de mindenképp azt érezve,
nem vagyunk egyedül.

Az utolsó feladatként akciótervünket írtuk meg: felvázoltuk, hogyan alkalmaztuk eddig és alkalmazzuk
majd még jobban a kritikai pedagógiát.
A következő néhány sorban szeretném kiemelni a képzés három, számomra különösen fontos jellemzőjét.
Mindünknek ki kellett találnia, majd próbálnia egy, a felszabadítás pedagógiájának elveire épülő
csoportfoglalkozást. Ehhez nagyon sok segítséget kaptunk, a terveinket és tapasztalatainkat is részletesen
meg tudtuk beszélni a csoporttal és a tanfolyam vezetőivel, Végh Pannival és Szabó Marcival, akikkel
külön, a képzés hétvégéi közt is konzultálhattunk.
Utóbbiaknak rengeteg, esetenként nehéz kérdést tettünk fel az elméleti és gyakorlati tananyaggal
kapcsolatban, és ők ezekkel részletesen foglalkoztak is, ennek eredményeként alkalmazható, praktikus,
átlátható pedagógiai eszköztárat és szemlélet kaptunk.

A legtöbbünk pedig azt hangsúlyozta ki, hogy fantasztikus csapat jött létre, és a mielőbbi találkozást
tervezve köszöntünk el egymástól.

Ádám, képzés résztvevő