Barion Pixel

Tudástár

A Közélet Iskolája forrásteremtési és stratégiai tervezésről szóló képzését nagy érdeklődéssel vártam, mert – bár több éve dolgozom civil szervezetnél, de ez az a téma, amiről sosem tudhatunk eleget. Számos terület képviselője érkezett a képzésre, így a csoport sokszínűsége garantálta a program sikerét.

Mivel az elméleti előadások helyett gyakorlati példákon keresztül dolgoztuk fel a képzés témáit, így minden szervezet hozzáadhatta saját értékét. Nagyon tetszett, hogy nem egy kitalált problémát kellett megoldanunk, hanem a résztvevők valós kihívásaival foglalkoztunk, és azokra kaptunk kézzelfogható válaszokat.

Számomra külön pozitív élmény volt a képzők hozzáállása, akik mindent megtettek azért, hogy mi is aktív tagjai lehessünk a csoportnak. Minden bizonnyal látássérült személy még nem vett részt a képzésükön, de ettől nem estek kétségbe, közösen találtuk meg a mindannyiónk számára komfortos megoldást.

Leginkább a stratégiai tervezésről szóló részt vártam, mert ez az a terület, amivel eddig a legkevesebbet foglalkoztam. Hasznos tanulság volt, hogy mennyit segíthet egy szervezet életében, ha van egy leírt, megfogalmazott cél, aminek a teljesülését nyomon tudják követni. Véleményem szerint ez a Hermina egyesület munkáját is megkönnyítené.

Az adománygyűjtés lehetőségeiről beszéltünk a legtöbbet, hiszen ez az a terület, amit egy induló civil szervezet a leghatékonyabban tud beépíteni a működésébe, ugyanakkor egy – már aktív szervezet életében is jelentős eredményeket érhet el a forrásteremtés ezen eszközének alkalmazásával.

Forgács Szabolcs, résztvevő

Megosztás Facebookon
Fernengel Ági vagyok, a Közélet Iskolája vezetője, és már 7 éve dolgozom itt. Itt érzem a legjobban otthon magam, és szerintem a legjobb az otthonban, hogy minél többen a magunkénak...
Megjelent A választás mindenkié! 3.0 – Közösségi tapasztalat-tár és gyakorlati útmutató a demokratikus változáshoz.  Ha lemaradtál, itt visszanézheted! Áprilisban mutatta be legújabb választási kisokosát a Közélet Iskolája és a C8...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.