Barion Pixel

Tudástár

A Válságból lehetőség – lehetőségből válság című részvételi akciókutatásunk (korábban Küzdelmeink története és jövője) résztvevői az első év végén rövid videók formájában foglalták össze a közös munka során szerzett tapasztalataikat. A folyamatban betöltött szerepétől függően mindenki egy kicsit más szemszögből  tekint vissza erre az időszakra.

Molnár Zóra projektvezetőként elsősorban a  folyamatok  összefogásáért, valamint  a kutatócsapat közösséggé kovácsolásáért felel. Az  első év során gyűjtött tapasztalatai közül kiemeli, hogy bár a kényszerű online működés sok esetben fókuszáltabb munkavégzést tett lehetővé, előfordult nehezebb volt felismerni az egyéni igényeket, esetleges elakadásokat, illetve azok megoldásában segítséget nyújtani is.

Sebály Bernadett,  társadalmi mozgalom szakértő elsősorban a kutatás szakmai vezetésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik, a kutatásra lehetőségként tekint arra, hogy a kutatók megismerjék a rendszerváltás utáni mozgalomtörténetet, valamint értelmezzék a saját, és a kortárs aktivisták helyzetét.

 

Lohász Cecilia és Mihály Melinda jó példákat vizsgál  arra, hogy a koronavírus-járvány milyen politikai lehetőségeket hozott a magyar civil szervezetek számára. Ők a más szervezetektől történő tanulás lehetőségét, valamint a folyamat rugalmasságát emelték ki.

 Vass Zsuzsanna és Zsámboki  Miklós az önkormányzatok és a civil szerveződések közötti együttműködések lehetőségeit kutatja, ők a munkájuk gyakorlatban való hasznosítását tartják az egyik legfontosabb feladatnak.

A teljes lejátszási litsát itt tudod megnézni.

Itt tudod elolvasni a teljes kutatási beszámolót

Megosztás Facebookon
Fernengel Ági vagyok, a Közélet Iskolája vezetője, és már 7 éve dolgozom itt. Itt érzem a legjobban otthon magam, és szerintem a legjobb az otthonban, hogy minél többen a magunkénak...
Megjelent A választás mindenkié! 3.0 – Közösségi tapasztalat-tár és gyakorlati útmutató a demokratikus változáshoz.  Ha lemaradtál, itt visszanézheted! Áprilisban mutatta be legújabb választási kisokosát a Közélet Iskolája és a C8...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.