A Közélet Iskolája kritikai pedagógia képzése alapvetően nem egy módszerről és nem kizárólag tanároknak szól. A kritikai pedagógia leginkább szemlélet vagy filozófia, amely a minket körülvevő társadalom struktúráinak, folyamatainak és benne a saját elfoglalt pozíciónknak a felismerését célozza, hogy ezzel lehetővé váljon az elnyomó társadalmi struktúrák ellen a közös cselekvés. Alapjai a közös tanulási folyamat, amely nem egyirányú és az adott munka végén sem feltéten tekinthető befejezettnek. Törekvés a szerveződés előmozdítására, a közös cselekvésre és arra, hogy a társadalom azon rétegeinek tagjai, akik nehezen vagy nem tudják érvényesíteni érdekeiket, a folyamat előrehaladtával tudjanak hatékonyan szerveződni és bevonódhassanak az őket körülvevő világ alakításába.

Szeptemberben egy évvel a művészeti diplomám megszerzése után érkeztem a képzésre. Az volt az elképzelésem, hogy az itt megszerzett tudás részben pótolhatja a hiányérzetemet, amit az egyetem hagyott kritikai szemlélet és társadalmi helyzetfelismerés terén. November végére az utolsó alkalomhoz úgy érkeztem el, hogy fogalmaim voltak ismert helyzetekre, sőt, modelljeim is. A hátam mögött volt az első nagycsoportos próbatanításom, amit egy csoportársammal ketten tartottunk számomra az öntudatra ébredt felnőtt életem egyik fontos témájában: a párkapcsolati és nőket érintő erőszakban.

Az utolsó napra, ami a képzés tulajdonképpeni lezárása volt, a csoport legtöbb tagja már szintén elvégezte a maga próbatanítását, rendkívül változatos területeken. Ezekről beszámolót is adtak, amiknek visszatérő eleme volt az időmenedzselés nehézsége – mivel minden foglalkozás tele volt közös gyakorlatokkal – a néha teljesen váratlan és az óra tervezett menetét felborító események és az, hogyan kell a facilitátornak megbirkózni a saját terveinek felülírásával a csoport szükségleteinek realizálása után. Számomra az utóbbi beszámolók voltak most a legértékesebbek. Úgy gondolom, ezek a helyzetek mutatják meg a tanultak legfontosabb alapját és segítenek hozzá a leginkább facilitátorként az önreflexióhoz. De ahhoz is, hogy egy csoport tagjaként ne a tekintélyszemély vagy a helyzet által ránk szabott szerepben maradjunk, hanem merjük ezt felülvizsgálni. Ugyanakkor a mi csoportunk két facilitátora, Udvarhelyi Tessza és Végh Panni végig jól demonstrálta, hogyan tudnak a cél érdekében mederben tartani moderálással, tiszta kommunikációval egy nagy csoportot. Ahol pedig kellett, rugalmasan kezelték a terveket, de ennek a lehetőségére is időben figyelmeztettek bennünket, priorizáltak.

Egy társunk elhozta a próbatanítását, így résztvevőként is belekerültünk (az egyébkénti csoporton belül) a csoport szerepébe. Az óra a színház világán belül értelmezett megannyi kerettel foglalkozott, amik szinte láthatatlanul irányítják minden résztvevő saját szerepének értelmezését, akcióit és befogadását. A látszólagos/technikai nehézségek ellenére (amiket ebben az egy esetben kísért figyelemmel a csoport) számomra emocionálisan rendkívül egyenes úton talált be a társadalmi keretezést célba vevő óra. Jó gyakorlatnak gondolom, hogy Tesszáék nyitva hagyták a lehetőséget a képzésen belüli próbatanításra, akkor is, ha nehezített terep lehet a szintén résztvevő tagok előtt prezentálni a saját verziónkat. Az informatív részeknek is jutott hely, amit én különösen értékelek. A sok gyakorlat és közös gondolkodás mellé számomra elengedhetetlen a lényeget valóban átadó, jól strukturált, nem lebutított háttértudás. Panniék a Részvétel létrájáról úgy beszéltek, hogy az valóban megragadható volt, nem szenvedett csorbát sem az érthetőség, sem a fontos részletek, példák, amik csak még használhatóbbá teszik az új ismereteket. A fontos részletek lecsípése pedig gyakran előfordul bármilyen oktatási helyzetben, főleg időmenedzselés kapcsán, ami lényegesen ront az átadottak helyes értelmezhetőségén.

A kritikai pedagógia épít vizuális módszerekre is, úgy mint fotó és videó. Ezen az alkalmon még a közösségi riport (ami egyszerűen hozzáférhető eszközöket, úgymint mobiltelefont használ) és a részvételi filmezés (ami rendesen felszerelt filmes stábbá alakult csapatból áll) hibridjeként el kellett készítenünk egy videót mobillal. Ez mindenképpen alkalmat adott a képzésen eddig nem használt gondolkodásmód gyors kipróbálására, a véghajrában pedig még egyszer felrázódott a társaság.

Jó lezárása volt ez a nap a képzésnek, összességében nagyon intenzívnek találtam. Számomra sok szempontból elkülönültek az informatív részek, a különböző gyakorlatok és a közös körben, moderálással történő beszélgetések blokkjai, ami szerintem így jó. Mellékszálként, de abszolút nem utolsó sorban pedig ott vannak a próbatanításaink, amik nekem valódi fokmérői a képzés hatásának, hiszen magamtól ki tudja, mikor jutok el idáig. Nagyon fontos élményem, hogy ebből a közösségből akadt, aki társult ahhoz, amit szerettem volna csinálni és meg is valósítottuk. A könyv pedig, amit Tessza szerkesztett a kritikai pedagógiáról, bármikor felcsapható.

Horváth Maja, résztvevő