Barion Pixel

Tudástár

2021. november 27-én szombaton az online térben zajlott a Közélet Iskolájának szervezésében a Kapcsolódj be! című Toborzással és szövetségépítéssel kapcsolatos online képzése.
A 2 képzővel együtt összesen 11 résztvevő kapcsolódott Zoomon keresztül. A bevezető körben lehetőség nyílt egymás megismerésére. A rövid bemutatkozás először kis csoportban, majd teljes csoport előtt zajlott, így megtudhattuk, ki melyik szervezetet képviseli, és hogyan került velük kapcsolatba.

Ezt követően kezdetét vette a közös tanulás: szó volt a hagyma modellről, majd egy rövid szünetet követően kis csoportban és egyéni munkában kellett meghatározni a célcsoportot, illetve különböző online és offline bevonási módszerek összegyűjtésére nyílt lehetőség.

Majd megnéztünk közösen egy úgynevezett bevonási piramist, és azt is, hogyan lehet egyes tagokat egyre beljebb mozgatni a csoportban, illetve feljebb léptetni ezen a piramison.

Ezt követően ismét kis csoportokra bontva közös ötletek nyomán vettünk górcső alá egy-egy csoporttag által képviselt szervezetet és összegyűjöttünk minden lényeges információt, eszközt és kreatív ötletet, ami segítség lehet a taglétszám növelésében, vagy a lehetséges tagok elérésében egy toborzási kampány során.

Végezetül a szövetségépítés mikéntjéről, együttműködési formákról, illetve arról is szó esett, kik tekinthetőek potenciális szövetségeseknek. Ezután mindenkinek lehetőség adódott az általa képviselt csoport, illetve szervezet szövetséges-térképének elkészítésére is.

A zárókörben egyéni visszajelzést adhattunk a képzésről.

A képzés nagyon hasznos információkat adott a tagtoborzásra, szövetségépítésre vonatkozóan. Jó volt végiggondolni a bevonás útját és módszertani segítséget is kapni, mind a képzőktől, mind pedig egymástól is. Öröm volt számomra megosztani a gondolatokat, tapasztalatokat, ötleteket, mert ilyenkor olyan dolgok is felmerülnek, amire az ember lehet, hogy magától nem is gondolna. Mivel egy csoport értékei maguk a tagok, az önkéntesek és a szövetségesek, ezért azt gondolom, hiánypótló ez a képzés mindannyiunknak, akik valamilyen közösségben, közösséggel, közösségért szeretnénk együtt dolgozni, és/vagy már tagok vagyunk benne. Más szemszögből van lehetőség ilyenkor ránézni arra, amit az ember egyébként lelkesedésből és ösztönösen igyekszik tenni, amit jónak lát, mindenképpen hasznos ezt további szakmai tudással alábástyázni.

Ez a képzés megerősített és utat mutatott a hatékonyabb kapcsolódás felé. Köszönet a képzés vezetőinek, Áginak és Daninak a képzés felépítésébe fektetett értékes munkáért, és a hasznos információkért, amit ezen a napon nyújtottak nekünk!

írta: Kocsis Nikolett, az Önállóan Lakni-Közösségben Élni csoport tagja

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás