- 2023. szeptember 19.
A Közélet Iskolájában az aktív állampolgárság, az önszerveződés és az érdekérvényesítés eszközeit tanítjuk képzéseken és más programokon. Csatlakozz hozzánk, ha te is tennél azért, hogy egyre többen kezdjenek el szerveződni...
Negyedik alkalommal vettem részt a Közélet Iskolája képzésén – és remélem, hogy nem utoljára.
Minden képzés előtt más helyzetből indultam – most egy komoly helyi ügy sikerre vitele motivált, és ez a képzés csodálatosan pont jókor került megrendezésre. Sok előzetes tapasztalattal érkeztem, és sok olyan előzetes tudással, amit korábbi Közélet Iskolája képzéseken kaptam – mégis rengeteg új dolgot tudtam meg, és sok új dologra ébredtem rá ezen a képzésen.
Letisztult például a fejemben a kampányfőnök szerepe, ami azt gondolom, nagyon sokunk fejében nem tiszta, összemosódnak a kampányban résztvevő szereplők feladatai, ami a végén a kampány sikerességét veszélyezteti.
Nagyon jó volt látni, hogy mennyien, mennyi féle háttérrel és motivációval érkeztünk, és vettünk részt a képzésen. Rengeteget tanultunk egymástól – ami a Közélet Iskolája képzéseinek egyébként egy alapeleme.
És rendkívül érdekes volt látni, hogy mindenkinek mást adott a képzés: volt, aki eldöntötte, hogy tényleg ez az ő feladata a kampány vezetése, volt, aki pont ellenkezőleg, rájött, hogy ő bizony soha nem akar kampányfőnök lenni – de már el tudja helyezni magát egy kampánycsapatban – ami szintén szuper, hiszen a kampányt nem a kampányfőnök viszi egyedül a hátán.
Rengeteg konkrét információt és személyes tapasztalatokat, meglepő kampányélményeket is megosztottak velünk a képzők, amit, mint fénylő aranyrögöket gyűjtöttem be – számomra talán a szerep tisztázásán kívül ezek voltak a legértékesebbek, amiket magammal viszek a jövőbeli kampányokba.
A képzés szerencsére személyesen volt (sok-sok maszkos ember és keresztül-kasul nyitott ablakok), és annak ellenére, hogy a 2 nap hosszú volt, hiszen rengeteg mindent tanultunk, nagyon jó volt a tevékenységgel és az agymunkával töltött idők váltakozása.
Ezeknek a képzéseknek speciális hangulata van: a hasonló problémák és a közösen átélt élmények után máig megmelengeti a szívem, ha egyik-másik korábbi társam posztjaiba belefutok a Facebookon.
Ha akár te, akár a csapatod kampányra készül a jövőben, mindenképpen jó alap hozzá ez a képzés. A legjobb, ha többen is csatlakoztok, mivel a gyakorlati feladatok során mindenki a saját konkrét tervezett kampányával foglalkozik – és azt legjobban a csapatod többi tagjával tudjátok megtenni.
Én mindig kettős érzéssel jelentkezek egyébként a Közélet Iskolája képzéseire: egyrészt ott van bennem a mohó vágy, hogy „Még akarok ebből a sok-sok értékes tudásból!” – másrészt többedszeri visszatérőként kicsit aggódok, hogy ne vegyem el a helyet olyanoktól, akiknek nagyobb szüksége lenne rá. Most azonban kicsit megnyugodtam, amikor megtudtam, hogy a résztvevőket mindig alapos megfontolás után válogatják össze, hogy egymástól is tudjunk sokat-sokat tanulni, és minél sokszínűbb, több helyről, többféle háttérrel vegyenek részt a képzésen.
Remélem még lesz jó pár olyan képzés, amibe bekerülök, hogy továbbvihessem magammal az itt kapott tudást.
Pusztai-Pintér Mónika beszámolója
_______________________________________________
Ha szeretnéd visszanyerni a hited a politikában és a választási kampányokban, akkor csak ajánlani tudom ezt a képzést!
A kétnapos tréning során betekintést nyerhettünk Pikó András 8. kerületi polgármester kampányának fordulatoktól nem mentes részleteibe. Udvarhelyi Tessza kampányfőnök és Nagy Zsófia kommunikációs stratégiáért felelős egymást kiegészítve számoltak be tapasztalataikról. A résztvevők csoportja is színes és szimpatikus volt. Sok helyről érkeztünk: civil szervezetek, pártok és egyéb alakulatok.
Ami közös volt, hogy mindannyian lelkesen vetettük bele magunkat a témába, és általában a magyar közéletbe, ami felüdítő tapasztalás volt.
A tréning során elméleti részek és gyakorlati feladatok váltották egymást. Az elméleti rész a 8. kerületi kampány tapasztalatainak a szintetizálására épült, és így a gyakorlatban is egyből alkalmazható iránymutatásokat is tartalmazott. A gyakorlati feladatok során nekiláthattunk egy saját kampány átgondolásának, kidolgozásának, és még arra irányuló feladat is volt, hogy egyáltalán mennyire vagyunk kampányfőnöknek valók.
A részvételi demokrácia állt a képzés középpontjában, és az, hogy mindannyian tehetünk azért, hogy egy jobb országban élhessünk. Nagyon örülök, hogy részt vehettem a tréningen, és remélem, hogy sokan mások is el fogják ezt végezni, vagy a Közélet iskolája egyéb képzéseit, melyek mind elősegítik az állampolgári tudatosságot, és cselekvésre ösztönöznek.
Nagy Eszter beszámolója
Támogatod, hogy egy igazságos országban éljünk, ahol mindenkinek megvan a tudása és képessége ahhoz, hogy kiálljon az érdekeiért
Segíted a magyarországi mozgalmi és civil szféra fejlődését
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.