Amíg egy csapat tarisznyás fiatal Litke felé tartott péntek délután, egy másik maréknyi önkéntes valami szokatlanra készült: kivételesen egy olyan játékon dolgoztak, amivel más felnőtteknek, sok esetben más önkénteseknek terveztek valami újat mutatni.
Az Angelusz Róbert Szakkollégium „Annyit is ér!” címmel rendezte meg idei társadalomtudományos szakmai éjszakáját az ELTE Lágymányosi kampuszán. A különböző szociális-politikai témákat taglaló beszélgetések és előadások mellett a Civil Folyosón több civil szervezet standja között lehetett megtalálni a Tarisznya Táborok asztalát is. Aki pedig – szándékosan vagy véletlenül – ide tévedt, kipróbálhatta a társasjátékot, amit eredetileg a Közélet Iskolája fejlesztett ki, majd önkénteseink alakították át a Tarisznya Táborok Alapítványra.
A játék célja, hogy a játékosok tarisznyás önkéntesek bőrébe bújva számunkra szokásos és ismerős nehézségekkel szembesülve egy éven keresztül életben tartsák a szervezetet. A résztvevőknek minél kreatívabb módon kellett a problémákat megoldaniuk – az igazán ötletes (és reálisan is megvalósítható) ötleteket pedig közben szorgalmasan jegyzeteltük. Így került a listára, hogy ha lenne egy buszsofőr-önkéntesünk, megoldódnának a szállítással kapcsolatos kérdések, hogy a belső konfliktusok megoldására csapatépítő élményfestést kellene szerveznünk, vagy épp az, hogy számítógépes játékot lenne érdemes fejlesztenünk a gyerekek évközi tanulásának elősegítésére.
A tarisznyás társas elkészítése és a vele való közös játék nemcsak szórakoztatta az arra járókat, de akik leültek hozzánk, többnyire alaposan kikérdeztek minket az alapítvány működéséről, alapvető elképzeléseinkről és a falvakról, ahova járunk. Amellett, hogy a sok érdeklődő közül jó eséllyel fognak kikerülni a következő év új tarisznyás önkéntesei, egy nagyon fontos dolgot magunkról is megtanultunk: mi, az önkéntesek nagyon hasonlóan működünk, mint a gyerekek. Ha együtt kézműveskedhetünk, alkothatunk, aztán pedig bemutathatjuk a munkánk gyümölcsét a nagyközönségnek, akik ráadásul örömmel játszanak vele, az hatalmas élmény – játszani tehát ezután is, nekünk is kell!
Gregor Lilla
