Barion Pixel

Tudástár

A beszélgetés a Közélet Iskolája és A Város Mindenkié Civilség és politika / Civil politika című nyári egyetemén hangzott el 2017. augusztus 26-án.

A TASZ emberi jogi jogvédő civil szervezet. „1994-es megalakulásunk óta azért dolgozunk, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Ennek érdekében nyomon követjük a jogalkotást és jogfejlesztő tevékenységet végzünk, stratégiailag fontos perekben képviseletet nyújtunk és évi több mint kétezer ügyben jogsegélyt nyújtunk, képzéseket tartunk és média kampányokkal mozgósítjuk a nyilvánosságot.

Nem csak négyévente van beleszólásod a közügyek alakításába! A közösségeddel való együttműködéssel és némi szervezéssel te is sikeresen szervezhetsz helyi népszavazást. Ezen az interaktív workshopon gyakorlati feladatokon keresztül tanulhatod meg a TASZ-tól legfontosabbakat arról, hogyan szervezz népszavazást a neked és közösségednek fontos kérdésekről. A workshopon a helyi (kerületi, települési, megyei) népszavazásra koncentrálunk.”

Megosztás Facebookon
A Közélet Iskolájában az aktív állampolgárság, az önszerveződés és az érdekérvényesítés eszközeit tanítjuk képzéseken és más programokon. Csatlakozz hozzánk, ha te is tennél azért, hogy egyre többen kezdjenek el szerveződni...
0
Megszakítás