Barion Pixel

Tudástár

A kétnapos Akció- és kampányszervezés képzésen „hozott anyagból dolgoztunk”: csoportokba rendeződve saját ügyünkhöz kapcsolódva készítettünk elemzéseket, terveket. A munka jól felkészült, türelmes, de határozott képzők vezetésével folyt. Nagy szavak helyett inkább leírom, mi volt számomra a legérdekesebb, legtanulságosabb.

Az egyik, hogy hogyan lesz a problémából ügy. Azonosítani kell az ügyet, hogy valóban foglalkozhassunk vele. Ez lehet, hogy csak egy része lesz annak a problémakörnek, ahová tartozik, de minden belső összefüggés ellenére el kell különíteni a többi hasonló konkrét problémától és a magasabb szempontoktól, hogy reális legyen, érthető azok számára, akiket be akarunk vonni az akciókba, ne mutasson túl az erőnkön, világos legyen, kit kell az akcióval megcélozni, és a siker közelebb vigyen a probléma megoldásához. Igen, általában van gondunk a környezetszennyezéssel, környezetpusztítással, de ami valóban változást hoz az érintettek életébe, az egy konkrét szennyező üzem bezárása vagy egy konkrét rovarirtási módszer lecserélése egy másikra. Ezeknek van felelőse, döntéshozója és nyomásgyakorlás céljából mozgósítható érintettjei. Az önkormányzatiság deficitje, az országos korrupció és a környezetvédelem minisztériumi szintű kezelése nem ilyen, és nem ez a nagyságrend.

A másik, ami nagyon érdekes volt: a hatalomelemzés és a hatalomtérkép. Kinek milyen ráhatása van az ügyünk megoldására? Hogy viszonyul hozzá, mi motiválja? Kik tudják ezt közvetlenül befolyásolni? Kit tudhatunk megnyerni annak érdekében, hogy egyre erősebb és egyre elkötelezettebb támogatói legyenek az ügyünknek, hogy aztán a döntéshozók végül ne tudják őket megkerülni? A válaszok rengeteg információ begyűjtését igényelhetik, hogy az érdekeltek-érintettek mindegyike felkerüljön a hatalomtérképre. Hogy megfelelő helyre kerüljön egy cégtulajdonos, a rendőrség, a környezetvédelmi hatóság és a környezetvédő szervezetek, vagy hogy lássuk, hogy nincs ott, de ott kéne lennie, az érintett lakosság, és (ne felejtsük el!) a saját szervezetünk. Ami ezt számomra különösen érdekessé tette, az, hogy a mögötte rejlő számos becslés, feltételezés ellenére mégis valahogy objektívként kezelhető eszközt kapunk, láthatóvá teszi a viszonyokat és segít kijelölni a feladatokat, ellenőrizni a kiváltott hatást.

A módszereket szemléltető ábrák, kitöltendő táblázatok segítették, hogy semmilyen szempont ne maradjon feldolgozatlan. A papírokat körülültük, az eredményeket megvitattuk. (Van még mit tanulni…) Az akciókhoz kreatív eszözöket dolgoztunk ki; most már jobban értjük ezek helyét, szerepét is.

Ráadásul ezt a két napot igen jó hangulatban tölthettem, nagyszerű emberek társaságában. Köszönöm!

Kántor Zoltán résztvevő


A projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.

#kozosertekeink #CERV

Megosztás Facebookon
A Közélet Iskolája célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az önszerveződéshez szükséges tudást és képességeket. Képzéssel, stratégiai tervezések vezetésével, kutatással és tudástermeléssel támogatjuk a civil szervezeteket és alulról szerveződő csoportokat...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás