Barion Pixel

Tudástár

A Közös hatalmunk nemzetközi konferenciáról beszélgettünk a Civil Rádió Demokrácia MOST! című műsorában.

Hallgasd meg a beszélgetést itt!

A Civil Rádió ajánlója:

Az alulról kezdeményezett változások, a rendszerváltás körüli civil társadalom kiépülése, a társadalmi mozgalmak jelentősége és esélye, önkormányzásban a civilek lehetséges hatalma – egyebek között ezekről beszélgettek a Civil Rádió műsorvezetői, Péterfi Ferenc és Sain Mátyás alapítónkkal és a konferencia egyik főszervezőjével, Udvarhelyi Tesszával.

Hogyan lehetséges „léptékugrás” az egyébként nagyon fontos lokális civil tevékenységekhez akár kapcsolódva? A „képzeleti munka” jelentősége, tehát, hogy van-e erőnk és bátorságunk elképzelni esetenként egy másik lehetségest. Azaz elhisszük-e, hogy a változásnak kezdeményezői, vagy résztvevői lehetünk. „Narratívaépítés” – amit a gyakori diskurzusok erősíthetnek meg.

Zárójelben említés történt a közelmúltban elindult mozgalomtörténeti adatbázisról, a Küzdelmeink története című projektről is.

Megosztás Facebookon
A Közélet Iskolája érdekvédelmi fókuszú képzése különösen értékes és hasznos tudást nyújtott számunkra. Az egész napos program során arról gondolkodtunk közösen, hogy a munkánk során nyújtott egyéni segítségnyújtáson túl, hogyan...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.