Barion Pixel

Tudástár

Ez a bejegyzés részlet a Közélet Iskolája online találkozószervezési kézikönyvéből

A közösség adja az alapját a szervezeteinknek. Azért is vagyunk együtt, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, közösen dolgozzunk a céljainkért. Csapatban dolgozunk azért is, hogy kiegészítsük egymás erősségeit, gyengeségeit. Alulról szerveződő csoportként az erőnket is a közösségünk adja, úgy tudunk változást elérni, ha sokan támogatják az ügyünket.

Nagy munka online fenntartani a közösségi működést és személyes kapcsolódást, most néhány egyszerűbb tippet adunk, amik segíthetnek ebben.

     Érdemes “hogy vagy?” körrel kezdeni a találkozóinkat, hogy ne veszítsük el egymást szem elől, és ne csak a munka kapcsán tudjunk kapcsolódni egymáshoz.

     A találkozók elején, vagy amikor elfáradunk, bevethetünk játékokat is. Itt egy jó gyűjtés.

     Csinálhatunk villámrandikat az alkalom elején. Ilyenkor 2-3 fős csoportokra osztjuk az csoportot, és ők külön felületen beszélhetnek a moderátor által meghatározott személyes, vicces kérdésről. (Pl. “Ha a középkorban élnél, mi lenne a foglalkozásod?” „Mire vagy büszke a szervezeted/csoportod munkájából az elmúlt fél évben?”) Ez egy jó ismerkedési, kapcsolódási lehetőség, de segíthet ráhangolódni a találkozóra is.

     Kezdhetjük kávészünettel a találkozót: már a kezdés előtt 20 perccel nyissuk meg a felületet, hogy ilyenkor lehessen kötetlenül beszélgetni a többiekkel még a találkozó előtt.

     A kreatív eszközök, kiscsoportos vagy páros munkák még akkor is szolgálják a közösségiséget, ha tartalmilag a munkához kapcsolódnak. És bár fontos a hatékonyság, és online valóban nehezebb feszes megbeszéléseket tartani, azért néha mégis érdemes hagyni, hogy a csapat kicsit elkalandozzon, nevetgéljen. Ha mellette a munka is megy, akkor hosszú távon biztosan megéri!

A találkozókon kívül is tudjuk építeni a közösségünket a lezárások idején:

     Tartsunk egymással kapcsolatot egy chat csoportban is, ahol dinamikusabb és kötetlenebb a kommunikáció. Kinevezhetünk egy chat moderátort, aki a hét elején megkérdezi, hogy kivel mi történt a hétvégén, és akár kihívásokat is kitalálhat a csoport számára. A szervezeten belül létrehozhatunk kisebb chat-csoportokat közös pontok alapján. Pl. kisgyerekesek, focidrukkerek, stb.

     Indítsunk el egy email folyamot, ami kizárólag közösségi célt szolgál. Szedjünk össze néhány érdekes kérdést (“Mi az, amit senki nem tud rólad közülünk?” “Mi akartál lenni gyerekként?” “Elmennél a Marsra, ha holnap kapnál egy jegyet, és biztos lehetnél benne, hogy két hónap múlva épségben hazatérsz?”), majd egy önként vállalkozó válaszolja meg őket emailben, és a végén passzolja tovább a képzeletbeli labdát valakinek!

     Tartsunk közös online vacsorát! Rendeljünk egyszerre pizzát vagy főzzük meg mind ugyanazt a receptet, hogy aztán közösen vacsorázzunk egy erre alkalmas felület segítségével.

     Még a járvány alatt is szervezhetünk biztonságos offline programokat, pl. kirándulásokat, ahol végre újra találkozhatunk a többiekkel, és tudunk kötetlenül beszélgetni

Ez a cikk egy kéziköny részlete. A teljes kiadványért kattints ide:

Hogyan beszélgessünk jól a online térben? – Kézikönyv online találkozók szervezéséhez és moderálásához

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás