Barion Pixel

Tudástár

Néhányan – a 2097 Csoport Egyesület nevében (Pilisborosjenő) –  részt vettünk a nemzetközi Közös Városunk – Hogyan lesz az önkormányzat mindenkié és mindenkiért  konferencián (2019. február 22-23.) és az azt követő képzésen: Az önkormányzat mi vagyunk! Műhely civil közösségeknek”. A három nap során a közösségépítés és önkormányzatiság új gyakorlataival ismerkedhettünk meg. Olyan fogalmakkal, mint részvételi demokrácia, közösségi gazdaság, a hálózatosodás filozófiai háttere és szoftverei, közterek közösségbarát kialakítása vagy éppen a közösség-alapú ingatlanpolitika, kooperatív gazdasági formák és részvételi költségvetés.

Azonosulni tudtunk ugyanis a rendezvény ajánlásával: “Európa-szerte tanúi lehetünk egy újfajta politizálás kibontakozásának. Tudatos és aktív állampolgárokat láthatunk, akik politikai szerepvállaláson keresztül küzdenek városaik, tágabb lakóközösségük fejlődéséért, jobbá tételéért. Ezeknek a szervezeteknek a városhoz való jog biztosítása; a városi közjavak igazságos újraosztása; fenntartható, élhető, egészséges környezet biztosítása áll a fókuszukban. Egyes szervezetek egyszeri, lakossági tiltakozásból emelkednek ki, mások hosszú évek működése után döntenek úgy, hogy munkájukat új szintre emelik.“ A meghívott vendégek Európa számos városából érkeztek, köztük Barcelonából, Madridból, Berlinből, Lisszabonból, a posztszocialista országok közül pedig Varsóból és Zágrábból. Örömmel tapasztaltuk, hogy nemcsak a fővárosból, hanem más településekről is érkeztek olyan civilek, akik közösségükért próbálnak tenni.

A konferenciát és a képzést egyaránt a konkrét példák dömpingje jellemezte és egy nagyon inspiratív szellemiség. Ez utóbbira ketten érkeztünk településünkről és a mi együttműködésünket is erősítették a közös élmények. A jó hangulatú és gyakorlatias képzésünkön 10 résztvevő vett részt 9 különböző szervezet színeiben. Voltak köztünk egész település vagy kerület ügyeit felkaroló szervezet képviselői vagy konkrét ügyet, társadalmi csoportot képviselő aktivista.

Bemutatkozással kezdtünk, mely már önmagában inspiratív és tanulságos volt, ugyanis megtapasztalhattuk, hogy nem vagyunk egyedül. Mi vagyunk maga a politika. Gyorsan el is határoztuk, hogy nem foglalkozunk a nagypolitikával, hanem arra koncentrálunk, amit mi tehetünk. Hisz mi képviseljük igazán a népet. Helyben oldjuk meg az ügyeket, ez az igazi önkormányzatiság.

Egyik oktatónk, Betti választókörzetünk számaival lepett meg minket a következő etapban. Szembesültünk a matekkal, hogy hány szavazatot szükséges megnyernünk, ha indulnánk a helyi önkormányzati választásokon. Mert hogy nem mindenki akar közülünk indulni, esetleg csak támogatni valakit. Persze úgy tűnt, hogy a nap végére többekben változott ez a vélemény és elgondolkodtak a direktebb érdekérvényesítésben.

A szünetekben etettek és itattak minket, közben meg épültek a kapcsolatok, ismerkedtünk egymással tovább. Ki tudja, tán hosszabb távú kapcsolatok is kialakulnak ilyenkor. Délután Tessza és Betti bemutatta nekünk a VIII. kerületi Mártát Magdolnának kampánnyal kapcsolatos tapasztalataikat. Annak lépéseit, tanulságait, lelkületét. Konkrét tanácsok, melyeket füzetben is megkaptunk, vihetjük magunkkal haza. A nap végén mi is megpróbáltunk magunk számára kampány stratégiát alkotni. Nem mondom, hogy sikerült. De az ott megszületett ötletek azóta is inspirálnak minket. Az Adát polgármesternek filmmel zártunk, ami spanyoloktól elvárt temperamentumával sodort el minket.

Frivaldszky Bernadett

Fotók a képzésről itt >>>

Fotó: Várady István

Megosztás Facebookon
Egy közösségi tér munkatársaként látogattam el a műhelyfoglalkozásra, és bár alapvetően tisztában voltam a ciklikusság koncepciójával, nagyon érdekelt, hogy szervezeti szinten ez a szemlélet hogyan tud megvalósulni.    Az alkalom...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás