Barion Pixel

Tudástár

A Gyönyörű küzdelem (Beautiful Trouble) a kreatív ellenállás kézikönyve, ami a Közélet Iskolája fordításának köszönhetően most már magyarul is olvasható! A könyv a politikai cselekvésről szól, és arról, hogyan tudjuk a kreativitást, a játékot és a művészetet a szerveződés eszközeként használni.

A kötetet három városban mutattuk be; a november 25-i szegedi könyvbemutatónk azért volt rendkívüli, mert műhelyszerűen, közös feldolgozással ismerték meg a résztvevők a könyvet. Egy közösségi akciótervező foglalkozás során együtt kóstoltunk bele a kreatív ellenállás eszközeibe és taktikáiba, ami egyszerre volt tanulságos és szórakoztató.

A programot Ungvári Sára (Tanítanék, LEMMA, Szikra) és Seres Lili Hanna (Közélet Iskolája) tartotta.

A műhelyre a Szegeder munkatársai is eljöttek, cikküket a Telex is átvette, ezúton is köszönjük a beszámolót!

A könyvet a honlapunkról ingyenesen le tudod tölteni, nyomtatott példányt pedig az online boltunkban tudsz vásárolni.

Megosztás Facebookon
Az Auróra kezdetektől politikai tér, aminek politikai, közéleti és közösségi jelentősége felbecsülhetetlen volt az elmúlt évtizedben. Szabad, nyitott tér a szerveződésre, ahol mindig tudtak gyűlést tartani, beszélgetést szervezni, tüntetést előkészíteni,...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.