Egy fiatal férfi, miután nem talál munkát, gyakornoki pozíciók keresésébe fog, ám azzal szembesül, hogy ezek mind fizetetlen állások. Végül úgy dönt, egy filmprojekt kedvéért (ebből lett ez a dokumentumfilm) elvállal egy ilyen pozíciót az ENSZ genfi központjában, és hogy anyagilag is kijöjjön, a menő munkája mellett és ellenére a városi tó partján sátrazik. A film során szakértők oszlatják el a gyakornokságot övező mítoszokat, például azt, hogy ez a lehetőség mindenki számára elérhető, hogy hosszútávon kifizetődő, hiszen segíti a későbbi munkavállalást, hogy elengedhetetlen lépése a sikeres karrierépítésnek és hogy a történelem során ennek megfelelő gyakorlatok mindig is léteztek.

Emellett a film megszólaltat két másik embert, akik korábban fizetetlen gyakornokként dolgoztak. Az ő történetükön keresztül nem csak érthetővé, de átérezhetővé is válik, hogy milyen bizonytalanságot, kiszolgáltatottságot, alávetett helyzetet jelent ilyen pozícióban lenni. Egyiküket azután bocsátják el állásából (Obama kampányán dolgozott), miután zaklatásért panaszt tett a feletteseivel, kollégáival szemben. Másikuk egy zenei cégnél volt, ám magánéleti okokból hajléktalanná vált, de mivel a munkája nem járt bevétellel, nem volt jogosult támogatásra sem – és végül a gyakornoki állásából is kirakták. A film végén mesélnek az egyéni érdekérvényesítési próbálkozásaikról is, illetve röviden hallhatunk a Fizetett Gyakornoki Mozgalomról is.

A filmet követően Fernengel Ági egyik beszélgetőpartnere Horváth Bence 444-es újságíró volt, aki gyakran foglalkozik a munka világának változásával és ennek az életünkre gyakorolt hatásával. A másik vendég pedig Dvorácskó Balázs volt, aki a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának szervezési titkára, és egyben a Közélet Iskolája munkahelyi érdekvédelem képzésének egyik vezetője is.

Dvorácskó Balázs az elején tisztázza, hogy mi Magyarországon biztonságosabb helyzetben vagyunk, mert itt (igazából egész Európában) szabályozottabb a gyakornokság, mint az USA-ban.

Ugyanakkor az itteni rendszerben is kódolva van az abúzus, mert a munkavállalókkal ellentétben a gyakornokoknak, önkénteseknek, vagy akár diákmunkásoknak nincs érdekvédelmi csoportja, márpedig még munkajogi alapismeretekkel is nagyon kevesen rendelkeznek.

A gyakornokságnak egyébként látja értelmét, amennyiben a fiatalok értelmes feladatot kapnak, pl. ha szakképzősként nem az udvart kell söpörgetni, hanem a gépeket is használhatják. Ehhez viszont elég nagy erőforrásra van szükség, hiszen ezeket a munkákat valakinek felügyelnie kell.

Horváthnak hasonló tapasztalata van, a 444-nél azért szűnt meg a gyakornokság, mert a relatíve kicsi stábban nem tudtak elég munkaórát erre szánni, márpedig erre lett volna szükség.

Abban mindketten egyetértenek, hogy gyakornokság csak akkor lehet etikus, ha fizetett, és egyébként pedig ugyanolyan szempontok határozzák meg a minőségét, mint a jó munkahelyét.

Ugyanakkor az atipikus foglalkoztattsági formák (pl. határozott idejű, projekt alapú szerződések, a munka kiszervezése, rugalmas munkaidő, stb.) is nagyon kiszolgáltatott helyzeteket teremtenek. Márpedig tudjuk, hogy az ilyen foglalkoztatottságúak aránya, a prekariátus réteg nő, és ezen a járványhelyzet miatti elbocsájtások valamint az elterjedő home-office csak tovább ront.

Horváth Bence arra számít, hogy a helyzet egyszer csak tarthatatlanná válik, és akkor az emberek rájönnek, hogy ez tényleg társadalmi, nem egyéni szintű probléma. Dvorácskó Balázs ebben a média szerepét is említi, szerintem fontos lenni jobban tematizálni ezt a kérdést, hogy az emberek ráismerjenek a közös ügyeikre.

A teljes beszélgetés megtekinthető itt: https://www.facebook.com/480893725353353/videos/158515672757020