„Én, ha bárki kérdezi… a születésemtől fogva vagyok hajléktalan.”

Így kezdődik Gabi, lakásszegénységben élő hajléktalan és későbbi A Város Mindenkié aktivista monológja, melyet az olvasókörön közösen olvastunk el. Gabi panasz nélküli sorai egy olyan életutat írnak le, amely a szegénységből és a bizonytalan lakás- és élethelyzetből való kilábalás nehézségeiről, illetve abuzáló kapcsolatok elszenvedéséről tanuskodik. Többünk elcsodálkozott azon, hogy gyermekkorától kezdődően nemhogy a szociális ellátórendszerek bizonyultak elégtelennek abban, hogy segítsenek bármifajta létbiztonságot megteremti számára, de emberi kapcsolatait, családjához és partnereihez fűződő viszonyát is mind kiszolgáltatottsága határozta meg.

S bár tragikus élethelyzeteinek fájdalmas története egyértelműen a szegénység újratermelődésének elkerülhetetlenségére enged következtetni, mégis elbeszéléséből egy olyan szikár jellem rajzolódik ki, aki még küzd a saját életért, aki még megőrizte reményét, és igyekszik megtalálni a mindennapi nehézségek közepette az alkalmi harmóniát. “De a hajléktalanságnak, ennek az utcán vagy szállón élésnek, ha az ember akarja, megtalálhatja a jó oldalát is. És hogy mi kint aludtunk, amikor ott dolgoztunk: reggel arra keltünk, hogy a mókus a fejünkhöz vágja a mogyoróját; meg hogy a madarak csicseregnek” – szól Gabi.

A kapitalista piacnak nem érdeke a szegénység felszámolása

A személyes életsors kapitalista gazdasági rendszerbe való beágyazottságáról két szöveget olvastunk. Tóth Tamás Május A társadalmi egyenlőtlenségek termelésenemzetközi, a Habitat for Humanity 2019-es jelentése pedig magyarországi kontextusban számolt be arról, hogy rendszerszinten alapvetően hiányzik a politikai akarat a szegénység felszámolására. Bár talán a résztvevők mind tisztában voltak ezzel az alapvetéssel, mégis hasznos volt emlékeznünk rá. Különösen mivel a szélesebb közbeszédben mindannyian olyan gyakran találkozunk a szegénység neoliberális keretezésével, amely az egyén felelősségére tolja a hangsúlyt.

Az önreflexió pillanatai

Két és fél óra alatt megismerkedtünk az érme két oldalával: a szegénység egyéni emberi sorsok története és egyben egy önmagát folyamatosan újratermelő eleme egy politikai-gazdasági struktúrának. Talán éppen ezért okozott nehézséget saját szerepvállalásunk lehetőségeinek meghatározása. Vonható-e felelősségre (az én esetemben privilegizált) egyén e probléma fenntartásában? Le kell-e mondania bizonyos kiváltságairól? És érhet-e el változást saját társadalmi szerepvállalásán keresztül? Ha igen, milyen formái lennének e szerepvállásnak?

A remény pillanatai

A vélemények megoszlottak ezekben a kérdésekben. Ugyanakkor sokunkat felbátorították a közös beszélgetések. Azok a résztvevők, akik különböző egyesületekben már most is szociális munkát végeznek, beszámoltak arról, hogy Gabi története jó emlékeztető lesz a mindennapos sikertelenség élményei közepette arra, hogy miért érdemes küzdeni. Én pedig, aki jelenleg még nem köteleztem el magamat ilyen jellegű társadalmi aktivitásra, erőt kaptam valamilyen, a hatását lokálisan kifejtő társadalmi szerepvállalásra. A lakásszegénység komplex megközelítését kaptuk tőletek, illetve reményt arra, hogy vannak olyan civil kezdeményezések, amelyek képesek változásokat kiküzdeni. Köszönjük!

Magyary Anna beszámolója

Gabi történetét a Közélet Iskolája ingyenesen letölthető szöveggyűjteményében lehet elolvasni