- 2025. június 30.
Június 22.-én egy egész napos pénzügyi újratervező képzésen vettünk részt a KIA és a NIOK közösszervezésében. A képzést Seress Lili és Porkoláb Anikó vezették, akiknek sikerült befogadó, nyitottlégkört teremteniük, és...
Ragyogó napsütésben érkeztünk a Felszabadítás pedagógiája képzésünk második szakaszába az ’Aurórába’, ahol finom kávé várt minket és végre maszk nélkül üdvözülhettük egymást. A kritikai pedagógiai alapfogalmait Tabu játékkal elevenítettük fel, majd Tessza beszélt a részvételi akciókutatás (RAK) elméletéről és gyakorlatáról nemzetközi és hazai példákat bemutatva. Pénteki napunk folytatásaként átbeszéltük az addig elkészült foglalkozásterveket: számos hasznos ötlettel, kreatív gondolatattal gazdagodtak a készülő munkaanyagok, továbbá jó volt belelátnunk egymás munkáiba és alkotói küzdelmeibe.
Napunk hátralévő részében a Közélet Iskolája Szerveződj! társasjátékával ismerkedtünk meg két kiscsoportban, 2-2 önkéntes játékvezető támogatásával. A játék közben szinte észrevétlenül váltunk közéleti aktivistákká, akik más-más szerepekből próbálták érvényesíteni alapvető állampolgári jogaikat.
A hozzánk közel álló szerepek, helyzetek esetén szinte úgy harcoltunk, mintha nem is egy játékban vennénk részt. Ez az alapvetően kooperatív játék még jobban összekovácsolta csapatunkat.
Szombat délelőtt a Fórum Színház elméletével és gyakorlatával ismerkedtünk meg: az Augusto Boal-féle ’elnyomottak színháza’ lényege, hogy a közönség – miután végignézi az
igazságtalanságról, a társadalmi hierarchiákról, az elnyomásról és a hatalmi mechanizmusokról szóló előadást –,
nézőből cselekvő résztvevővé válik. Jóleső bemelegítő játékok után mi magunk is bemutattunk egy-egy rövid jelenetet, majd egy szituációt kiválasztva kerestük a történet lehetséges megoldását/feloldását. Mindannyiunkat kívül-belül megmozgatott ez a dramatikus kritikai pedagógiai módszer.
Ezen a napon sor került még három csoporttársunk próbafoglalkozására: jól felépített és biztonságos térben zajló játékban volt részünk, elgondolkodtató megélésekkel és tapasztalatokkal. A próbafoglalkozás közös megbeszélése igazi tanulási folyamat volt mindannyiunk számára, ezúton is köszönjük a három bátor csoporttársunknak, hogy bevállalták ezt a kicsit sem könnyű feladatot! Napunk utolsó harmadában egy közös sétára indultunk: az Art Department (Paulay Ede utca 19.) nevű helyre mentünk, ahol Csoszó Gabriella a FreeDoc című fotókiállításán mesélt nekünk a fotózás és aktivizmus kapcsolatáról és mutatta meg a hazai demokráciáért és emberi jogokért
folytatott küzdelmét/et, Rajk László ide kapcsolódó terveivel, grafikáival együtt. A fotógaléria adott otthont a kritikai pedagógia egy újabb műhelyének bemutatkozására: Kovai Cecília és Melinda meséltek a Helyzet Műhely munkájáról. A Helyzet Műhely egy olyan társadalomtudományi műhely, amely a szocioanalízist használja módszereként a hazai kisebb-
nagyobb közösségek kritikai gondolkodásnak, önreflexiójának előremozdításához. A kritikai pedagógia több formáját és inspirációját megismerve zártuk negyedik napunkat
olyan érzéssel, mintha egy osztálykirándulás végére értünk volna: elfáradtunk ugyan, de egy jó sör még jól esne a jófej osztálytársainkkal és tanárainkkal. Remélem a folytatásban, májusban beváltjuk.
Budapest, 2022. 03.28.
Kiss Erika résztvevő
Fotók: Végh Panni
Támogatod, hogy egy igazságos országban éljünk, ahol mindenkinek megvan a tudása és képessége ahhoz, hogy kiálljon az érdekeiért
Segíted a magyarországi mozgalmi és civil szféra fejlődését
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek