Barion Pixel

Tudástár

Képzésünk utolsó szakaszába léptünk péntek reggel. Márciusi találkozásunk óta sok minden történt velünk, de abban biztosak lehettünk, hogy jó lesz újra együtt lenni.

Kezdésként, a csoportösszhang gyors megtalálása után, az egyéni vagy kiscsoportos foglalkozástervek és már megvalósult foglalkozások tapasztalatait, kihívásait osztottuk meg egymással. Majd egyik csoporttársunk, Máté a felszabadítás teológiája témában tartott interaktív, néhány ponton felkavaró, de rendkívül tanulságos foglalkozást nekünk. Folytatásként Tessza tovább tágította a felszabadítás pedagógiája szellemiségében működő nemzetközi iskolák megismerésének sorát: filmeket néztünk a Highlander Iskoláról, a Brazil földfoglalókról és a mexikói Zapatista közösségről. Ötödik napunk zárásaként Virág örvendeztetett meg minket egy többségében non-verbális művészeti foglalkozással, amiben többek között egymás kezét irányítva portrét készítettünk Tesszáról.  A közös rajzolós feladatok őszinte kacajokat szabadítottak fel belőlünk.

Utolsó napunkon kezdésként ’végigmásztunk’ gondolatban és példákon keresztük a közösségi részvétel létráján, ami tovább erősítette (de mindenképp felpiszkálta) az állampolgári kritikai tudatosságunkat. Folytatásként saját élményű gyakorlatok keretében ismerkedtünk meg a részvételi filmezés céljaival, formáival és lehetőségeivel. Haragonics Sári és kísérői hátrányos helyzetű kistelepüléseken készített kisfilmeket, klippeket mutattak nekünk, amiket az ott élő gyerekek raktak össze filmes eszközökkel, mindennapjaik és az őket érdeklő dolgok kifejezésére. Három kiscsoportban, filmes kísérőink támogatásával mi is kipróbálhattuk a jelenetalkotás kreatív csoportmunkáját és kamerakezelés kihívásait.  Három érzést három rövid jelenetben jelenítettünk meg. 

A záráshoz közeledve egy idővonal segítségével áttekintettük az elmúlt 6 képzési napunk legfőbb témáit, miközben reflektáltunk azokra a személyes és közösségi folyamatainkra, amik az elmúlt 4 hónapban történtek velünk.

Mindannyiunkban megszülettek tervek, szándékok, hogy a képzésen kapott kritikai tudatosságunkat tovább vigyük azokba a kisebb-nagyobb közösségekbe, ahol nap mint nap tapasztalunk egyenlőtlenségeket és fontosnak tartjuk, hogy ezeket tudatosítsuk és aktívan tegyünk ellene.

A képzés befejeztével jogosultságot nyertünk ahhoz, hogy bekerüljük az Kritikai pedagógia öregdiákok csoportba, ami mindannyiunkat büszkeséggel töltött le, de a biztonság kedvéért létrehoztuk a saját magunk kis csoportját is, remélve, hogy így nem veszítjük el azt a közösséget, amivé az elmúlt hónapokban összekovácsolódtunk.

Kiss Erika beszámólója

Megosztás Facebookon
A Gyönyörű küzdelem (Beautiful trouble) a kreatív ellenállás kézikönyve, ami a Közélet Iskolája fordításának köszönhetően most már az angol, német, török, francia, spanyol és orosz kiadás után magyarul is olvasható!...
A Közélet Iskolájában az aktív állampolgárság, az önszerveződés és az érdekérvényesítéseszközeit tanítjuk képzéseken és más programokon. Csatlakozz hozzánk, ha te is tennél azért, hogy egyre többen kezdjenek el szerveződni és...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás