Barion Pixel

Tudástár

A Feketemosó című közéleti szabadlapot a Közélet Iskolája és a Kettős Mérce blog adta ki 2015 november és 2017 december között. A Feketemosó ingyenesen, gerilla módon terjesztett független közéleti magazin/politikai fanzin volt, ami közérthető módon tájékoztatott fontos közéleti kérdésekről, a baloldali értékvilág mentén.

A lap nevét adó feketemosó kevéssé ismert jelentésű, költői hangzású szó. Azt a mosogatóegységet nevezik így a vendéglátóiparban, ahol a legzsírosabb, legnehezebben tisztítható eszközöket mossák, szemben a poharakat, evőeszközöket tisztító fehérmosóval.

A szó fanzin névként való felhasználása egyszerre engedett teret az olvasói fantáziának és közelítette is azt a magazinban megjelenő írások eszmeiségéhez. A feketemosó egyszerre jelentheti költői képként az olvasó által elképzelt rossz (igazságtalanság, elnyomás, fizikai agresszió, korrupció stb.) elleni küzdelmet, miközben konkrét jelentése a leginkább alulfizetett, legmegterhelőbb munkákat végző emberre irányítja a figyelmet, ezen keresztül kijelölve azt a nézőpontot, ahonnan az újság vizsgálja majd a különböző közéleti problémákat.

A lap fő célja az volt, hogy hozzáférést biztosítson hátrányos helyzetű emberek számára minőségi információhoz a legfontosabb aktuális közéleti kérdésekben.

A lap indításának okát akkor így magyaráztuk: „a közmédia és az ingyenesen vagy nagyon olcsón hozzáférhető nyomtatott lapok torz, egyoldalú, manipulatív és alacsony színvonalú tájékoztatást nyújtanak, viszont nagyon sok ember csak ezekhez az információforrásokhoz fér hozzá – pl. nincs számítógépe vagy internethozzáférése; a szállón egy konnektor jut 8-10 emberre; kevés iskolát végzett, ezért nem feltétlenül érti az interneten elérhető elemzéseket, publicisztikákat. Emiatt sérülnek az érintettek politikai szabadságjogai és emellett meggyőződésünk, hogy ez az egyik akadálya annak is, hogy a baloldali eszmék széles körben virágozhassanak. A Feketemosó szeretne lehetőséget biztosítani az alacsonyan iskolázott, élő, elszigetelt helyzetű emberek számára arra, hogy politizáljanak, vagyis hogy tájékozottak legyenek és ezek alapján (ha szeretnének) politikailag aktívak legyenek (átlássák a körülöttük folyó folyamatokat és lássák a változtatási lehetőségeket, vitatkozzanak, ismerjék a létező kezdeményezéseket).”

A lapot 200 és 500 példány között nyomtattuk havonta és könyvtárakban, szociális intézményekben, közösségi/művelődési házakban terjesztettük. Ezen kívül ingyenes letölthető volt a Kettős Mérce és a Közélet Iskolája honlapjairól.

Megosztás Facebookon
Fernengel Ági vagyok, a Közélet Iskolája vezetője, és már 7 éve dolgozom itt. Itt érzem a legjobban otthon magam, és szerintem a legjobb az otthonban, hogy minél többen a magunkénak...
Megjelent A választás mindenkié! 3.0 – Közösségi tapasztalat-tár és gyakorlati útmutató a demokratikus változáshoz.  Ha lemaradtál, itt visszanézheted! Áprilisban mutatta be legújabb választási kisokosát a Közélet Iskolája és a C8...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.