Ez a Naomi Klein könyve alapján készült dokumentumfilm Észak-Amerikától Görögországon és Dél-Indián át Kínáig kíséri végig helyi közösségek küzdelmét az érdekeik védelméért és egy élhetőbb környezetért.
Rendező: Avi Lewis
Megjelenés éve: 2018
Hossz: 90 perc
Ezek a küzdelmek nem csupán egyszerű tiltakozások egy-egy szennyező szénerőmű vagy az olajkitermelés ellen, hanem kiszolgáltatott csoportok mozgalma a Föld és az emberek kizsákmányolása ellen. A résztvevők felismerik, hogy a törődés hiánya és a pusztítás hátterében a fennálló gazdasági rendszer, a kapitalizmus áll, ami folyamatos és korlátlan növekedésen alapszik, és ezzel párhuzamosan a kormányok elfogadását vagy tényleges támogatását is élvezi. Ezek az alulról szerveződő mozgalmak azonban képesek helyi szinten nyomást gyakorolni a kormányaikra és változást elérni közvetlen akcióiknak köszönhetően. A kérdés tehát az, hogy meg tudjuk-e változtatni a kudarcot valló gazdasági rendszert, és hogy az éghajlatváltozás válságára tudunk-e esélyként tekinteni, hogy egy jobb világot építsünk közösen?
Az ilyen nagyívű kérdések mellett a film bemutatja azt az éles kontrasztot, ami a jó megélhetés reményében újonnan betelepülő munkások és a generációk óta ott lakó emberek között feszül: az utóbbiakat történelmük, elődeik, hagyományaik és megélhetésük is odaköti a földhöz, és azt mondják:
„nem mi birtokoljuk a földet, hanem a föld birtokol minket”
Ezen kívül a film rámutat a helyi intézmények jelentőségére, a határok megszabásában és a közösségek döntéshozásában betöltött szerepükre, és arra is rácsodálkozhatunk, hogy milyen nagyarányú, sőt többségi a nők részvétele ezekben a mozgalmakban, gyakran ráadásul vezető szerepben is.
A Közélet Iskolája kritikai pedagógia képzése alapvetően nem egy módszerről és nem kizárólag tanároknak szól. A kritikai pedagógia leginkább szemlélet vagy filozófia, amely a minket körülvevő társadalom struktúráinak, folyamatainak és...
Fotós – nem fotós? Aktivista – nem aktivista? Ez nem volt szempont a Fotózás és aktivizmus műhelyen, sokkal inkább a szándék, hogy mit szeretnél magadból kihozni, mire vagy nyitott. A...
Péntek reggel, szél, hideg és még náthás is vagyok. 10-kor kezdődik a mai képzés, tehát előtte lesz még egy kis időm dolgozni. Így indult a kritikai pedagógia a Közélet iskolájában...
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.