Helyszín: Auróra utca 11. A vasajtó a végtelen számú matricával elsőre ijesztő. Belül otthonosabb, azért romkocsmánál is romosabb benyomása van. Összességében izgalmas. Micsoda plakátok! Mennyi matrica!

Érkezünk. A székek már körben állnak a teremben, az asztalon kávé, tea, ropogtatnivalók, és persze a Közélet Iskolájának kiadványai.

Civil vagyok a civil életben – nincs egyesületem, szerveztem, nem vagyok elköteleződve sehová. Csak szeretném, ha jobb lenne a világ. Azért vagyok itt, mert magam számára is kérdés, hogy hol, mikor, mit tehetnék. A legjobban talán az érdekel, hogyan tudnám másokhoz eljuttatni a tudást és a segítés lehetőségét a világ bajairól, miközben én is tanulok, és én is segítek. Ez a képzés jó kiindulópontnak tűnik. Érdeklődve várom az érkezőket, ki honnan jön egy ilyen eseményre, és miért? Milyen lesz ez a játék pontosan? Mennyire játék, és mennyire taneszköz?

Ülünk körben, ennyire különböző embereket rég láttam együtt. A bemutatkozó körben kiderül, hogy különféle egyesületekben, alapítványokban aktív résztvevők, segítő foglalkozásúak mellett vagyunk néhányan hozzám hasonlók, akik még nem tudjuk, pontosan hová vinnénk tovább az itt szerzett tudást: könyvelő, sokgyerekes nagymama-anyuka, hajléktalan ember, stratégiai társasjátékokat tervező matematikus, marketinges. Öröm és várakozás van bennem – azt hiszem, ami ma történni fog, az jó lesz.

Lelkes társasjátékosként a ráhangoló játékokat máris szeretem. Japán activity: körülírni az társadalmi érdekérvényesítéshez kapcsolódó szavakat? Szuper! Hogy mutogatod el egymagad, hogy villámcsődület? A szórólapozást könnyű. És az élőláncot? És a végén egyetlen szóval utalni rá lehet? De nagy arányban kitaláljuk. Tetszik.

A párosító játékban számomra máris világossá válik, hogy itt bizony sok olyan fogalom tudása hasznos, amit nem tudnék a kisujjamból kirázni. Mi a definíciója a jogvédelemnek? A leírásból felismered, hogy az ombudsmanról van szó? A passzív tudás megvan.

A képzés nagy része, két fő blokkja természetesen maga a kooperatív, történetmesélős játék.

A játék során szembesülök az elméleti tudásom, közéleti állampolgári műveltségem hiányosságaival. Pedig aki ismer, tudja: nem vagyok tájékozatlan. De ez a tudásnak egy másik rétege. Egy nagyon fontos rétege.

Az ügyek megoldásához akciókat kell kitalálnunk, egymással együttműködve, de mégis önálló játékosokként. Csapatunk egyik ügye a játék során: elérhető-e elég számítástechnikai eszköz a diákok számára kötelező online oktatás idején? Akcióinkat az előttünk levő kártyák, mint rendelkezésre álló lehetőséget korlátozzák. No most médiakampányt indítsak, vagy menjek az ombudsmanhoz? A játék díjazza a kreativitást: bizony hasznos friss szemmel nézni ismerősnek tűnő ügyekre is, kilépni a megszokottból. A játék során kitalált aktivista szerveződés küzd az ügyért a leosztott eszközökkel egy elképzelt országban. A realitás mégis utolér: a legreálisabb megoldást is jutalmazza a játék. Sajnos az űrbe kilőni senkit nem lehet.

Az egymásra figyelés, együttműködés jutalma az egységes, összefüggő történetmesélésért kapott plusz pont. Az akció tervezése, szervezése legyen bármily körültekintő, alapos és reális, az élet befolyásolhatja a kimenetelt: két dobókocka dönt róla, hogy akciónk alappontszámának hányszorosát érjük el külön-külön, és végül csapatként, együtt is.

Lehet vele szembesülni: egy ügyért küzdeni nem csak a gyakorlatban, de egy játékban, elméletben sem könnyű.

Kiegyensúlyozott, az érdeklődést mindvégig fenntartó, de nem túlságosan megterhelő, a játékot, tanulást, ráhangolódást, figyelést és megosztást, visszajelzések, megosztások fogadását egészséges, jó arányban tartalmazó képzés. Az idő elrepült, egy percig nem unatkoztam, hasznos gondolatokkal, ismeretekkel távoztam.

Németh Katalin, résztvevő