Szeptember 26-án tartottuk meg az első (nyilvános) városi sétánkat a Népi Kollégiumokról. Jobb időben reménykedtünk, de szerencsére a kellemetlenül hideg és szeles időjárás ellenére is szép számmal, 20-25-en összegyűltünk az Egyetem téren, ahol a séta kezdődött.

A Népi Kollégiumok a 30-as években indult pedagógiai kísérlet arra, hogy paraszt fiatalok úgy kerülhessenek be az egyetemekre és úgy válhassanak aztán az értelmiségi-diplomás réteg tagjaivá, hogy közben nem veszítik el paraszti identitásukat és kötődéseiket.

A cél tehát egy olyan társadalmi mobilitási út létrehozása volt, amely nem fölözi le a parasztság legtehetségesebbjeit, helyette egy olyan csoportot teremt, amely híd lehet közöttük és a polgári/úri osztályok között.

Nagy Kristóf, a séta vezetője, érzékletesen mutatta be, hogy ez milyen identitáskonfliktusokat okozott a népi kollégisták számára: ők voltak a magas körökben forgó díszparasztok, akiknek a támogatás érdekében be kellett tölteniük a rájuk kiosztott szerepet. Ezért úri közönség előtt táncoltak és énekeltek a szalonokban, fontos emberekkel paroláztak, és egy divattervező által rájuk adott népi motívumok ihlette drága ruhákban jártak – miközben ők maguk pontosan tudták, hogy a falvakban az emberek szép ruhát legfeljebb vasárnaponként hordanak, amúgy pedig inkább rongyokat viselnek.

Eközben ráadásul ideológiai értelemben is egyre inkább eltávolodtak a fősodor politikai eszméitől: bár a Népi Kollégiumok számára a nacionalista Turul Szövetség adta meg az intézményi (és részben anyagi) hátteret, a kollégisták hamar balra tolódtak, ami természetesen komoly konfliktusokat okozott, még olyan is volt, hogy hetekre tüzelő nélkül hagyták őket télen. Természetesen a második világháború után a politikai környezet a feje tetejére állt, de a kollégisták helyzete ezzel sem vált sokkal könnyebbé: ettől kezdve a hatalom saját eszközeként bánt velük, ami szintén nem kedvezett az alulról szerveződő autonóm csoportnak.

A Nékosz társadalmi és politikai jelentőségén túl a kollégisták életének néhány izgalmas, már-már bulvárt idéző részletéről is hallottunk: a fiatalok olyan sokat néptáncoltak (paraszt identitásuk megőrzése érdekében), na meg politizáltak, hogy mellette a tanulásra elég kevés idejük jutott.

Baloldali elkötelezettségüket mutatja, hogy a szobáikat szövetkezeti alapon szervezték meg, de ennek a tudatosságnak némileg ellentmond pl. az a tény, hogy volt olyan igazgatóválasztás, ahol a jelöltek birkózással döntöttek a posztról. Az ilyen érdekességek mellett korabeli képek, videók és hangfelvételek tették változatossá a programot.

A sétán megnéztük a kollégium első épületét, majd a Nemzeti Múzeum kertjében folytattuk a beszélgetést, és végül a Rajk László szakkollégium előtt fejeztük azt be. A hideg miatt sajnos a program végére tervezett olvasókör elmaradt, de a résztvevők kérdések és hozzászólások útján interaktívvá tudták tenni a sétát, így beszéltünk többek közt a mozgalom és a kollégisták utóéletéről is. Többen említették például, hogy a „Sej, a mi lobogónkat” c. dal, ami a Népi Kollégisták himnusza volt, később az állami felvonulások és ünnepélyek részévé vált, de szóba került a kollégisták ’56-ban és a rendszerváltásban betöltött szerepe, valamint Jancsó Miklós Fényes szelek c. filmje is.

Bauer Flóra beszámolója