Nem tudom, volt-e még valaki a csoportból, aki legalább annyira örült az utolsó két nap élő (sicc online!) találkozásának, mint én.
Jellemző, hogy pont azok voltak magasak, akiket alacsonynak gondoltam és pont azok voltak alacsonyak, akiket kifejezetten magasnak hittem korábban a monitort figyelve.
A képzés plusz egy tanulsága, talán pont az előítéletekről, a számtalan másik tanulság mellett. Úgyis, mint a színház apró elemeinek beépítésével pillanatok alatt ábrázolható elnyomásról szóló gyakorlat, vagy, hogy milyen klassz kisfilmek tudnak születni húsz perc alatt stáb, sminkes, kellékes, büfés és Meryl Streep nélkül, egyetlen, amúgy mindig a zsebünket húzó eszköz segítségével.
Sosem hittem, hogy társasjátékban nyerni lehet egy kutyagumi-ugró tánccsoporttal, vagy, hogy ezen a képzésen akárcsak egy másodpercig is énekelni fogok, aztán tessék, már toltam is a ritimust valami mókás szám alá, aminek egyedül csak a címére nem emlékszem, bezzeg a vadul csettintgető, nevető társaimra, a közösség által összeadott energiákra annál inkább.
Egymástól tanulni jó. Pont.
Szabó M. Bence beszámolója
