A film annak a bő 10 éves kampánynak a történetét dolgozza fel, amely végül elérte, hogy 2014-ben az írek megszavazták, hogy azonos nemű párok is házasodhassanak. A mozgalom egy személyes történetből indult el: Katherine és Ann Louise Kanadában házasodtak össze a 2000-es években, majd megpróbálták ezt otthon is érvényesíteni. Mivel erre nem volt lehetőslg, beperelték az ír államot, amiért az diszkriminálja őket. Saját ismerettségi körükből szervezték meg az utóbb Egyenlő Házasság nevet viselő szervezetet, amely először az ő bírósági ügyüket segítette, majd a házasságért való küzdelem motorja lett.
Bár az ő személyes ügyüket elkaszálta a bírói döntés, maga a folyamat felkavarta az állóvizet, a média pedig elkezdett foglalkozni a dologgal. A film főleg a szerveződő kampány kulisszatitkaiba avat be bennünket: aktivisták mesélnek arról, hogy hogyan toboroztak szakembereket a stábjukba, hogyan alakították az üzenetük megfogalmazását az általuk készített közvéleménykutatások eredményeinek fényében. Beszélnek arról is, hogy milyen ellentétek léteztek és mégis milyen szövetségek köttettek a mozgalom hátterében, hogy hogyan környékezték meg az ír parlament 160 képviselőjét, milyen volt vitákon részt venniük és mik jelentették a fordulópontokat a kampány során.
A filmet követő beszélgetés meghívott vendégei Dudits Luca (Háttér Társaság), Merész Gabi (Budapest Pride) és Mészáros Gyuri (kutató és aktivista) voltak.
Merész Gabi, aki személyesen is belelátott az ír kampányba, több pontot is kulcsfontosságúnak látott a mozgalom sikeréhez. Az aktivisták tudatosan olyan hívószavakat kapcsoltak a témához, amelyhez tulajdonképpen mindenki kapcsolódni tud (egyenlőség, szeretet), és odafigyeltek arra, hogy a társadalom különböző szegmenseit nekik megfelelő módon szólítsák meg. Illetve szerinte az is fontos volt, hogy az egyenlő házasság ügyét nem egy létező szervezet vette fel a napirendjére, hanem az direkt erre a célra jött létre, amely mögé végül a többi szervezet is felsorakozott.
A beszélgetés aztán elkanyarodott magáról a filmről, és a vendégek inkább a hazai helyzetről beszéltek. Magyarországon 2009 óta létezik a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye, amely széles jogköröket biztosít, de mégis jóval szűkebb, mint a házasság intézménye. A meghívottak szerint elég nagy egyetértés volt az LMBTQ közösségben akkoriban azügyben, hogy első lépésként az élettársi kapcsoaltnak örültek, nem az volt a stratégiájuk, hogy rögtön az egyenlő házasságot követelték.
Luca és Gabi (képviselve ezzel szervezeteik álláspontját) hosszútávú célként tekintenek az egyenlő házasságra, míg Gyuri megkérdőjelezi, hogy ez a lefontosabb törekvés-e. Több szempontból is kritizálja a házasság intézményét, összességében hibának látja erre az egy dologra kihegyezni az LMBTQ emberek célkitűzéseit: egyrészt az intézmény maga nem jelenti a melegekkel szembeni ellenérzések és a diszkrimináció végét, másrészt ez a cél nem segíti az elnyomottabb helyzetben lévő LMBTQ embereket, pl. a transz embereket, harmadrészt pedig a házasság által garantált jogokat szerinte a házasság intézményén kívül kellene elérni, mert ezáltal ki lehetne terjeszteni ezeket más csoportokra is, pl. egyedülálló szülőkre, vagy más, nem házasságon alapuló családformákra.
Luca egyetért azzal, hogy a szövetségkötés, amelyről Gyuri is beszél, nagyon fontos, illetve rámutat arra, hogy ha az alapvető attitűdökön nem változtatunk először, akkor pl. az egyenlő házasság bevezetése után az ellenséges hangok (és lobbitevékenység) új témát találnak maguknak – az USA-ban például főleg a transz és nem-bináris közösség itta meg ennek a levét.
Gabi ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az egyenlő házasság bevezetése önmagában is pozitív hatással bír: a szimbolikus elismerés erősíti a társadalmi elfogadottságot, és az LMBTQ közösségben elkövetett öngyilkossági kísérletek számát is jelentősen csökkenti. Ugyanakkor ő sem gondolja, hogy az LMBTQ közösség végső célja az egyenlő házasság volna, sőt kiemeli, hogy fontos, hogy amikor egy mozgalom elér egy nagyobb célt, akkor azok, akik ezzel elégedettek, továbbra is segítsék azokat, akik még nem érték el a saját céljukat.
Abban mindhárman egyetértenek, hogy a jelenlegi politikai helyzetben az egyenlő házasság kérdése nem jelenthet prioritást, helyette az eddig elért jogok védelmére, és az elvett jogok visszaszerzésére kell koncentrálni. Ezek közül kiemelkedik az az alkotmánymódosítás, amely a házasságot egy férfi és egy nő viszonylatában definiálja, a 33-as paragrafusként elhíresült törvénymódosítás, amely megakadályozza a transznemű emberek számára a nemük hivatalos elismertetését, valamint az örökbefogadási törvény módosítása, amely kizár ebből mindenkit, aki nem házas.
Az egyre romló politikai helyzet ellenére mindannyian arról számolnak be, hogy az LMBTQ mozgalom az utóbbi évtizedekben nagyon megerősödött.
Erről tanúskodik a majd 20.000 fősre duzzadt Pride felvonulás, amelyre egyre többen tekintenek szimpátiával, és a jelenlegi „A család az család” kampány sikere és mobilizáló ereje is. A szervezetek is követik ezt a trendet, a Háttér Társaság egyre több szolgáltatást nyújt (lelkisegélyszolgálat, jogsegélyszolgálat, HIV/AIDS program és sok egyéb), a Budapest Pride pedig egy polgári engedetlenségi megmozdulással érte el a hatóságokkal szemben, hogy a felvonulás kordonok nélkül történhessen a jövőben. Ezek mind azt jelzik, hogy az LMBTQ közösség aktívabbá, öntudatosabbá vált, a társadalom pedig nyitottabb lett az LMBTQ közösség irányába.
Nézd meg a teljes beszélgetést ide kattintva!