A Közélet Iskolája Betegjogok és egészségügyi érdekérvényesítés képzésén szülészeti aktivistaként, emberként, anyaként vettem részt, és olyan szülők lányaként, akik mindketten egészségügyi intézményben haltak meg. Szóval sok szálon kapcsolódom én is a területhez, és ez tényleg az a téma, ami mindannyiunkat érint számtalan szerepünkben, mégis hatalmas az információs deficit, és általában mind az ellátó, mind a páciens keveset tud a jogokról és ezek érvényesítési lehetőségeiről, miközben az ellátás módja meghatározza a minőségét is. Mára nem kérdés, hogy a tiszteletteljes, a páciens jogait tiszteletben tartó ellátás betegbiztonsági, hatékonysági ügy is, de az nagy kérdés, hogy pontosan mihez van jogom, és hogyan tudom érvényesíteni, illetve mit tehetünk jogsértés esetén, és van-e esély elkerülni azt, hogy a panasztétel során ne sérüljünk újra az áldozathibáztatás, bagatellizálás miatt.

Egy mondatban összefoglalva, ez tényleg hiánypótló képzés volt, amit mindenkinek meg kellene hallgatnia, én mégis tartottam tőle, hogy az aktivista munkám adta jártasság miatt unatkozni fogok, és feleslegesen szánom oda azt a szombatom. Kár volt aggódnom, mert a képzést tartó Asbóth Márton (TASZ) és Vujovits Júlia (Közélet Iskolája) mindent megtettek azért, hogy a résztvevők sokszínű csapatából mindenki megkaphassa, amiért jött. A Közélet Iskolája képzései mindig lehetőséget adnak arra, hogy kilépjek a saját buborékomból, most is sokan és sokfélén voltunk jelen. Külön értéknek tekintettem, hogy minden korosztály jelen volt, idősebbek is, és mindig gazdagító az, amikor érzékeny társadalmi csoportok képviselőit hallgathatom, így nagyon sokat adott most is azok tapasztalata, akik bizonyos, akár ritka betegségekben érintettként voltak jelen. Itt mindig úgy érzem, hogy a világ végre normálisan működik, mert aktív résztvevő lehet a kerekesszékkel élő csoporttárs vagy épp az is, aki nem engedhetné meg magának, hogy fizessen egy képzésért. Külön élmény volt a szünetekben való beszélgetés a többiekkel.

Azonnal tudtam, hogy értik, hogy mit jelent a kiszolgáltatottság, és milyen fontos, hogy mindenki az aktuális testi-lelki állapotára szabottan kapja meg az információt, mert fontos része volt a nyitásnak, hogy meghallgassuk, kinél mire kell figyelni, van-e valakinek speciális igénye, illetve a nyitójátékok is olyanok voltak, hogy bárki részt tudjon venni bennük, mégis megalapozták a nap jó hangulatát.

Juli amúgy is szelíden, rugalmasan és játékosan tartott nagyon biztonságos kereteket, és csinált belőlünk csoportot, holott a képzés a téma nehézsége és a sok személyes kapcsolódás miatt is sokszor széteshetett volna. Marcival profin tartották a medrében, úgy, hogy egyikünk sem érezhette azt, hogy nem számítunk, de eközben tudtunk haladni is. A saját munkámból is tudom, hogy az egészségügyi törvényről és a páciensek jogairól beszélni kihívás, mert a téma rendkívül összetett, gazdag, a gyakorlatban pedig annyi kihívás és rendszerhiba van, hogy három hétig egyfolytában lehetne erről beszélgetni, így külön említést érdemel Marci betegjogi témában tartott előadásának kiválósága. Az rögtön kiderült, hogy a hallgatók között volt, aki behatóan ismeri a szabályozást, és volt, akinek a téma új és ismeretlen, és mindezzel együtt, mindenkinek a figyelmét sikerült végig fenntartani, megmozgatott minket, számtalan kérdés, hozzászólás volt, és eszembe sem jutott, hogy elkezdjem a telefonomon addig inkább elküldeni a be nem fejezett leveleimet. 

Az előadás áttekintette a páciensek jogait és lehetőségeit, a panasztétel, visszajelzés, jogérvényesítés, jogorvoslat módjait, röviden, emészthetően, és a gyakorlatból vett remek példákkal, mindezt úgy, hogy a területet érintő sok kihívás ellenére nem estünk letargiába, miközben tényleg nagy kihívás ma egészségügyi jogokat érvényesíteni. A kiábrándultság ellen sokat adott az, hogy konkrét eseteket is átbeszélhettünk kiscsoportos munkában, hogy Juli hozott pozitív, előremutató példát a hazai valóságból, és végül egy aktivista társasjátékot is kipróbálhattunk. Erőt adó volt az is, hogy felvillantották a jogi eszközökön túli megoldásokat, az önszerveződés, sorstársi összefogás lehetőségét, és megmutatták, hogyan lehet úgy beszélni az egészségügyi jogok sérüléséről, hogy az bőven túlmutasson azon, hogy vagy az orvos, vagy a páciens a vétkes, hanem a rendszerhibákon és az egyéni, közösségi lehetőségeken volt a fókusz.

Összességében elmondhatom, hogy ez a nap jó példája volt annak, hogy nehéz témákról, rövid idő alatt, sokszínű elvárásokkal érkező csapatnak is lehet olyan képzést tartani, amiről lelkesen távozunk. Az egészségügy helyzete, a jogsértések sokszor mélyen megrázóak, szinte mind ismerünk nehéz történeteket, és én nagyon hálás vagyok, hogy, bár sokat vacilláltam azon, hogy elmenjek-e, de végül úgy távoztam, hogy csökkent a kiégésem és újra lelkesen szembesülhettem azzal, hogy miért fontos nekem a téma. 

Bónuszként öröm volt látni, ahogy a képzők a gyakorlatban is alkalmazzák azt a Közélet Iskolájá-s tudást, hogy egy csoportban hogy lehet a hatalmi egyenlőtlenség ellen tenni. Én úgy éreztem, előzetes tudástól, szereptől, státusztól függetlenül itt egyenlőek voltunk.

Keszler Viktória, résztvevő