Barion Pixel

Tudástár

Az ember mindig izgalommal érkezik egy új képzésre, főként, ha egyedül vág bele. 

A Közélet Iskolája Csoportszervezés képzésének az Auróra adott otthont, pár perc sétára a Blaha Lujza tértől. A hely akadálymentesen megközelíthető, falain kiállítás is látható volt. Egy asztalnál rágcsa, ital, kiadványok és adományozási lehetőség várta a résztvevőket. Az ebédet szintén az Auróra biztosította – megjegyzés: érdemes utánanézni a mungóbabnak! 😉 

Sokszínű csapat gyűlt össze: a tapasztalt szervezeti vezetőktől a még csak ötletelőkig. Szakterületeink is változatosak voltak: környezetvédelem, női szervezetek, s az érdekképviselet számos más oldala – mindez alapot adhat későbbi együttműködésekhez is. 

Már az elején alternatív feladatokat kaptunk (pl. légmester, rágcsafelelős), így rögtön egy önműködő közösségben találtuk magunkat. Fontos volt az is, hogy mindenki szóhoz jusson. A képzők, Marci és Fanny, lendületesen vezettek végig a két napon. A csoportépítés folyamatait átláthatóan mutatták be, és gyakorlati helyzetekkel tették érthetővé, amelyeket saját szervezeteinkben is hasznosíthatunk. 

Látássérültként előre egyeztettem a részvétel módjáról. A kivetített anyagokat megkaptam, így telefonon követhettem őket, a feladatokat pedig felolvasták, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek. A rugalmasság kölcsönös volt, így zökkenőmentesen tudtam bekapcsolódni. 

Első alkalommal vettem részt a Közélet Iskolája képzésén, de biztosan nem utoljára. Ajánlom mindenkinek, aki motivációt, ötleteket és működő módszertant keres csoportja felépítéséhez, vagy hatékonyabb működtetéséhez.

egy résztvevő 

Ha te is szívesen vennél részt a Közélet Iskolája képzésein, nézz körül aktuális eseményeink között vagy iratkozz fel képzési értesítőnkre.

Megosztás Facebookon
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.