- 2025. március 13.
Az elmúlt hetekben megtapasztalhattuk, hogy elnyomó döntéseket hoznak a fejünk fölött. A demokrácia és a kritikai gondolkodás fontossága soha nem volt annyira fontos, mint most. A Közélet Iskolájában azért dolgozunk,...
A Közélet Iskolája 2024-ben személyesen összesen 955 emberhez ért el. 470-en vettek részt a képzéseinken, 240-en a műhely-foglalkozásainkon és 245-en az indító programjainkon.
2024-ben összesen 76 eseményt tartottunk: 33 képzést, 17 műhelyt és 27 indító programot.
A Közélet Iskolája 33 képzést tartott, melyekből 27 saját szervezésű volt, 6 képzést pedig külső szervezet felkérésére valósítottunk meg.
Az Alapítvány Alapító Okiratban rögzített céljait az alább összefoglalt tevékenységekkel valósítottuk meg 2024-ben:
2024-ben három online képzést tartottunk, egyet felkérésre. Online képzéseket a Covid19 járvány miatt kezdtünk el tartani, de mivel a tapasztalataink azt mutatták, hogy ebben a formában sokak számára hozzáférhetőbbek a képzéseink, ezért fontosnak tartjuk, hogy évente pár képzést továbbra is így hirdessünk meg. A műhelyfoglalkozások és az indító programjaink mindegyikét jelenléti formában tartottuk, ahogy a Közélet Iskolája 10. születésnapját ünneplő eseményeket is, ugyanakkor az új kiadványunk, a Gyönyörű Küzdelem könyvbemutatóját online is közvetítettünk, hogy az minél többek számára elérhető legyen.
A 2023-as adatokhoz hasonlóan 2024-ben is az látszik a jelentkezők válaszaiban, hogy a résztvevőket elsősorban a Közélet Iskolája Facebook oldala segítségével (15,5%), a hírlevelünkön keresztül (19%), valamint a partnerszervezeteink (7%) segítségével érjük el. Továbbá fontos szerepet játszik a résztvevők toborzásában az ismerősök, barátok, munkatársak és önkéntestársak ajánlása (3,64%). 2024-ben már szemmel láthatóan megjelent a honlapon keresztül történő résztvevő-elérés is (3,2% ).
A saját szervezésű, személyesen megtartott képzések és események többségének helyszíne 2024-ben is a budapesti Auróra Közösségi Ház, ami a szervezetünk irodájának is otthont nyújt. Emellett idén is tartottunk képzéseket és eseményeket a Kesztyűgyár Közösségi Házban, a Gólya Közösségi Házban, a NIOK konferenciatermében illetve a KlauDió Civil Központban.
2024-ben az előző évhez hasonlóan 12 településen tartottunk programokat: képzéseket, műhelyeket és ún. indító programokat.
Az oktatási programjaink továbbra is ingyenesek, de a felhívásainkban jelezzük, hogy ha a jelentkezőnek van lehetősége adományt vagy részvételi díjat fizetni, ezzel hozzájárul képzéseink hosszú távú működéséhez és ahhoz, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek. Ezen túl mindenkinek biztosítunk meleg ebédet és rágcsálnivalót a képzési napon, valamint igény szerint utazási támogatást és szállást is. A szállást több esetben szolidaritási szállásadóink segítségével tudjuk megoldani, akik önkéntes támogatóink.
2023-ban a képzéseinkre átlagosan 27-en jelentkeztek, míg 2024-ben az átlag 28 fő volt. Közülük átlagosan 25 résztvevőt hívtunk be egy-egy képzésre, hogy hatékonyan tudjunk dolgozni a csoporttal, így a lemorzsolódás után átlagosan 15 személy vett részt a képzéseinken. Az átlagos résztvevőszám minimális csökkenést mutat 2023-hoz képest, ennek oka feltételezhetően egy erősebb járványhullám szeptember-november időszakában, amikor sajnos sok lemondás érkezett betegség miatt. Ennek ellenére is a számok növekedést mutatnak 2022 értékeihez képest, amikor átlagosan 13 fő vett részt a képzéseinken. Túljelentkezés esetén továbbra is a hátrányos helyzetű jelentkezőket részesítettük előnyben, illetve azokat, akik kapcsolódnak valamilyen alulról szerveződő kezdeményezéshez, hogy tudásuk fejlesztése nagyobb eséllyel járuljon hozzá egy nagyobb közösség fejlődéséhez. A műhelyfoglalkozások esetén is előzetes jelentkezés szükséges, ezekre átlagosan 20 résztvevő jelentkezett, és 14-en vettek részt (ez az átlag megegyezik 2023 adataival), az indító programok átlagos résztvevő száma pedig 10 fő.
2019 második felétől a résztvevők anonim módon tölthetnek ki demográfiai kérdőívet, ami segít nekünk abban, hogy jobb rálátást nyerjünk, hová jut el az általunk átadott tudás. Az adatok alapján az eseményeink kormegoszlás szerint sokszínűek, az átlagéletkor hasonló a 2023-as adatokhoz, 39 év. Nemi megoszlásban az előző évekhez hasonlóan a nők 71 százalékkal felülreprezentáltak. Iskolai végzettség szerint továbbra is felülreprezentáltak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, kifejezetten alulreprezentáltak a csak szakmával rendelkező és 8 általános végzettek száma.
A hátrányos helyzetű emberek célzott toborzására idén is nagy hangsúlyt fektettünk, hiszen iskolánk számára fontos, hogy mindenkinek elérhetőek legyenek a programjaink. Míg 2022-ben a résztvevőink 24 százaléka mondta csak magát valamilyen szempontból hátrányos helyzetűnek, 2023-ban ez 35 százalékra növekedett, 2024-ben pedig szintén enyhén emelkedett, 37%-ra. A hátrányos helyzetű résztvevők közül közel 34% LMBTQ+ embernek vallja magát, (előző évben ez 29 százalék volt), 27 százalék tartja magát alacsony jövedelműnek (2023-ban 7 százalék jelezte ezt), aki pedig fogyatékossággal vagy tartós betegséggel él, ebben az évben 13 százalék. Korábbi évben 12 százalék vallotta magát etnikai kisebbséghez tartozónak, a friss adatok alapján ez a szám 9 százalék. Az egyéb kategóriába sorolta magát 18 százalék, e kategóriában pedig olyan hátrányos helyzeteket említenek a résztvevők mint: nő, fogyatékkal élő gyermekét nevelő egyedülálló szülő, nagycsaládos, egyedülálló szülő, árva, mentális betegséggel küzdő, munkanélküli. Az eseményeink mindegyikét akadálymentes helyszínen tartjuk, de gyakran más akadálymentesítési igény is felmerül, amihez minden esetben igyekszünk megteremteni a megfelelő körülményeket, pl. látássérült vagy hallássérült résztvevőknek.
Célunk, hogy ne csak budapesti résztvevőket érjünk el, és ennek megfelelően az elmúlt évekhez képest sikerült egyre több térségből elérni résztvevőket. Büszkék vagyunk arra, hogy ha összesítjük, az eseményeink résztvevőinek 55 százaléka, az indító programjaink résztvevőinek 56 százaléka Budapesten kívül él. Ezzel együtt, bár az elmúlt évekhez hasonlóan a résztvevők többsége továbbra is az ország középső régiójából érkezik, ebben az évben már az ország minden régiójából érkeztek résztvevők. Célzott törekvéseinknek köszönhetően 2023 óta minden évben sikerül újabb térségeket elérnünk, ahonnan korábban nem voltak résztvevőink: így Győr-Moson-Sopron és Jász-Nagykun-Szolnok megyék után idén Nógrád megyéből is érkeztek hozzánk emberek programjainkra.
Eseményeink résztvevőinek aránya Budapesten és a fővároson kívül
2024-ben összesen 33 képzést tartottunk, ebből 14 volt általunk meghirdetett nyilvános képzés Budapesten és további 11 képzést vittünk el Budapesten kívül tevékenykedő szervezeteknek az újonnan elindított Országszerte programunk keretén belül, és 3 mozgalmi képzés alkalmat tartottunk a Küzdelmeink története programunk alatt, ebből egyet felkérésre. A maradék 5 képzést más szervezetek felkérésére tartottuk meg.
A saját szervezésű nyilvános képzéseinken 237-en vettek részt, az Országszerte program képzéseivel további 152 embert értünk el Budapesten kívül, míg a felkérésre tartott képzéseinken 81 résztvevő volt: összesen tehát 470-en vettek részt idén a képzéseinken. A tavalyi évhez képest tízzel több képzést tartottunk, és közel 100 fővel több embert is értünk el, bár átlagosan kevesebben vettek részt egy-egy képzésünkön, mint egy évvel korábban.
Annak érdekében, hogy megalapozzuk az iskola növekedését, nagy hangsúlyt fektetünk új képzők bevonására és képzésére. Ezúttal 14 külső képzővel dolgoztunk a képzéseken, és büszkék vagyunk arra, hogy közülük négyen először tartottak nálunk képzést, újonnan erősítve képzői csapatunkat.
2024 során egy új nyilvános képzést fejlesztettünk ki: az Állj ki magadért és másokért című érdekvédelem képzésünk tananyagát bővítettük egy (Add tovább! névre keresztelt) három napos képzők képzésévé, amit tapasztalt érdekvédők számára tartottunk meg. A célunk az volt, hogy az érdekvédelmi tudás oktatásának nálunk kifejlesztett módszertanát átadva és a résztvevők meglévő tudását feldolgozva a kiképzetteken keresztül támogassuk saját meglévő közösségeiket és a magyar mozgalmi szcénát.
Az Add tovább! – érdekvédelmi képzők képzése mellett a másik pedagógiai képzésünkön a Szerveződj! játékvezető képzésen érdekvédelmi társasjátékunk menetét és annak vezetését tanítottuk meg a résztvevőknek.
Szervezetépítés témában 7 képzést is tartottunk: online és offline formátumban egyaránt megtartottuk a csoportalapítással, csoportok felépítésével és működtetésével foglalkozó Hogyan szervezzünk csoportot? képzést, illetve sor került az erre építő, közösségi vezetőknek szóló Csoportszervezés és szervezeti változás képzésre is.
A Hogyan beszélgessünk jól az online térben? moderátor képzést ezúttal online formában szerveztük meg, hogy a vidéken élők vagy otthonaikból nehezen kimozdulók is minél nagyobb számban vehessenek részt rajta. Ezeken kívül pedig Stratégiai tervezés, Hogyan építsünk fenntartható szervezetet? – forrásteremtés, valamint Hosszú távon kiégés nélkül – szervezeti jóllét képzéseket tartottunk az év során ezen a területen.
Az ebben az évben nyilvános formában (az érdekvédelmi képzők képzésén kívül) két érdekvédelmi témájú képzést tartottunk: az Állj ki magadért és másokért! – érdekvédelem és a Jogaid nem védik meg magukat! – állampolgári jogi képzéseket
A fentieken túl két saját szervezésű részvételi akciókutatás képzést, és egy választási (Közösségi kampányolás) képzést is tartottunk.https://kozeletiskolaja.hu/post/szemleletvalto-ket-nap-volt-beszamolo-a-reszveteli-akciokutatas-kepzesrol/
2024-ben folytattuk Országszerte programunkat, hogy Budapesten kívül is minél többeket elérjünk a képzéseinkkel. A program keretében egy olyan képzést viszünk el ingyen (a helyben felmerülő költségeket is átvállalva) a jelentkező szervezetekhez, amit a saját szükségleteik alapján ők választottak a képzési palettánkról. A jelentkező szervezetektől azt kértük, hogy toborozzanak legalább 12 résztvevőt (akár a saját szervezetükön belülről, akár tágabb körből) és szervezzék meg a helyszínt és az ellátást helyben. Összesen 11 ilyen képzést valósítottunk meg az év során. Tavasszal Szegeden tartottunk Csoportszervezés képzést, Pilismaróton Szövetkezetépítés képzést, Veszprémben Akció és Kampányszervezés képzést. Nyáron Kismaroson és Kecsleméten is Stratégiai tervezés képzést tartottunk, Pécsett pedig Az elnyomás arcai képzést. Ősszel Lakiteleken tartottunk Toborzás és szövetkezetépítés képzést, Horányban Csoportszervezés és részvételiség képzést, Lovason Stratégiai tervezés képzést, Miskolcon Toborzás és Szövetségépítés képzést, Nyíregyházán pedig moderátorképzést.
Az Országszerte program sikerének tartjuk, hogy ebben az évben majdnem háromszor annyi vidéki képzést tartottunk, mint 2023-ban. Sok új helyszínre tudtuk elvinni képzéseinket, de volt olyan helyszín (Szeged), ahol 2022 és 2023 után már harmadik alkalommal tartottunk képzést. Ezen kívül büszkék vagyunk arra is, hogy több elnyomott csoporthoz is eljutottunk, valamint arra hogy rekord számú jelentkezőnk volt a 2024 végén tartott toborzó felhívásunkra, amin a 2025-ös vidéki képzéseink együttműködő partnereit kerestük.
https://kozeletiskolaja.hu/post/strategiazas-lovason/ https://kozeletiskolaja.hu/esemenyek/moderatorkepzes-nyiregyhazan-a-kozelet-iskolajaval/
Hat képzést tartottunk külső megkeresésre 2024 során, melyeken összesen 81 fő vett részt. Miskolcon és Debrecenben az aHang felkérésére tartottunk közösségi kampányolás képzést, ahol elsősorban választási mozgósításról és bázisépítésről tanultak a helyi aktivisták. A Gólya Szövetkezet felkérésére szövetkezeti képzést facilitáltunk a Gólya Futár dolgozóinak elvonulásán Siófokon, a Bolygó Klub számára pedig moderátor képzést tartottunk. Ősszel a Karátson Gábor Kör felkérésére zöldmozgalmi vitanapot facilitáltunk a témában dolgozó civilszervezetek munkatársainak részvételével. Végezetül a CEU felkérésére egynapos online részvételi akciókutatás képzést tartottunk angol nyelven.
A CEU Demokrácia Intézetével közösen fejlesztett Küzdelmeink Története mozgalomtörténeti adatbázis felhasználásával és a magyar mozgalomtörténet minél szélesebb körű megismertetésére összesen 6műhely-alkalmat és 2 képzést szántunk. A 3 órás műhelyeink a téma iránt elkötelezett érdeklődőknek szólnak, egész napos képzéseink pedig a mozgalomban már aktív szerveződő embereknek. A zöld mozgalomról összesen három műhely-alkalmat szerveztünk; a nőmozgalomról egy filmvetítés mellett a rendszerváltás után megszülető abortusz-szabályozás történetét tártuk fel, illetve a reprodukciós jogokról beszélgettünk; az lmbtq mozgalomról pedig a LIFT fesztivál felkérésére tartottunk műhelyet. A fogyatékosügyi mozgalommal foglalkozó képzés olyan jól sikerült, hogy pár hónappal később egy online műhely követte. A Karátson Gábor Kör felkérésére pedig egy közös zöld szervezkedés facilitálása során tartottunk egy képzést, ahol maguk a résztvevők, a mozgalom aktivistái, állították össze a számukra legfontosabb eseményekből a zöld mozgalom idővonalát.
A képzési értékelő lapot a képzés végén töltik ki a résztvevők, amelyen narratív és pontszerű értékelés formájában is megoszthatják véleményüket a képzés egészéről, a képzés hasznosnak és kevésbé hasznosnak ítélt részeiről, a képzőkről, illetve az ellátásról.
A pontszerű értékelés 1-től 5-ös skálán történik, ahol az 1-es a legrosszabb érték, az 5-ös
pedig a legjobb érték. A 2024-es év képzések értékelésének átlaga a következőképpen
alakult:
Átlagos elégedettség a képzéseinkkel: 4,77
Átlagos elégedettség a képzőkkel: 4,91
Átlagos elégedettség a szervezéssel/ellátással: 4,42
Átlagos elégedettség a meghívott előadókkal (nem minden képzés esetén): 4,84
Ezek a pontszámok az előző évekhez hasonlóan nagyon magasak.2021-ben, a hatásmérési kutatásunkhoz kapcsolódóan egy új kérdéspárral egészítettük ki a kérdőívet. A jelentkezési lapon az adott téma kapcsán az előzetes (bemeneti) tudás szubjektív megítélését kérjük a jelentezőktől egy 1-től 5-ig terjedő skálán (Hogyan értékeled a saját tudásodat a témáról?), majd ugyanezt a kérdést a képzés végén is feltesszük nekik. Azóta minden évben azt az eredményt kapjuk, hogy a résztvevők kicsivel több, mint 1 ponttal értékelik jobbnak a tudásukat a képzés után, mint azt megelőzően.
2024 január, február folyamán team coaching folyamatot tartottunk közösségi vezetők számára. Az 5 alkalmas intenzív coaching körön 7 vezető pozíciót betöltő résztvevő osztotta meg egymással nehézségeiket és sikereiket egy coach segítségével. A folyamat során az action learning vagy kiscsoportos akciótanulás módszert használták, ami egy résztvevők visszajelzéseire építő coaching technika.
A coaching kört májustól június végig online formában megismételtük kifejezetten vidéki közösségi vezetők számára.
2022-ben kezdtünk el nagyobb számban szakmai műhelyeket tartani, és ezt azóta is folytattuk: idén összesen 17 ilyen eseményt szerveztünk meg. Ebben az évben 5 részvételi akciókutatás (RAK) műhelyt szerveztünk, ahol vendégelőadók bevonásával jártuk körbe a RAK olyan területeit, melyek a képzésünk során csak érintőlegesen kerülnek szóba. Idén nagy hangsúlyt helyeztünk a kreatív, művészeti alapú módszerek megismerésére.
Az első alkalommal azzal foglalkoztunk, hogy a szociális dizájn eszköztára miként illeszkedhet a részvételi kutatásokhoz, a résztvevők saját élményen keresztül is megtapasztalhatták ezt. A nagy érdeklődésre való tekintettel ezt a programot ősszel megismételtük. A második műhelyt a kritikai térképezés témája köré szerveztük. A harmadik műhelyfoglalkozást a 8. Nemzetközi Szociodráma Konferencia keretében szerveztünk, és azt jártuk körbe, hogy a szociodráma módszere miként segíthet a kutatási kérdés megtalálásában a közösségi alapú kutatásokban. A 2024-es műhelysorozat záróalkalmának témája az volt, hogy milyen akadálymentességi szempontokat érdemes figyelembe venni, amikor különböző fogyatékossággal élő emberekkel közösen kutatunk.
https://kozeletiskolaja.hu/post/ezzel-a-terkeppel-nem-tevedsz-el-reszveteli-akciokutatas-muhelybeszamolo/ https://kozeletiskolaja.hu/post/kozossegi-tehen-es-empatia-kresz-szocialis-dizajn-a-reszveteli-akciokutatasban-beszamolo/
Tavasszal befejeztük a 2022 őszen megkezdett szervezeti és munkahelyi jóllét témájú műhelysorozatot. Az Évszakok és ciklikus megújulás című alkalommal a szervezetek ciklikus működését bemutató évszak-modellt ismerhették meg a jelenlévők, akik aztán közösen gondolkodtak azon, hogyan tudja a szervezet és az egyén egyaránt figyelembe venni ezeket a dinamikákat. A második alkalommal (Hogyan őrizzük meg mentális egészségünket ellenséges politikai környezetben) meghívott vendégek osztották meg a tapasztalataikat arról, hogy szervezetileg hogyan lehet felkészülni és reagálni a hatalom támadásaira, és ők miként igyekeznek megőrizni a tagok jóllétét.
Tematikusan ez utóbbihoz kapcsolódik a Propaganda média célkeresztjében című, a médiatámadások kezeléséről szóló műhely is. Ezeket kifejezetten a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítására reagálva hirdettük meg, hogy információt és támpontokat adjunk a hozzánk járók számára az ellenséges környezetben való biztonságos munkához.
Tartottunk még két dramatikus módszerekre építő szervezetépítésről szóló műhelyfoglalkozást. Az egyiket (Egy megtartó és demokratikus csoport receptje) a Pride fesztivál keretében, ahol a gyakori szervezeti problémákat és megoldási lehetőségeiket dolgoztuk fel, míg a Greenpeace tábor meghívására Gödöllőn a csoportindítás és korai időszak folyamatával foglalkoztunk.
Újonnan megjelent könyvünk, a Gyönyörű küzdelem (lásd: Kiadványok című rész) kapcsán a bemutató eseményeken túl tartottunk egy műhelyt is, amit az eredeti amerikai könyv Magyarországra látogató szerkesztője vezetett.
Ezeken kívül 6 műhelyt tartottunk meg a Küzdelmeink története programon belül, amelyekről fentebb írunk bővebben.Három kivételével mindegyik műhelyünket Budapesten tartottuk, emiatt a vidéki résztvevők aránya 20 százalék, ami alacsonyabb, mint más programjaink esetén. A résztvevők 35 százaléka mondta magát hátrányos helyzetűnek, ami enyhe növekedés a tavalyi számokhoz képest. Ezeken az eseményeken a leginkább felülreprezentáltak főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkező résztvevők.
2024-ben is számos előadáson, kerekasztal beszélgetésen, szakmai fórumon vettek részt munkatársaink.
A TASZ által alapított SZABAD-díj átadó eseményén a Közélet Iskolája két díjazott számára ajánlotta fel a képzéseihez való korlátlan hozzáférést. A díjátadó gálán kb. 100 fő vett részt.
A Társadalomtudományi Kutatóközpont két szakmai műhely facilitálására kért fel minket az ősz folyamán: az egyik a női energia szegénység, a másik a közlekedési szegénység különböző aspektusait térképezte fel kutatók, civil szervezetekben dolgozók és az üzleti szféra képviselőinek részvételével.
A Szabad Terek hálózat, amelynek mi is tagja vagyunk, minket kért fel, hogy a budapesti országos találkozón egy ismerkedős, társadalmi képzeletet nyitogató blokkját megtartsuk.
Márciusban lezárult az Alternatív Közösségek Egyesülete által koordinált, “Vedd fel a kultúrfonalat!” című részvételi akciókutatás, a záróeseményen Molnár Zóra munkatársunk kerekasztal beszélgetésen vett részt.
2024 májusában Fernengel Ági moderátorként vett részt a debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) által szervezett választási fórumon. A fórum az önkormányzatiságról szólt, és debreceni képviselőjelöltek vettek részt a kerekasztal beszélgetésben.
Szeptemberben Szabó Márton részt vett a SZORZSE Café szociális munkás hallgatóknak és más érdeklődőknek tartott kerekasztal beszélgetésén, aminek témája Iris Marion Young: Az elnyomás arcai című munkája volt.
Fernengel Ági szeptemberben Varsóban részt vett a Közép Európai Civil Fórumon (Central Europe Civic Forum). Az NDI és partnerei által szervezett fórumon az érdekérvényesítés, állampolgári részvétel és átláthatóság témáiról volt szó. Ági az önszerveződő csoportok szempontjából beszélt az aktivista és közösségi jóllétről, és hogy mit tudunk tenni egymás jóllétéért a csoportjaink építésén és mindennapi gyakorlatain keresztül.
Novemberben a Szikra Mozgalom által szervezett LAB-LEFT konferencián Hogyan lehet mozgalmakat építeni helyi politikai és közösségi munkával? című műhelyet tartott Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája társalapítója.
Az év novemberében munkatársunk, Hajdú Fanny és Csepregi Dorka, a Közélet Iskolája állandó képzője a TASZ Szabad-díjasainak tartott jólléti műhely alkalmat, ami a szociális ügyekért dolgozó embereket különösen érintő kiégés megelőzésére fókuszált.
Az év során Molnár Zóra munkatársunk több egyetemen (Károli Gáspár Református Egyetem, ELTE Társadalomtudományi Kara, ELTE Bölcsészettudományi Kara) is tartott előadást a részvételi akciókutatásról.
Indító programjaink célja, hogy rövid, gyakran játékos programjainkon bárki tanulhasson az önszerveződésről, érdekvédelemről és a társadalmi igazságosságról. 2024-ben összesen 27 indító programot tartottunk városi séták, városi játékok, kreatív programok és az általunk fejlesztett Szerveződj! érdekvédelmi társasjáték alkalmak formájában, melyeken összesen 245 látogató vett részt.
Az indító programokon résztvevők 26 százalékának az érettségi és 9 százalékának az általános iskola a legmagasabb iskolai végzettsége, ami magasabb arány a többi programunkhoz képest. Továbbá ezeken a programokon érjük el a legtöbb vidéki résztvevőt, a résztvevők mintegy 56 százaléka vidéki.
A Közélet Iskolája által fejlesztett Szerveződj! érdekvédelmi társasjátékunkkal informális közösségektől kezdve szerveződő csoportokon keresztül profi civil szervezetekig bármilyen csoport tanulhat játékos formában az érdekvédelemről és kipróbálhatja, hogy milyen eszközökkel tud sikereket elérni egy számára fontos társadalmi ügyben.
A Közélet Iskolájánál lehetőséget nyújtunk arra, hogy szervezetek és szerveződő csoportok kérésére tapasztalt játékvezetők elvigyék hozzájuk a játékot. 2024-ben is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a játékot minél több csoporthoz juttassuk el. Ennek eredményeképpen az év során több mint 149-en vettek részt társasjáték alkalmainkon.
2024-ben 20 alkalommal tartottunk játékot többek közt lakhatási szegénységgel foglalkozó, zöld mozgalmi, jogi és oktatási szervezeteknek, de játszottunk politikai nyári táborban is. Az összes alkalom közül hetet tartottunk vidéken: a játékot Budapesten kívül Szegedre, Esztergomba, Bánkra, Bodajkra, Egerbe, Veszprémbe és Pécsre vittük el.
2024-ben újra megtartottuk nagysikerű városi sétánkat: Nagy Kristóf Népi Kollégiumok Országos Szövetségéről (NÉKOSZ) szóló sétáját és Balog Gyula 8. kerületi lakhatási sétáját már sokadik alkalommal járhatták végig az érdeklődők. Ezeken kívül ebben az évben a 2023-ban elindított két tematikus séta is megrendezésre került újra: Szegedi Dezső roma polgárjogi sétája, valamint Acsády Judit feminista városi sétája. A 4 sétán összesen 80 látogató vett részt.
2024 júniusában tartottuk meg a Rajzold át a várost! Közösségi művészeti programot a Közélet Iskolája szervezésében. A műhely alkalmával a 8. kerületi Mátyás téren pár órán át fogadtuk a járókelőket, és egy kreatív közösségi alkotófolyamaton keresztül vizsgáltuk meg Budapest városi tereit és azok társadalmi vonatkozásait. A résztvevők csapatokba szerveződtek, majd különböző társadalmi témákat választva dolgoztak egy alternatív városkép megalkotásán művészeti technikákkal. A témakártyák röviden bemutatták az adott kérdés budapesti helyzetét és egy inspiráló kezdeményezést. A választható témák között szerepelt lakhatás, akadálymentesség, fenntarthatóság, biztonságérzet, közösségi aktivitás és kapcsolódás, de saját témák is behozhatók voltak. A csapatok a városi terek elosztására, közösségi megoldásokra és fenntartható fejlődésre összpontosítottak.
2024-ben elindult a Politikus Műhely, a politikai cselekvés iskolája szervezése. A Közélet Iskolája féléves, pártoktól független, értékközpontú képzésének célja, hogy segítse annak az új politikus generációnak a megszületését, akik hitelesen és elkötelezetten tudják építeni a demokratikus és igazságos Magyarországot.
A Közélet Iskolájában 2017 óta segítjük a mozgalmi és civil csoportokat, hogy a közösségüket megszervezve sikeresen tudjanak választási kampányokat szervezni vagy választást érdekérvényesítési lehetőségként használni azt. A Politikus Műhely keretében ezt a munkát folytatjuk, és ezúttal a jövő politikusait támogatjuk a közösségi kampányoláson innen és túl. Célunk, hogy a politika ne az elnyomás, hanem az együttműködés és a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelem eszköze legyen. A Politikus Műhelyt azért szervezzük, mert hiszünk abban, hogy a politikától nem kell félnünk, és bátor, felkészült és közösségbe beágyazott politikusokra van szükségünk, akik a demokratikus rendszerváltás motorjai lesznek.
Hisszük, hogy a jövő politikusai mindannyiunk érdekeit kell, hogy képviseljék. Mivel kiemelten fontos számunkra, hogy megerősítsük a politikában háttérbe szorított csoportok részvételét, törekedtünk arra, hogy a Politikus Műhely 2025-ben induló első évfolyama is változatos, sokszínű csapat legyen. 52 jelentkezőből 19 főt választottunk ki, akik 2025 januárjától részt vesznek a képzésen. Érkeznek közülük Budapestről és vidékről, apróbb és nagyobb választókörzetekből, vannak köztük leendő és már megválasztott politikusok, nők, fogyatékos és roma emberek is, s bár hátterük változatos, céljuk hasonló. Mindannyian bátor, tisztességes, átlátható módon működő és közösségben gondolkodó politikusokká szeretnének válni, akik hitelesen képviselik majd az állampolgárokat és közösségbe ágyazva dolgoznak majd egy igazságos és demokratikus országért.
2024 során összesen tizennyolc alkalommal támogattuk szervezetek munkáját stratégiai tervezések facilitálásával, hogy tudatosan és eredményesen tudják végezni munkájukat. Folytattuk a közös munkát hat szervezettel (ami duplája a tavalyi visszatérő szervezeteknek), és tizenegy csoporttal először dolgoztunk stratégiájukon . Büszkék vagyunk rá, hogy együtt dolgozunk lakhatási, roma érdekérvényesítő, oktatási, nőjogi, szolidáris gazdaság és zöld szervezetekkel is. Tanácsadással támogattuk több szervezet stratégiai tervezési folyamatát is.
Folytattuk a munkát a 2023-ban elindított szakmai közösségünkkel, a Stratégiai tervezés kollektívával. Azért döntöttünk egy stratégiai szakmai közösség elindítása és a módszertanunk továbbadása mellett, mert azt tapasztaljuk, hogy egyre több alulról szerveződő csoport és civil szervezet ismeri fel a stratégiai működés fontosságát, és kérnek is ebben támogatást. Szeretnénk, hogy minél több szervezetnek tudjunk támogatást nyújtani a stratégiai működésben, amihez nagyobb szakmai közösségre van szükségünk. Az előző évben elindított képzési folyamatban 12 tapasztalt szervező és civil szervezeti dolgozóval kezdtünk egy képzési folyamatot, hogy a Közélet Iskolája teljes jogú stratégiai tervezés facilitátoraivá és a kollektíva hosszú távú tagjává váljanak. A folyamat végére többen önállóan vezetnek már stratégiai tervezés folyamatokat a kollektívából, és szinte meg tudtuk duplázni az évente vállalt stratégiai tervezések számát. Emellett módszertani fejlesztés is zajlott 2024 során a kollektívában, különösen a nagy szervezetekkel (több mint 30 fő) és a szövetségekkel, koalíciókkal való stratégiai tervezésben. Büszkék vagyunk a stratégiai tervezés tevékenységünk fejlesztésére, mert a terveinknek megfelelően hiánypótló és sikeres munkát végez a kollektíva. 2024 végén meghirdettük az új csatlakozási lehetőséget a kollektívába, hogy bővíteni tudjuk a csapatunkat.
Bővebben: https://kozeletiskolaja.hu/strategiai-tervezes/
A részvételi akciókutatás terén ebben az évben a képzések és műhelyek facilitálása mellett (lásd: Oktatási programok című rész) arra helyeztük a hangsúlyt, hogy támogassunk másokat saját részvételi akciókutatásuk megvalósításában. 2024-ben lezártuk a 2022-ben megkezdett hosszú távú mentorálási folyamatot az Alternatív Közösségek Egyesületével akik azt vizsgálták, hogy mennyire működnek részvételi módon Debrecen kulturális intézményei. Ebben az évben elkezdtük egy szakdolgozó mentorálását a Károli Gáspár Református Egyetemen, aki a részvételi akciókutatást alkalmazza. Együttműködésbe kezdtünk a Magyar Helsinki Bizottsággal, akik részvételi akciókutatásukban fiatalok emberi jogokkal kapcsolatos nézeteit vizsgálják, munkájukat mentorálással segítjük majd. Több egyetemen is tartottunk előadást a részvételi akciókutatásról (ld. Előadások és szakértői tevékenységek című rész.)
2024-ben kiadtuk a Gyönyörű küzdelem (Beautiful Trouble) című aktivista kézikönyvet, amelynek előzetes munkálatait még 2023-ban kezdtük el, kiadását pedig támogatásból és közösségi adománygyűjtésből tudtuk megvalósítani. A könyvet három helyszínen mutattuk be: Budapesten a 10. születésnapunk ünneplésével kötöttük össze, Debrecenben helyi aktivistákkal beszélgettünk a kreatív ellenállásról, majd egy műhely keretében ismerkedtek a résztvevők a könyvvel, Szegeden pedig egy hosszabb műhelyet rendeztünk. Utóbbi eseményről a Szegeder is tudósított, cikküket a Telex is átvette (lásd: Kommunikáció című rész). Az év végén ellátogatott hozzánk a könyv egyik főszerkesztője, az amerikai Andrew Boyd, hogy a könyvről, világszerte rendezett kreatív akciókról és a magyarországi helyzetről beszélgessen a résztvevőkkel a Szikrával közösen rendezett műhelyünkön. A kötet ingyenesen letölthető a honlapunkról. 2024-ben az első kiadás 300 nyomtatott példányát ingyenesen megkapták a bemutatók résztvevői, számos könyvtár és érdeklődő. A nagy érdeklődésre tekintettel még 2024-ben megjelent a második kiadás (200 példány), ennek példányai megvásárolhatók.
Ebben az évben is folytattuk korábban megjelent könyveink és kiadványaink terjesztését. A 2021-ben kiadott stratégiai kézikönyvünk elfogyott, ezért ebből 2024-ben újabb 200 példányt rendeltünk.
2024-ban tovább folytatódott a 2022-ben létrejött Küzdelmeink története című online mozgalomtörténeti adatbázis bővítése, ami jelenleg 11 témában a társadalmi mozgalmak több mint 1600 tiltakozási eseményét dolgozza fel a rendszerváltástól immár 2010-ig. Az adatbázis kutatóknak, tanároknak és aktivistáknak szól, hogy a múltat megismerve meríthessenek tudást és inspirációt a jelen küzdelmeihez. A Közélet Iskolája több műhelyfoglalkozást és képzést épített az adatbázis ismeretanyagára (lásd: Oktatási programok című rész). Az adatbázis folyamatosan bővül, ami a Közélet Iskolája munkatársai és gyakornokai által, valamint a CEU Demokrácia Intézet támogatásával készül.
2024-ben folytattuk az előző évben elindított podcastunkat a Partizán Podcast csatornáján. A Közélet Iskolája Podcastban esettanulmányokon keresztül járjuk körbe a civil érdekérvényesítés sikeres példáit. Az évben újabb hét adást készítettünk, témáink voltak: a bérlői mozgalom (Sipos Andrással, Budapest főlevéltárosával, illetve Varga Mariann-nal és Nemesdy Krisztina Kikkával, a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösség tagjaival); az önkormányzati választás és a közösségi kampányolás (Varga Andreával, Miskolc akkori alpolgármesterével és Szegedi Dezsővel, az 1 Magyarország Kezdeményezés alapító tagjával); a magyarországi szerveződés és a Közélet Iskolája elmúlt 10 éve (az Iskola két alapítójával, Dósa Mariannal és Udvarhelyi Tesszával, illetve jelenlegi igazgatójával, Fernengel Ágival); a zöld mozgalom (Takács-Sánta Andrással, a Kisközösségi Program szakmai vezetőjével és Mező Jánossal, a Greenpeace Magyarország ügyvezető igazgatójával); a biztonságos ivóvíz ellátásért folyó küzdelem (a Víz Koalíció két tagjával, Homoki Andreával (Civil Kollégium Alapítvány) és Magyar-Ábel Ágnessel (Civilek Csobánkáért)); a sikeres önkormányzati választási kampányok (meghívott kampányfőnökökkel: Mlinarics Viktóriával (Sóskúti Civil Kör), Bruder Mártonnal (Törökbálint Holnap) és Ajtay Andrással (Szikra Mozgalom)) és az akkumulátorgyárak elleni kiállásról (Hlavács Judit, a Göd-ért Egyesület és Kozma Éva, a MIAKÖ (Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület) tagjaival).
Beszélgetéseinket az adatok alapján átlagosan közel 3200 ember hallgatja.
A Közélet Iskolája Facebook-oldala látogatottsága jelentős növekedést mutatott 2024-ben, az oldalon az egy év alatt tapasztalható összes elérése 249.175 főre nőtt. 45.174 látogató kereste fel az oldalt, ami 121,4%-os növekedés az előző évhez képest. Az év végére 8.288 kedvelője volt az oldalnak, mintegy nyolszázzal több, mint egy évvel korábban. Az elérés természetes szezonális ingadozást mutatott, a nyári hónapokban, eseménymentes időszakban, átlagosan 40-50.000 fő látogatta, szemben a 2023-as 18-20.000-es átlaggal. Kiemelkedő hónapok: január, május, október, november és december. Havi átlagban 7.000 forintot fordítottunk esemény hirdetésekre. Az összeg ugyan kétszerese az előző évinek, viszont a hatása megmutatkozik az elérési arányok konstans növekedésében. 76 eseményt szerveztünk főszervezőként vagy együttműködésben, ami harminc százalékkal több, az előző évinél. Az összefoglaló jól mutatja a Közélet Iskolája online (Facebook és Instagram) jelenlétének és aktivitásának jelentős bővülését 2024 folyamán. Továbbra is ezen a felületen értesül a képzéseinkről az érdeklődők jelentős része (15,5%).
A Közélet Iskolája Instagram-oldalán is komoly elköteleződési arány növekedést tapasztaltunk. A gyakoribb és változatosabb tartalom-megosztásnak és a népszerű formátumok használatának köszönhetően, idén 27,6 százalékkal több elérésünk volt a tavalyihoz képest. A tavalyi 145 poszt után idén december végéig 276 posztot és 175 sztorit tettünk ki. Az oldalunknak jelenleg 1788 követője van, ami a tavalyihoz képest több mint 54,5%-os növekedést jelent. Örülünk a növekedésnek, 2025-ban pedig tovább szeretnénk bővíteni követőink számát.
A Youtube-csatornánk mellett a fogyasztói trendek változása okán leginkább a Spotify podcast megosztó oldalt használjuk. Ezen a felületen érhetők el a Partizánnal kollaborációban készülő Közélet Iskolája podcastunk epizódjai is.
2024-ben 27 hírlevelet küldtünk aktuális képzésekről, eseményekről, szervezeti hírekről az immár összesen 2595 feliratkozónknak – ebből 144 a 2024. évi feliratkozónk. A hírlevél átlagos megnyitási aránya 50%, ami 6%-kal magasabb, mint tavaly.
2024-ben is megjelentünk más szervezetek vagy hálózatok hírleveleiben is, ezzel növelve a láthatóságunkat. Rendszeresen közzétettük a képzéseinkre szóló felhívásokat a Civilizáció Hálózat, a Pályázatfigyelő, a NIOK és a PDSZ hírlevelében is. Ezen felül minden képzésünk hírét országszerte terjesztjük, az adatvédelmi szempontok figyelembe vételével, célzott e-mailes megkeresésekkel.
Igyekszünk figyelmet fordítani arra, hogy ne csak az online világban hirdessük a programjainkat, hiszen a célcsoportunk egy része nem használja aktívan a közösségi média felületeket. Három alkalommal pontosan 57 budapesti (pl. Gólya, Auróra, Fogasház, Kisüzem, Grund, Szabó Ervin Könyvtár) közösségi helyre raktunk ki plakátot. Hirdetéseink megjelentek rendszeresen a Mérce felületén.
A Közélet Iskolája a sajtóban 2024-ben 22 alkalommal jelent meg újságcikkek, rádióinterjúk és videóriportok formájában, ami több, mint a tavalyi megjelenésünk. Interjút adtunk többek között a Klub Rádióban, a Tilos Rádióban, az Új Egyenlőségen, illetve a Glamourban, a Politikus Műhelyünk kapcsán, továbbá a Telexen, a Gyönyörű küzdelem aktivista kézikönyvünk szegedi bemutatója okán.
2024-ben összesen mintegy 4 millió Ft adomány érkezett szervezetünkhöz. Ebből a tizedik születésnapunk alkalmából felajánlott adományok összege meghaladta az 1 millió Ft-ot, az 1%-os támogatások összege közel 903 ezer Ft – jóval több, mint az előző évben -, a többi alkalmi és rendszeres támogatásként érkezett az év folyamán.
Születésnapunk alkalmából többféle adomány-kampányt folytattunk. Októberben a Carson Coma és Dj Vedat Akdag közreműködésével egy szuper adománykoncerten vehettek részt a támogató érdeklődők, majd kiváló kortárs grafikusművészek segítségével egy print-kampány keretében is gyűjtöttünk adományt.
Köszönjük szépen az adományokat minden rendszeres és alkalmi adományozónknak és mindazoknak is, akik adójuk 1%-át a Közélet Iskolájának ajánlották fel!
Önkénteseink támogatására 2024-ben is folyamatosan számíthattunk, rengeteg mindenben segítségünkre voltak:
Mindezek mellett több képzést tartottunk az önkéntescsapat számára (pl. Szerveződj! játékvezetői képzés, Moderátor képzés, Kritikai pedagógia képzés) annak érdekében, hogy minél jobban megismerjék a Közélet Iskolája működését és szellemiségét, részt tudjanak venni programjaink megtartásában, és hatékonyabban képviseljék a szervezetet. Ezen kívül önképzés céljából olvasókört és filmklubot is szerveztek az önkéntesek saját közösségüknek.
A 2024-es őszi toborzáson 20 jelentkezőből 13 döntött úgy, hogy új önkéntesként csatlakozik csapatunkhoz, így év végén összesen 26 aktív önkéntes segítette a munkánkat.
A stratégiai tervezés kollektíva két tagja, Aradi Fanni és Ungvári Sári elvégezte az ULEX katalóniai mozgalmi iskola Stratégia című képzését. Itt mozgalmi szemszögből tanultak a stratégiai tervezés logikájáról, és arról, hogy hogyan érdemes felmérni a társadalmi és politikai környezetet, a szövetségeseinket és köztük a szervezetünk helyét, és hogyan érdemes a szervezés és társadalmi hatás ciklusaiban gondolkozni önszerveződő csoportként.
Bauer Flóra részt vett egy ötalkalmas szociodráma tanfolyamon, ahol a közösség önreflexióját és aktivitását segítő módszer elméletének és gyakorlatának alapjait sajátíthatta el. Emellett az Artemisszió Alapítvány Trainer’s Lab sorozatának két alkalmán tanult a vágyak szivárványa módszerről, valamint arról, hogy drámás eszközök hogyan segíthetik a társadalmi problémák tematizálását, míg a Labrisz Alapítványnál a Tabuk nélkül című oktatási programot ismerhette meg egy műhelymunka során.
Kaposvári Boglárka részt vett a PILnet Alapítvány „GDPR útikalauz civil szervezeteknek” című online webináriumán, ahol a civil szervezetek adatvédelmi előírásairól és jogi megfelelőségének alapjairól tanulhatott. Az itt megszerzett ismeretek hozzájárulnak a szervezetek hatékony és szabályos működéséhez, valamint társadalmi céljaik jogszerű és biztonságos megvalósításához.
Az arculatfejlesztés kapcsán a SKVOT grafikai tanfolyamát végezte el Fleith Orsolya, kommunikációs és grafikai munkatársunk. A képzésnek során elsajátította a FIGMA grafikus szoftver széleskörű használatát. Ez a viszonylag új program lehetőséget ad arra, hogy a mindennapi layer és vektor alapú grafikai munkán túl a komplexebb, webgrafikához kötődő feladatokat is el tudja látni.
A Politikus Műhely képzésünk elindítását és fejlesztését támogatja az Apolitical Foundation (Apolitikus Alapítvány) Accelerator programja, amiben Hajdú Fanny és Megyeri Barbi egy éven át képzéseken, mentorálásokon és páros tapasztalatcseréken vesz részt sok más hasonló politikai vezető képzés szervezőivel együtt, a világ különböző pontjairól. A szakmai és közösségi támogatás sokat hozzátesz ahhoz, hogy értékeljük és tudatosan fejlesszük a Politikus Műhely folyamatait és tartalmát az első és a második évfolyam számára is.
A Közélet Iskolája megalapításának 10 éves évfordulóját számos tevékenységgel ünnepeltük. Márciusban a szervezethez közeli szimpatizánsokkal, önkéntesekkel, képzőkkel, partnerekkel és persze munkatársainkkal tartottunk egy születésnapi rendezvényt a Kesztyűgyár Közösség Házban 55 résztvevővel.
Az év második felében két születésnapi rendezvényünk is volt, egy könyvbemutatóval egybekötött nyílt szülinapi ünneplés a Gólya Szövetekezeti Presszóban 49 résztvevővel, valamint egy támogatói koncert a Turbina Kulturális Központban. Utóbbi rendezvényre 176 jegyet adtunk el, fellépett a Carson Coma Akusztik és Vedat Akdag.
A rendezvények mellett új, születésnapi arculatot használtunk kommunikációnkban az év során, szerveztünk születésnapi adománygyűjtő kampányt, valamint karácsonyi kampányt, melynek részeként kortárs grafikusok korlátozott számban elérhető rizo-nyomatait lehetett megvásárolni támogatói áron.
A Közélet Iskolája 2024-ben is az Auróra Közösségi Házban működött, ahol két termet bérelt irodaként a házban. Budapesti programjainkat is az Auróra Közösségi Házban, emellett a Kesztyűgyár Közösségi Házban, a NIOK Alapítvány képzőtermében, a Klaudió Közösségi térben is tartottuk, vidéki képzéseinket pedig helyi szövetségeseink által szervezett helyszíneken országszerte. A honlapunk technikai üzemeltetését továbbra is a Magyar Hosting Kft., karbantartását pedig Huszár Richárd biztosítja. Online megbeszéléseinket és képzéseinket a Zoom felületén tartjuk, hírlevelünket a Brevo (korábban Sendinblue) szolgáltatásán keresztül küldjük a feliratkozóknak.
Támogatod, hogy egy igazságos országban éljünk, ahol mindenkinek megvan a tudása és képessége ahhoz, hogy kiálljon az érdekeiért
Segíted a magyarországi mozgalmi és civil szféra fejlődését
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.