- 2026. április 01.
A Közélet Iskolájának az Auróra sokkal több volt, mint egy helyszín. 2014 óta több mint 300 programunk valósult meg itt, de ami igazán fontos, az az a közeg, amit ez...
A képzést egy ismerősöm ajánlotta a figyelmembe, aki tavaly már elvégezte, és nagyon hasznos volt számára. Az esemény leírását elolvasva én is kedvet kaptam a képzéshez, úgy éreztem, különböző módszertani eszközöket és tudást fogok kapni ahhoz, hogy még aktívabban tegyek a társadalmi igazságosságért, egy fenntartható életért. A képzés messze túlhaladta a hozzá fűzött reményeimet. A három hétvége során nagyon sok gyakorlati feladattal ismerkedtünk meg, amelyeket természetesen ki is próbáltunk.

Nagyon sok érdekességet tanultam a képzés során. A harmadik hétvégén kipróbáltuk a Közélet Iskolája Szerveződj! társasjátékát. A játék segítségével még jobban megismerhettem a különböző demokráciai intézmények feladatait, hatáskörét, továbbá jobban tudatosult bennem, milyen lépéseket érdemes átgondolni szerveződés során. Megismerkedtünk a részvételiség létrájával, melyre különböző példákat hoztunk a saját életünkből és a közéletből. Gyűjtöttünk eltérő vizuális módszereket, melyek különböző vizuális eszközökkel képesek egy gondolatot megjeleníteni. A harmadik alkalommal három tanítási gyakorlatra is sor került, amik mind nagyon sok tanulsággal jártak, módszertanilag és gondolatilag
egyaránt hasznos volt számunkra.
A képzés végére többek között én is megvalósítottam a tanítási gyakorlatomat, melyet korábban nem is gondoltam volna, de a sok támogatás, egyeztetés segítségével végül megvalósult. A képzés végig nagyon jó hangulatban, egy támogató közegben telt, ahol egymást segítve fejlődtünk, tanultunk egy közös célért. Az alkalmak mindig nagyon jól fel voltak építve, változatos módszereket próbáltunk ki, nagyon kevés előadás volt a képzésen, végig a gyakorlat volt a hangsúlyos. Bár mindig
elfáradtunk a nap végére, mégis lelkesen mentünk a következő alkalomra.

Nagyon inspiráló volt számomra azt átélni, mennyi elszánt, aktívan cselekvő ember, illetve szervezet van hazánkban (és a határainkon túl is). Ennek megtapasztalása erőt ad számomra a tevékenységeim folytatáshoz, és reményt egy szebb jövőhöz.
Bátran ajánlom a képzést azoknak, akik szeretnének a társadalmi viszonyokról, hatalmi szerepekről többet megtudni, és érdekli őket, miképp lehet ezeket az egyenlőtlenségeket mérsékelni.