Barion Pixel

Tudástár

Banálisnak tűnhet elsőre, azonban én konkrétan kiégett aktivistaként érkeztem erre a Közélet Iskolája-képzésre. A jelentkezéskor még magam is elgondolkodtam, mennyire célszerű most részt vennem, de valami mégis lökött a képzés felé, és nem túlzok, amikor azt írom, valójában vízválasztó volt számomra ez a két nap.

Mint művészeti szférában dolgozó ember, illetve több civil szervezet önkénteseként kipörgött egyén, a kiégés az elmúlt években az életem része lett, aminek a legintenzívebb fázisát 2023-ban éltem meg. Pszichológussal, sorstársakkal, barátokkal való beszélgetések, önsegítő taktikák armadáján vagyok túl, a Közélet Iskolájának képzése azonban ebben a barna, sűrű, ragacsos masszában felvillanó szentjánosbogárka módjára reppent el a szemem előtt. Már csak a Közélet Iskolája általam annyira csodált működése miatt is úgy éreztem, hogy itt talán hallhatok olyan gondolatokat, amiket olyannyira hiányoltam és hiányolok a civil szférában önkéntesekkel és aktivistákkal működő szervezetek nagy részétől.

Meglepett, bár nem ért váratlanul, hogy mennyi pedagógus érkezett az Aurórába velem együtt, az pedig még inkább, hogy az ismerkedés után kitöltött kiégés teszt alapján mennyivel „jobb” állapotban vannak, mint hinném. A csoport közösségi feladatainak szétosztása és ismerkedő körök után elmélyültünk abban, hogy valójában mi is az a kiégés, mik a jelei, mi járul hozzá, milyen szintjei vannak. Számomra érdekes és gondolatébresztő volt ránézni arra, hogy a személyes szinttől kezdve, a csoportoson át egészen a rendszerszintű kiégésig milyen példákat látok és tapasztalok magam körül, illetve, hogy ez mind hogyan vezetett az én személyes kiégésemhez is. A nap második felében a megelőzésre fókuszáltunk, főképp a különböző egyéni határokra, illetve a nemet mondásra. Intenzív napot zártunk, a résztvevők különböző hátterének köszönhetően olyan egyéni történetek kerültek megosztásra, amiket hallgatni bár néha nehéz és megterhelő volt, egyben igazán frissítően hatottak.

A második napot időkoncepciók megismerésével indítottuk, ezen belül is az évszakokra fókuszáló ciklikus időfelfogással töltöttük a legtöbb időt. Számomra ez egy ismerős megközelítés volt, ám a saját aktivista kiégésemmel ez idáig még nem hoztam összefüggésbe. A koncepció szerint minden évszaknak megvannak a maga feladatai, erősségei, az, hogy mire érdemes ekkor fókuszálni – ez pedig nem csak egyénre, de szervezetekre is ráhúzható. A legérdekesebb gondolat számomra a „télfóbia” volt, mely szerint a mai kapitalista világban, ahol a növekedésen és a termelésen van a hangsúly, a pihenés és belassulás szégyenteljesnek minősül. Elég tudatos munkaerőnek és aktivistának tartom magam, ám arcon csapott a felismerés, hogy milyen módon hagytam eddig a télfóbiát hatni az életemre, éveken át csak azt vártam, hogy teljenek a téli napok (konkrét és átvitt értelemben is), még keményebben igyekeztem hajtani magam, amikor igazából jobban kellett volna hallgatni a pihenésre vágyó belső hangomra. A képzés óta (és végre évek munkája után) békét kötöttem a téllel, üdvözlöm a sötét lassúságát, megszerettem és elfogadom a szerepét a napjaimban.


A képzésen ezután üdítő volt elmélyülni kollázskészítésben, melynek keretében azt gondoltuk át, mi ad számunkra feltöltődést és kikapcsolódást. Egy megállót még tettünk azzal kapcsolatban, hogy hogyan érdemes visszajelzést adni, ezután pedig visszatágítottuk az egyéni perspektívákat globálisabbra. A képzés zárásaként egy olyan gyakorlatot csináltunk, melyben közösen átvettük, hogy a civil szféra különböző tagjainak milyen szerepe van közös változások elérésében. Ez engem segített reflektálni a saját aktivista közegeimre, meglátni azok erősségeit (mely szempontok az elmúlt évben a szememben elhalványulni látszódtak), funkcióit, és azt is, hogy hogyan érdemes mindebben megőrizni a saját jóllétemet.

Nem mondom, hogy kiégésből felépült aktivistaként hagytam el az Aurórát vasárnap este, ám az egészen biztos, hogy az ebből való tudatos kilépés útján egy erős határkő volt ez a képzés. Rengeteg hasznos tudást és átlátást kaptam, amit igyekszem beépíteni a munkámba, az aktivizmusomba, a mindennapjaimba.

Az egyik résztvevőtől elhangzott egy mondat: Kiégni csak az tud, akiben ott a tűz.

Abba a gondolkodásba döccentem át, hogy ezt a tüzet meg kell óvni és vigyázni kell, mert felbecsülhetetlen értéke van.

Hát, akkor nosza, lássuk.

Paskuj Panka, résztvevő

Megosztás Facebookon
A Közélet Iskolája célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az önszerveződéshez szükséges tudást és képességeket. Képzéssel, stratégiai tervezések vezetésével, kutatással és tudástermeléssel támogatjuk a civil szervezeteket és alulról szerveződő csoportokat...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás