Barion Pixel

Tudástár

Az online moderátor képzés már nem az első tréning volt, amin a Közélet Iskolájánál részt vettem. Egy ifjúsági közösség vezetőjeként nagyon fontosnak tartom a szervezeti működést segítő, civileket megszólító képzéseket. Sok esetben a cél adott egy-egy tenni akaró csoport számára, de a szervezettség, a feladatok delegálása, a hatékony kommunikáció vagy akár a döntéshozatal már kihívásokat tud jelenteni. A Közélet Iskolájának tréningjei nagy hangsúlyt fektetnek a szervezetek fenntarthatóságának és fejlődésének megteremtésére, valamint az ehhez szükséges eszközök átadására.

A „Hogyan beszélgessünk jól az online térben?” című képzés kifejezetten az eredményes szervezeti kommunikációt tudja támogatni, ami közösségek tagjainak, aktivistáknak és vezetőknek is egyaránt hasznos lehet.

Csoportunk sokszínű összetétele is mutatja a szerzett tudás széleskörű felhasználhatóságát. Különösen az online kommunikáció iránti igény megnövekedésével előttünk álló kihívásokra reflektál a képzés témája és felépítése, ami mindenki számára fontos tudást jelent.

A megismert technikák és a kreatív online eszközök elsajátítása hozzásegíti a közösségeket a hatásos párbeszédhez és a döntéshozáshoz. A képzés értékes tudást és gazdag eszköztárat adott mindannyiunknak, amit nem csupán a szervezetek, közösségek szintjén, hanem a mindennapokban is biztosan fogunk tudni hasznosítani. A tanulási folyamatot és az együttgondolkodást tapasztalt moderátorok irányították. Így tőlük is sok értékes módszert, tippet, praktikát leshettünk el.

Az életszerű feladatoknak, interaktív tanulásnak és a konkrét példáknak köszönhetően mindenki könnyen át tudja ültetni saját közösségére, környezetére a tapasztaltakat. A moderátor feladatinak és felelősségének számtalan oldalát megismerhettük. A moderátor szerepe lehetővé teszi a hátrányok kompenzálását, az egyéni nehézségek szem előtt tartását, a gördülékeny kommunikációt, a rugalmasságot és az eredményes döntéshozatalt. A hasznos anyagok része egy ingyen letölthető kézikönyv is, ami a moderátor tevékenységét tudja praktikusan segíteni.

A képzés jó hangulatban telt, az interaktív, csoportos feladatoknak köszönhetően a kapcsolatépítésre is lehetőség nyílt. A trénerek közvetlensége és a nyitottsága révén valóban közösségi élmény lett a tanulás.

Fazekas Anna beszámolója

Megosztás Facebookon
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás