Régóta szemeztem A felszabadítás pedagógiája című képzéssel, és bár korábban dolgoztam részvételiséggel foglalkozó kezdeményezésekben, úgy gondoltam, hogy nincs olyan közvetlen területe az életemnek, ahol ezt a tudást érdemben tudom használni. 

Mivel tavaly ősszel kezdtem óvodai és iskolai szociális segítőként dolgozni, így időszerűvé és indokolttá vált, hogy jelentkezzem. A képzés témájáról csak nagyon felszínes tudással rendelkeztem, de az egyik, számomra nagyon fontos érték az életben és a mindennapi személyközi viszonyokban az egyenrangúság és a partneri viszony. (Vagy egy klasszikussal élve: „Én az egyenlőség barátja vagyok. Ezt kijelentem ország és világ előtt!”)

Áprilisban folytatódott a képzés a második hétvégével, ahol az egy hónapos kihagyás ellenére ugyanabba a biztonságos légkörbe érkeztünk meg és folytattuk az elmélyedést a téma külünböző megközeltésein keresztül.
Nagyon erős megélésem volt az a valóban egyenrangú viszony, amely mind a képzés tartalmában, mind az atmoszférájában/ milyenségében megjelent, és az elvi megközelítés élményszerűségében is átszőtte a hétvégét.

Elsőként Molnár Zóra a Közélet Iskolája munkatársa, és korábbi kezdeményezések aktivistája mutatta be és mesélt a Részvételi Akciókutatás mibenlétéről, módszertanáról, és hazai, eddig megvalósult példáiról.

A részvételi akciókutatás ( a továbbiakban: RAK) gyakorlatilag egy olyan kutatási folyamat, amelyben a résztvevők egyszersmind a kutatás alanyai is. A saját helyzetüket, életük egy szeletét kutatják, amely magában foglal egy, a helyzetük javítására irányuló akciót. A RAK egyik fő fókusza a kutatási folyamat mintegy demokratizálása, vagyis mindenki számára hozzáférhetővé tétele, amelyhez kapcsolódik a kutatáshoz való jog fogalma is. Másik jellemzője a résztvevők egyenrangú viszonya, és a kritikai pedagógia másik fogalompárjához hasonlóan (tanár, diák → diáktanár, tanárdiák) a kutató és a kutatott szerepének felcserélhetősége.

A RAK résztvevői jellemzően hátrányos helyzetű emberek, akik közösen tapasztalják meg a rendszerszintű elnyomás egy formáját, és ebből a közös tapasztalati háttérből indulnak a közös munkának, ehhez becsatlakoznak szövetségeseik, akik nem közvetlenül érintettek. Ez a felállás lesz a kulcsa az egész folyamat sikeres lezajlásának, hiszen az érintett résztvevők helyzetüknél fogva motiváltak abban, hogy egy alaposabb és mélyebb rálátást kapjanak helyzetükre, ezentúl pedig azt és egymás nézőpontjait is megismerve, gyakorlati választ is keressenek egy-egy őket érintő méltatlan élethelyzetre. Mindeközben lehetséges, pont a személyes érintettség okán, hogy a kutatás iránya is megváltozzon. A folyamat maga sok tekintetben rokonítható a közösségszervezéssel (értsd, mint közösségi érdekképviselet) is.

Időben mindez legalább egy, de inkább másfél, esetenként két évet ölel fel, és hozadéka, hogy a résztvevők nagyon gyakran aktivistái is lesznek az őket érintő ügyek képviseletének.

Zóra az Önállóan lakni, közösségben élni kezdeményezést mutatta be, amely ilyen folyamatként idult, és a kezdeti kérdésfelvetést – milyen összeg szükséges egy hasonló helyzetben élő méltó megélhetéséhez – felváltották egyéb, az érintetteket érdeklő egyéb mindennapi kérdések; az egyik legnagyobb gyakorlati eredménye pedig csoportjuknak a budapesti hármas metróvonal felújításához kötődik, amelynek során végül figyelembe vették a kerekesszékes használók szükségleteit és az állomásoknál lifteket éptettek be.  

Az Artemisszió Egyesülettől érkezett résztvevőnk az ő kezdeményezésükről mesélt. A szervezet holdudvarában lévő menekültek illetve bevándorlók információval való ellátása nehézéségekbe ütközött. Esetükben a saját élethelyzetüket megkönnyítendő akció egy honlap létrehozása volt, ilyen módon pórbálták ellensúlyozni az információhiányt – amelynek köszönhetően megszületett a Navigate Hungary oldal. 

Ellenpontként megismerhettünk egy indiai kezdeményezést, amelynek keretében egy csatornázottság, áramellátás és legfőképpen közegészségügyi szolgáltatások nélkül maradt városrészben próbálták az gyermekkori betegségek kapcsán az átoltottság hiányát orvosolni. Ez a kutatás sok tekintetben egy felülről szervezett, és bár a helyieket aktívan, de elsősorban csak a végső lebonyolításban bevonó művelet volt, előre meghatározott céllal, amely éles különbséget mutat a RAK alapmegközelítésével; azaz, hogy a résztvevők érdeklődésének megfelelően formálódik a kutatás tárgya. Az ún. „mezítlábas kutatók” kevésbé vagy nem voltak egyenrangú partnerek, és ez a folyamat több elemében szembetűnő volt: gondolhatunk akár a résztvevők elnevezésre, vagy egyes olyan mozzanatokra, mint például a gyermekbénulással küzdő fiatalok, akiket édesanyáknak elrettentő példaként mutattak be, mintegy ösztönzésként.

Ezt követően a tanítási gyakorlataink terveit illetve elképzeléseit ismertettük, illetve csiszoltunk rajtuk a többiek visszajelzései alapján. Ez gyakorlat a továbbiakban ihletet és lelkesedést is adott azon túl, hogy hasznosnak bizonyult és tovább lendített az átmeneti elakadásokból.

A délután folyamán nemzetközi példákkal ismerkedhettünk meg, hasonló olyan, kritikai pedagógiai megközeltésmódot alkalmazó szervezetekkel – mint amilyen a Közélet Iskolája is. Ilyen az egyesült államokbeli, ma is működő Highlander School / Highlander Research Education Center (amelyet még jóval a montgomery buszbojkottot megelőzően Rosa Parks is látogatott), és a hozzájuk köthető We shall overcome c. mozgalmi dal megszületése is.  Továbbá közös feladatokon keresztül betekintést nyerhettünk a Mexikó déli részén működő zapatista mozgalom műkődésébe, a Galilei kör születésébe és tevékenységébe, valamint a Batthány Ervin által alapított iskola történetébe.

A második nap első fele a részvevők részéről bizonyos szempontból nagyobb bevonódást kívánt meg. Délelőtt a Fórum színház / elnyomottak színháza nevű módszerrel találkoztunk és próbálhattuk ki. Ennek megalkotója Augusto Boal. Fő sajátossága, hogy az előadás megalkotása folyamán a színészek és a közönség közti falat tudatosan bontják le. Ennek során a nézők/résztvevők a saját életükből az elnyomásra egy példát hozva  próbálják meg az adott történetet újraírni az elnyomás elszenvedőin keresztül. Mi magunk is kipróbálhattuk magunkat és a fokozatos belehelyezkedés után, négy jellemzően Magyarországon legtöbbünket érintő, hatalmi egyenlőtlenséget magában foglaló helyzetből (a civil szervezetek napi kiszolgáltatottsága és túlterheltsége; a korántsem partneri, hanem olykor nagyon is kiszolgáltatott orvos-beteg kapcsolat, az albérletpiac egyenlőtlen alapfeltételei, valamint a mérgező munkahelyi környezet) indultunk ki. A foglalkozás vezetőinek odafigyelése és a résztvevők nyitottsága, kockázatvállalása, ugyanakkor egymás határainak tiszteletben tartása lehetővé tette hogy biztonságos keretek között éljük át, milyen módon zaljlódhatnának le másképp ezek a helyzetek, és hogyan formálhatjuk mi ezeket.

Találkozhattunk továbbá korábbi képzési alkalmakon résztvevőkkel, akik azóta is tevékenyen alkalmazzák ezt a tudást szervezetükben. A Bolygó közösségi térben, amely a környezeti fenntarthatóságért tenni vágyó fiatalokat igyekszik bevonni különféle folyamatokba a kritikai pedagógia megközeltésének megfelelően, a programot a csatlakozók, betérők formálják. A Szikra mozgalom aktivistája pedig legutóbbi kampányuk kapcsán mesélt arról, hogy mely elemek épültek be és vannak jelen a kritikai pedagógiából kampánytervezési folyamataikban, és miként alakítják közösen azt.

Az együtt eltöltött két nap nekem (de amennyire a lezáró visszajelző körben hallhattuk, talán másnak is) feltöltődést adott. A jelen politikai, társadalami körülmények között üdítő volt látni ennyi tenni akaró, a méltatlan és egyenlőtlen viszonyokon valamilyen módon változtatni igyekvő embert, legyen szó a résztvevőkről, a trénerekről, vagy a meghívott előadókról-vendégekről. És bár én magam általánosságban szeretek óvatosan fogalmazni, amellett vagyok, hogy ne koptassuk el a szavainkat, és ódzkodom a dagályosságtól, mégis, középiskolai verselemzések óta felnőtt életemben talán először jutott eszembe, és éreztem helyénvalónak a remény szót. Örülök, hogy részt vehettem ezen az alkalmon is, és egy jó darabig töltődöm ebből az élményből.