Barion Pixel

Tudástár

A Közélet Iskolája 2021-es évét az online működésről való visszaállás, a választási készülődés és új képzések kifejlesztése határozta meg. Ebben az évben is van mire büszkének lennünk a munkánk és a közösségünk kapcsán is, amit megosztunk most veletek.

Idén is azért dolgoztunk, hogy

  • a kirekesztett állampolgárok is aktívan részt tudjanak venni a közéletben
  • az önszerveződés és a hatékony érdekvédelem eszközei minél szélesebb körben elérhetőek legyenek
  • megerősödjenek a társadalmi igazságosságért dolgozó társadalmi mozgalmak
  • a civil szervezetek tudatosan és demokratikusan működve tegyenek a társadalmi igazságosságért.

Mert a tudás erőt ad!

Oktatás

2021 folyamán összesen 18 saját szervezésű képzést tartottunk. A saját képzések közül 11 tisztán online módon egy vegyesen, és 6 személyesen zajlott. A saját szervezésű képzéseinken a résztvevők száma összesen 241 fő volt. A résztvevők 13 százaléka vett részt több mint egy képzésen, ami arra utal, hogy a résztvevők közül sokan érdemesnek tartják, hogy visszatérjenek hozzánk, miközben sok új embert is meg tudunk szólítani. A résztvevők összesen 146 különböző civil szervezetet vagy csoportot képviseltek, így sokféle kapcsolódási lehetőséget teremtettek ezek a tanulási alkalmak.

A képzési felhívásokban mindig kérjük, hogy aki teheti, a képzés szervezéséhez járuljon hozzá. 2021-ben 130 résztvevő (a résztvevők 48%-a) támogatta a képzéseket összesen 1.470.000 forinttal, amiért nagyon hálásak vagyunk.

2021-ben saját munkatársaink mellett összesen 20 jól felkészült képző segítette a magas színvonalú képzések megvalósítását. Azért is kiemelten fontosak számunkra a külső képzők, mert az ő gyakorlati tudásukkal kiegészítve tudunk mindig napra kész és tapasztalatokon alapuló, gyakorlatorientált képzéseket szervezni – amit a visszajelzések alapján a résztvevők is magasra értékelnek.

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy képzéseink minőségét továbbra is magasra értékelik a résztvevők! Egy 5 fokú skálán a képzéseinket átlagosan 4,65-re , a képzőink teljesítményét pedig átlagosan 4,8-ra értékelték a résztvevők 2021-ben.

Örülünk neki, hogy résztvevőink 36%-a Budapesten kívülről érkezik, így nem csak a fővárosiak vesznek részt a programjainkon. Ugyanakkor a jövőben még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a vidéki megjelenésekre.

Az anonim visszajelző lapokból az derült ki, hogy a kitöltők 40% vallotta magát legalább egy aspektusban hátrányos helyzetűnek, 16% pedig két vagy három olyan aspektust jelölt meg, ami alapján hátrányos helyzetűnek érzi magát (pl. alacsony jövedelem, lakhatási szegénység, lmbtqi+ csoporthoz tartozás). Ez azért fontos visszajelzés számunkra, mert folyamatosan próbálunk hátrányos helyzetű állampolgárokat bevonzani a programjainkra, hiszen az ő közéletben való aktivitásuk különösen fontos ügy.

Októberben szerveztük meg a nagyszabású Közös Városunk 2.0 konferenciát részben online, részben személyesen, ahol azt vitattuk meg magyar és nemzetközi vendégekkel (döntéshozókkal, aktivistákkal és civil szervezetek munkatársaival), hogyan lehet ma küzdeni az igazságos városi társadalmakért és hatékony politikai oktatást végezni. A konferencián öt online kerekasztal-beszélgetés, egy online és egy személyes műhely, egy városi játék, valamint egy városi séta valósult meg. A konferencián összesen kb. 200 ember vett részt élőben online vagy személyesen. A konferencián készült videók itt elérhetőek: https://kozeletiskolaja.hu/post/visszanezhetoek-a-kozos-varosunk-2-0-konferencia-beszelgetesei/

Fejlesztések

2022-ben kifejlesztettük és három alkalommal megrendeztük a mozgalomépítéssel kapcsolatos városi állomásos játékunkat, melyen 2-5 fős csapatok vehetnek részt, akikjövőbeli karakterek bőrébe bújva csatlakoztok egy alulról szerveződő mozgalomhoz. A program során a résztvevők játékosan tanulnak aktivizmusról, érdekvédelemről és közösségépítésről. A játékot szeretnénk beépíteni az oktatási programunkba és évente pár alkalommal megrendezni. 

A Szeveződj! érdekvédelmi társasjátékunkat is továbbfejlesztettük. Megdupláztuk a játékban szereplő ügykártyák számát, így a játékosok 12 új aktuális társadalmi problémát dolgozhatnak fel. 2021-ben tizenkettő csoporthoz vittük el a Szerveződj! társasjátékunkat, többek közt szociális munkásokhoz, zöld szervezethez, szakszervezethez, akik közt volt debreceni, szegedi és békéscsabai és több országosan működő csapat is.

Idén új alacsonyküszöbű programfajtát indítottunk, amelynek lényege, hogy három alkalmas foglalkozássorozatot viszünk el olyan emberekhez, akik társadalmi helyzetük miatt különösen kevéssé férnek hozzá az igazságos társadalomról és a szerveződés lehetőségeiről szóló tudáshoz. Az első ilyen sorozatot a Dózsa Átmeneti Szállóra vittük el, ahol összesen 12 emberrel beszélgettünk interaktív feladatok segítségével társadalmi egyenlőtlenségekről, lakhatási válságról és próbáltuk ki a Szerveződj! társasjátékunkat. Az ehhez hasonló programokra a kitűzött célt túlszárnyalva 435.000 forintot gyűjtöttünk 59 támogatótól, amelyet a Stronger Roots program megduplázott.

Kidolgoztunk egy hatásmérési rendszert, mely nagyon fontos visszaigazolást adott arról, hogy a munkánknak van hatása a résztvevőkre. Részletek:  https://kozeletiskolaja.hu/post/van-hatasa-a-kepzeseinknek-lemertuk/ 

2021-ben megjelenet a Startégiai tervezés kézikönyvünk, illetve az Online moderálásról szóló letöltehtő kaidványunk is.

2021 végén teljesen megújult a honlapunk, így bővült egy átláthatóbb tudástár funckióval, online webshoppal és minden szöveges és képi tartalmat is frissítettünk. Azt reméljük, hogy így átláthatóbb lesz a látogatók számára, könnyebben használható mobiltelefonról, illetve kisegítő lehetőségeket is integráltunk az oldalba a gyengén látók számára. 

Saját részvételi akciókutatás

Ebben az évben zárult le “Küzdelmeink története és jövője” című részvételi akciókutatásunk. A 2 éves kutatás célja annak feltárása volt, hogy a koronavírus-járvány milyen lehetőségeket tartogat a civil szerveződések számára, és hogyan tudnak ezekkel akár hosszútávon is élni. Ebben az évben a kutatócsapat legfontosabb feladata a korábban összegyűjtött adatok feldolgozása, valamint a kutatás zárókiadványának  elkészítése volt.

A kiadvány online formában itt érhető el: https://kozeletiskolaja.hu/termek/valsagbol-lehetoseg-kutatasi-osszefoglalo/   

Stratégiai tervezés 

2021 során összesen nyolc szervezetnek segítettünk stratégiai tervezésben, hogy tudatosan és eredményesen tudják végezni munkájukat. Folytattuk a közös munkát öt szervezettel, és először dolgoztunk a stratégiáján négy csoporttal. Büszkék vagyunk rá, hogy együtt dolgozunk lakhatási, környezetvédelmi, közéleti, urbanista és oktatási szervezetekkel is a stratégiájuk építésén.

Külön köszönjük az egész éves segítséget a kiváló önkénteseinknek, a kuratórium tagjainak és alapítónknak és a képzőinknek!

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás