„Ami nem látszik, az nincs. Aki nem látszik, az nincs.” Borzasztóan igazságtalan dolog ez, de egy civil szervezetnek megkerülhetetlen adottságként kell kezelnie. Első látásra ez kötöttséget, nyűgöt jelent, valójában azonban lehetőség. A jól, ügyesen kommunikáló civil szervezet lehetőséget teremt magának arra hogy,
- munkáját és céljait megismertesse a társadalommal;
- olyanokat is elérjen, akiket közvetlenül nem tudna;
A kommunikáció, ezen belül a vizuális kommunikáció civil alaptevékenység. Megsokszorozza a jelenlétet és hatást. Segíts hajléktalannak, romáknak, menekülőknek, védd a természetet, szervezz gyerektáborozást, énekelj társaságban, csinálj színházat, táncházat, játszóházat, vasárnapi iskolát, könyvklubot, képviseld szakmádat, kollégáidat, állj ki közösségedért, gondozz időseket vagy beteg madarakat. Mindez nagyszerű, de közben adj hírt magadról, munkádról, ügyedről, küldj jelet, mutasd meg magad a többieknek, hogy tartós, érezhető változást érhess el. Találj társakat, mert nem vagy egyedül. Nem vagyunk egyedül.
Valami ilyesmit tanulhattam meg a Közélet Iskolájának a vizuális kommunikációjáról szóló képzésen. Eredetileg azért mentem oda, hogy ellessek néhány technikai trükköt, hogyan lehetne ügyesen gifet vagy Facebook covert készíteni. Ezekre is tisztességgel megtanítottak a képzők. De közben általánosságban arra is, miként lehetséges a kép és a szöveg szerencsés kombinációjával hatékonyan összesűríteni a mondanivalót, hogyan lehet a korábban meg nem fogalmazott rutinokat, reflexeket, kontúrtalan gondolatokat, érzéseket hatékony üzenetbe gyűrni. Voltaképpen hogyan lehet sajátos, felismerhető arculatot adni a szervezetnek.
Merthogy, ez is fontos tanulság, a másokkal történő kommunikáció visszahat magára a civil szervezetre. Fegyelemre, közérthetőségre szoktatja, világos összefüggések megtalálására, józanságra ösztönzi. De van más nyereség is: a kommunikáció és a nyilvánosság folyamatos jótékony kontrollt biztosít. Visszaigazolja tevékenységét vagy orientálja a vakrepülő vagy legalábbis sötétben tapogatózó civil kezdeményezést.
Kifejezetten örültem annak, hogy nem csupán az „online térbe” szánt eszközökkel ismertettek meg minket, hanem az utcára szánt plakát és molino/transzparens műfajával is. A legnagyobb élményt nekem éppen ezek elkészítése jelentette. Újra átélhettem a fizikai alkotás örömét. Ollót fogni, rajzolni vagy éppen festéket hengerelni kivételes érzés volt napi 8–10 órát számítógép előtt töltő emberként.
A képzésen sokféle emberrel találkozhattam, akik a tarka hazai civil világ különféle szegleteiből jöttek el. Én egy tekintélyes jogvédő szervezet sajtósa vagyok már évek óta, mondhatni, félprofi vagy tán profi, de mindenképpen fizetett kommunikátor. „Iskolatársaim” között voltak hajléktalan aktivisták, frissen alapított helyi kezdeményezések tagjai, környezetvédők, közéletben aktív fiatalok stb., többségük lelkes önkéntes. Talán furán hangzik, de jól tudtunk együttműködni. A hangulat inspiráló volt. Eltérő tapasztalataink kiválóan kiegészítették egymást. A gyakorlatorientált képzésen, a feladatok megoldásánál sok segítséget kaptunk a képzőktől. Ők nem csupán jól ismerik szakterületüket, tapasztaltak, de kellemes, segítőkész emberek is, akik támogató, barátságos atmoszférát teremtettek az Aurórában a kétnapos, intenzív munkához.
Ha már eldöntötted, hogy a szervezeteddel a világ elé akarsz állni, ráadásul haladni akarsz a korral, vagyis nem csupán szöveggel és közvetlen meggyőzéssel, de vizuális kommunikációval is hatni akarsz a közvéleményre, de még nem tudod, hogyan tedd, ne tétovázz, ott a helyed a következő képzésen. Neked, barátom, különösen ajánlom a Közélet Iskolájának vizuális kommunikációs képzését.
Zádori Zsolt/Zebu
Fotó: Vujovist Juli
Fotók a képzésről >>>
