Két szombatot töltöttünk együtt a fenti téma mentén, éppen csak annyi elméleti háttérrel, ami tényleg mindenképpen szükséges volt, és számos nagyon hasznos gyakorlattal, amik segítségével együtt gondolkodva különböző irányokból jártuk körbe a kiégést és annak elkerülését.

Azt hiszem, azt mindannyian elmondhatjuk, hogy a trénerek mellett egymástól is rengeteget tanultunk. A két nap legfontosabb hozadéka számomra az volt, hogy olyan emberek társaságában lehettem, akik hozzám hasonlóan elhiszik, hogy ez a világ még jobb hely lehet és mi magunk tehetünk ezért. Bár aktivistaként vagy civil szervezetben, egyesületben a tevékenységünk sokszor nagyon fárasztó és reménytelennek tűnik, már önmagában az erőt adott, hogy másokkal együtt vagyok ebben és osztozhattunk a nehéz érzésekben.

Izgalmas volt megismerni mások lelkesítő céljait és tapasztalatait. Számos különböző területről érkeztünk: egészség, szociális szféra, emberi – és állatjogok képviselői. Felemelő és egyben lesújtó volt látni, mennyi jószándékú, tettre kész Ember dolgozik nap mint nap, akár főállása mellett önkéntesként, akár civil szervezet, nonprofit egyesület alulfizetett és túlóráztatott munkatársaként, de mindenképpen saját erőforrásait nem kímélve azért, hogy mindannyian egy békésebb, teljesebb, méltóbb életet és világot élhessünk. Felemelő, mert ezek olyan élmények, amikből merítve visszanyerem a hitem az emberiségben. Ugyanakkor nagyon elszomorító, hogy vajon tényleg csak önkizsákmányolás árán lehet bármit is elérni, ami előremozdít egy nemes ügyet?

A feladat ugyanis óriási. Egyetlen ember biztosan kevés hozzá – bármelyikhez, amiket a képzésre össszejött csoportban képviseltünk – de még egy egész önkéntes vagy nonprofit szervezet is kevésnek tűnhet. A munkánk alig látható, gyakran csak nagyon hosszú távon látszik eredménye, a küzdelmünk sokszor tűnik reménytelennek és a világ ellenségesnek, de legalábbis közömbösnek. És mennyi mindent tehetnénk még, csak lenne egy kis pénzünk vagy több emberünk rá…

Nagyon nehéz ezzel szembenézni és elfogadni, hogy nem tudunk mindenkit és azonnal megmenteni, még akkor se, ha éjjel-nappal ezen munkálkodunk.

A tréningen találkozhattunk a saját kiégésünk mértékével, és a csoporttársakéval is, ami számomra megdöbbentő volt. Ennek a helyzetnek az enyhítésére kaptunk támaszkodó pontokat, módszereket és szemléletet, és főleg társakat, ami azt gondolom, a legerősebb megtartó lehet ezen az úton.

Juhász-Keglovits Klári Zsázsa beszámolója