Barion Pixel

Tudástár

Előfordult már, hogy nem tudtál bejutni egy képzésre, kulturális programra, vagy éppen egy sörözésre a barátaiddal? A mozgássérült emberek nap mint nap ezt tapasztalják az akadálymentes helyek hiánya miatt Budapesten. 

Az Auróra közösségi ház évekig akadálymentesen működött, és megtapasztalhattuk azt, milyen egy hiánypótló, igazán befogadó és színes tér, ahol a mozgásukban korlátozott emberek is részt tudtak venni a közösségi programokban, tanulásban és szórakozásban. Ám sajnos az akadálymentességhez szükséges emelő lift végleg elromlott, így sokan szorultak ki az házból és a közösségi életből. Köztük a Közélet Iskolája mozgássérült képzés résztvevői, munkatársa, valamint az itt működő mozgássérült érdekvédelmi csoport is.

8 makacs lépcsőfokkal kell megküzdenünk a 8. kerületben, és ehhez legalább 80 támogatóra van szükségünk. Ha összefogunk, az Auróra 2021-ben akadálymentesen nyithat újra a járvány után! Hiszünk benne, hogy a válság megújulással is járhat, és közösen össze tudjuk gyűjteni az ehhez szükséges összeget.

Ugyan csak 126 centiről beszélünk, mégis a teljes lift és beszerelésének az ára 2,3 millió forint, amiből 1,3 milliót már összegyűjtöttünk olyan elkötelezett szervezetek segítségével, akik számára fontos a szolidaritás (többek között a Budapest Pride, CKA, Átlátszó). Te is legyél az összefogás részese, és adjuk össze a maradék 1 millió forintot, hogy 2021-et már igazán nyitott helyként kezdhesse az Auróra!  

TÁMOGASD IDE KATTINTVA!

Megosztás Facebookon
A Gyönyörű küzdelem (Beautiful trouble) a kreatív ellenállás kézikönyve, ami a Közélet Iskolája fordításának köszönhetően most már az angol, német, török, francia, spanyol és orosz kiadás után magyarul is olvasható!...
A Közélet Iskolájában az aktív állampolgárság, az önszerveződés és az érdekérvényesítéseszközeit tanítjuk képzéseken és más programokon. Csatlakozz hozzánk, ha te is tennél azért, hogy egyre többen kezdjenek el szerveződni és...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás