Barion Pixel

Tudástár

A Közélet Iskolája és a CEU Democracy által fejlesztett Küzdelmeink története a magyar tiltakozási események egyedülálló adatbázisa, amely a magyar társadalmi mozgalmak rendszerváltás utáni történetébe enged betekintést. Az adatbázis felhasználásával mozgalomtörténeti műhelyek és képzések szervezésébe kezdtünk, ebben a beszámolóban a zöld műhelyünk tanulságairól olvashatsz!

„Oké, de mégis mi értelme ennek?”, „Ilyen a világ, minek tegyek én bármit, amikor nem rajtam múlik?”, „Jobb lesz ettől bármi?”

Néhány kérdés, amit gyakran megkapok, amikor fenntarthatósággal és természetvédelemmel kapcsolatos cselekvésekről beszélek. A klímaváltozás, a természet féktelen pusztítása a profit érdekében és a társadalmi tehetetlenség érzése olyan problémáknak tűnnek, melyeknél megalapozottan érezhetjük azt: ezzel mi nem vagyunk képesek megküzdeni.

Gyakran önt el engem is a gondolat, hogy csak csepp vagyok a tengerben, és hogy a klímaszorongás és az információözön teljesen elveszetté tesz. Azonban épp ez az a pont, amikor igazán szükségünk van viszonyítási alapokra, egy térképre, ahol elhelyezhetjük magunkat, és ahonnan megismerhetünk olyan történeteket, melyek a jövőbeni utunkat is meghatározhatják.

Ilyen térkép volt nekem a Közélet Iskolája által szervezett műhely is, amelyen a „Küzdelmeink történetével, a zöld ügyeink felforgató erejével” ismerkedhettünk meg. Három dolog miatt éreztem azt, hogy ezen az alkalmon olyan új perspektívát kaphattunk, melyek a jövőbeni cselekvéseimhez is erőt adnak.

Első ok: Kapcsolat a múlttal

Meglepőek voltak számomra azok a történetek, melyek a műhely első felében kibontakoztak előttünk. Négy magyarországi zöld ügyet vizsgáltunk meg csapatokban, és korabeli híradásokból, cikkekből raktuk össze közösen az idővonalat, amiből aztán összeállt maga a történet.

Bős-Nagymarosi vízlépcső, Zengő-hegyi csata, kerékpáros mozgalmak és a vizeink védelme – mindegyikről hallottam már korábban, de a műhelynek hála olyan oldalait, rejtett tanulságait ismerhettem meg a múltunknak, melyekből a jövőbeni ügyek képviseletéhez is nagyon sokat lehet tanulni.

Megjelentek belső dilemmák is, amikre korábban nem gondoltam, és hasznosnak éreztem, hogy közösségben gondolkodhatunk ezekről. Pártokkal vagy pártok nélkül? Kössünk vagy ne kössünk kompromisszumot? Tiltakozni vagy tárgyalni a hatékonyabb? Csupa olyan dilemma, melyre nincs tökéletes válasz, csak egyrészt-másrészt van, éppen ezért éreztem fontosnak, hogy beszélgethetünk ezekről.

Második ok: A sikerek és a kudarcok is erőt adnak

Ha a zöld mozgalomról van szó, és még ennél is inkább, ha a magyarországi zöld mozgalomról van szó, nem feltétlenül a siker az első szó, ami eszünkbe jut. A klímaszorongásom is akkor jön általában elő, amikor újabb és újabb természetvédelmi kudarccal szembesülök, és persze a világvége-forgatókönyvek sem azt segítik, hogy reménnyel vágjunk neki a jövőnk megváltoztatásának.

Pedig a reményre szükség van, mert azt vallom, hogy még az utolsó szalmaszálba is kapaszkodni kell. Ha reményünk nincs, semmink sem marad, és ebben is segítségemre volt ez a műhely. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a helyzet valójában jó, mert tudjuk, hogy nem az. Sikertörténetek és tanulságok viszont mindig vannak, és még a kudarcokban is lehetnek olyan apró elemek, melyekre az újrakezdést építeni lehet.

Ezért is volt jó, hogy megismerhettük ezeket a zöldmozgalmi történeteket, mert erőt is inspirációt adnak, és megmutatják, hogy lehetünk bármennyire kicsik a természetpusztítókkal szemben, ha összefogunk, akkor még mindig lehet a víz az úr.

Harmadik ok: A közösség és a részvétel az egyetlen út

Így jutunk el a harmadik okhoz, amit átélhettem a műhely alatt, ez pedig a közösség ereje. Egyrészt megtapasztalhattuk a négy történeten keresztül, hogy a társadalmi összefogás és a civilek aktív részvétele mekkora erővel bírt korábban, és hogy ma is aktívan kell dolgoznunk azért, hogy életben tartsuk és erősítsük ezt a részvételiséget.

Másrészt maga a program is egy közösségi kapcsolódás volt, mert olyan emberekkel ismerkedhettünk meg, akik nagyon sok tekintetben hozzánk hasonlóan gondolkodnak, és szeretnének cselekedni a jövőnk érdekében. A különbözőségeink pedig még jobban erősítették azt, hogy ne egyoldalúan értékeljük a témákat, hanem megjelenjen minél több szempont a beszélgetés során.

Ezt adta tehát nekem a műhely: segített kapcsolatba lépni a múlttal, hogy a korábbi sikerek és kudarcok története erőt adjon a jelenhez, és megmutatta, hogy a változáshoz a részvételen és az autonóm közösségek hálózatának erején keresztül vezet az út. Ez a háló a remény számomra.

Kovács Máté, résztvevő


A projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.

#kozosertekeink#CERV

Megosztás Facebookon
A Gyönyörű küzdelem (Beautiful trouble) a kreatív ellenállás kézikönyve, ami a Közélet Iskolája fordításának köszönhetően most már az angol, német, török, francia, spanyol és orosz kiadás után magyarul is olvasható!...
A Közélet Iskolájában az aktív állampolgárság, az önszerveződés és az érdekérvényesítéseszközeit tanítjuk képzéseken és más programokon. Csatlakozz hozzánk, ha te is tennél azért, hogy egyre többen kezdjenek el szerveződni és...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás